A kegyetlenségéről híres XX. század gyakorlatilag az I. világháború vérzivatarában született. A gépesített mészárszék négy éve addig ismeretlen terhekkel és szenvedéssel járt mind a harctereken, mind a hátország civil lakosságára nézve.
A nagypolitika húzásait, a harcterek eseményeit keresztül-kasul ismerjük, de igen kevés szó esik arról, hogyan élte meg a kisember a nagy háborút, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie, és hogyan élte mindennapi életét a feje tetejére fordult világban. Erről igyekszünk felvillantani néhány képet a korabeli sajtó alapján a Politikatörténeti Intézet segítségével.
Napi 10-13 óra munka
A hagyományos női szerep, a családanya, feleség, “házi tücsök” egy csapásra felborult a háború következtében. A családfő keresete nélkül, csupán az államtól kapott hadsegélyből képtelenség volt fenntartani a családot. Az élet minden területéről hiányzott eközben a munkaerő, birtokos parasztok és napszámosok, utcaseprők, mesteremberek, kereskedők és tanárok együtt gubbasztottak valamelyik lövészárokban.
Főként a hadfelszerelési gyárakban kellett munkába állniuk, konzervet, töltényt, bakancsot vagy ruhát készítettek. 10–13 órát dolgoztak naponta, de minden esetben rosszabb pénzt kaptak a férfiaknál, hiszen a női munka „igénytelenebbnek” számított, ráadásul a „nőnek nem kell családot fenntartania”. Ez utóbbi kirívóan igazságtalan hozzáállás volt, tekintve hogy az asszonyok épp kenyérkereső férjük helyett dolgoztak.
Fotók: Fortepan
Szoptatni kell, gyereket nevelni
A születések száma radikálisan csökkent a háború második évére. Az anyák és csecsemők védelmére szolgáló alapelveket megfogalmazták ugyan, de mivel a szociálisan rászoruló anyának kellett (volna) felkeresnie azokat az intézményeket, ahol tanácsot, segítséget kérhetett volna, ez a gyakorlatban nem működött.
Segítségként megemelték a gyermekágyi segély összegét, bevezették a szoptatási segélyt, ám azt már nem biztosították, hogy a nők munkaidejükben is megszoptathassák a babákat, és a csecsemők napközbeni felügyelete sem volt megoldott. Dolgozni pedig – mint fent láttuk – muszáj volt.
Étel a semmiből
Új, addig ismeretlen problémát jelentett a mindennapi étel előteremtése – akár volt pénz, akár nem. Merthogy a megszokott alapanyagokból a hátországban hiány volt, pótlásuk nem kis ügyességet igényelt. A búzaliszt kiváltására kukorica- és árpalisztet használtak, ám gyakorlat híján ezek nem sikerültek. Ráadásul a közönség éppen ezért meglehetősen tartózkodó is volt velük szemben. A fővárosban főző- és háztartási tanfolyamot indítottak, majd a recepteket a nagyobb lapokban is közölték. Ezek azonban inkább a kukoricaliszt felhasználásának korlátait mutatták…
Új ötleteket, ételrecepteket összegyűjtendő ezután hadiétel-kiállítást szerveztek. Itt a közönség is megismerkedhetett a kukoricalisztből és burgonyából készült kreációkkal. A további ismeretterjesztés pedig a tanítónők feladata lett. Nekik kellett volna ellenőrizniük azt is, hogy a tanulók családjában megfelelő, takarékos konyhát vigyenek.
