A Széll Kálmán Tervben és a konvergenciaprogramban szereplő vállalások egyik legmarkánsabb eleme az volt, hogy szociál- és foglalkoztatáspolitikai elemekkel ösztönzik a munkaviszonyt. A közfoglalkoztatás rendszerét átíró minapi javaslat utána a Policy Agenda most azt vizsgálta meg, milyen irányba mutatnak a változtatások, milyen konfliktusokkal kell számolnia a kormánynak. A kutatók úgy vélik, a szeptembertől jelentősen módosuló szabályok legfőbb eleme, hogy a jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony.
Nem a minimálbér a legkisebb
Ez eltér a munkavállalói jogviszonytól, így lehetővé teszi, hogy minél több embert vonjanak be a közfoglalkoztatásba, minél kevesebb pénzért, hiszen a kormány a minimálbérnél is kisebb bért is megállapíthat. A törvényjavaslat szövegéből az olvasható ki, hogy ez a közfoglalkoztatás keretében dolgozónak a minimálisan kötelezően megadandó bére csak bruttó 46.800 forint lesz. Ebből következően a kormány már 40%-kal képes csökkenteni a bérköltségeket, hiszen a minimálbéres foglalkoztatáshoz hasonlóan nem lesznek érdekeltek abban a foglalkoztatók, hogy több pénzt adjanak a közmunkásoknak.
Robbanásveszély, kódolva
Újabb potenciális konfliktusforrás jelent, hogy a javaslat szerint nem kell a lakóhelyen biztosítani a közfoglalkoztatást, akár több órás utazás esetén is el kell vállalni a munkát az érintettnek. A jegyzőnek van módja arra, hogy a családi körülményekre tekintettel mentesítse a konkrét munkavégzés alól azt, akinek más településen kellene dolgoznia, és a pihenőidejét is ott tudnák csak eltölteni. A kutatók szerint az ilyen mentesítési jogok csak élezhetik a feszültséget az ott élő önkormányzati dolgozók, köztük a jegyző és a szociálisan hátrányos helyzetűek között.
Vissza a jövőbe
Sokan azt mondják, hogy a két világháború közötti magyar szociálpolitikai rendszer bizonyos elemei jelennek meg ebben az új koncepcióban. Hiszen a rászorulókat akkor is három csoportra osztották. A teljesen munkaképtelenek („érdemes” szegények) kaphattak csak mindenféle ellentételezés nélkül segítséget, igaz ez nem állami forrásból, hanem adományokból történt. A második csoportba az ún. ínségesek (klasszikus munkanélküliek) tartoztak, akiknek az állam csak úgy adott segélyt, ha azért cserébe munkát végeztek. Nagyon lényeges, hogy elvileg a munkáért kapott bér összege nem lehetett kevesebb, mint a hasonló piaci alapú órabérek, de kutatások szerint a gyakorlatban az ínséges ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapott, mint a normál munkás. A harmadik csoportba azok tartoztak, akik nem fogadták el a felajánlott munkát. Őket munkakerülőknek hívták, és elvileg büntették (akár dologházzal) ezt a magatartásukat.
A Policy Agenda szerint több hasonlóságot mutat a két világháború közötti rendszerrel az új, amelynek célja a szimpla költségvetési megtakarítás. A mai rendszerben is megtalálható az a kategória, amelybe tartozók egészségi állapotuk, családi körülményeik (kiskorú gyermeket nevelnek) miatt nem tudnak a közfoglalkoztatásban részt venni. Számukra biztosítja az állam az úgynevezett rendszeres szociális segélyt, amelyért minimális együttműködésen kívül nem vár el semmit. Ebben a tekintetben nincsen változás a 2008 óta kialakult Út a munkához programhoz képest.
A Policy Agenda úgy véli: a változtatások egyetlen oka, hogy minél több embert vonna be a kormány a közfoglalkoztatásba, minél kevesebb pénzért. Ugyanakkor még nem látszik az, hogy ezek a közmunkák mitől lesznek hatékonyabbak a nyílt munkaerőpiac szempontjából. Ha a közmunkák végén nem jönnek létre az ígért új munkahelyek a versenyszférában, akkor a probléma újratermeli magát, azaz a rászorultak ismét ott találják magukat, ahol a program elején.
