Magyarországon a megalapozott és fennitartható gazdasági növekedés egyik fő feltétele az infláció csökkenése – ez évek óta tartó folyamat; a fogyasztói árindex 1999 decemberében, az előző év azonos időszakához viszonyítva, 11,2 százalékon állt. Ugyancsak fontos kritérium a reáljövedelmek csökkenésének megállítása és növekedésének beindítása (különösen a kormányzati hatáskörbe tartozó közszolgálati szférában). A tavalyi utolsó hónapban az átlagos bruttó reálkeresetek a versenyszférában 12,6 százalékkal, míg a közszolgálatiban 28,8 százalékkal haladták meg a bázist. Ez utóbbi kiugróan magasnak számít, ám a képhez hozzá tartozik, hogy a közszférában az év végi járandóságokat igen nagy ingadozások jellemzik; torzíthatja az összehasonlítást az is, hogy a januári bér mikor kerül kifizetésre, s van-e lehetőség 13., illetve 14. havi pluszjuttatásra. A vizsgálódás időtartamát az év egészére kiterjesztve szintén kimutatható némi javulás, ám ez a fentinél lényegesen szerényebb.
A verseny- és a közszféra keresetei az állomány-kategóriák szerint hasonlíthatók össze (az előbbiben az alkalmazottak közel 70 százaléka, a közszférában pedig 29 százaléka tartozik fizikai állományba). A szellemi foglalkozásúak átlagkereseteinek trendjei a két szféra közötti kereseti olló kismértékű nyílását jelzik. A fizikai foglalkozású alkalmazottaknál – bővülő keresetek mellett – a különbség csekély mértékben nő.
A keresetekre döntően hat a munkaerő képzettsége. Az egyes ágazatok alkalmazottai között az ebbéli különbségeket leginkább a szellemi foglalkozásúak aránya mutatja, amely zömmel 20-25 százalék körüli. Van ahol ettől jóval elmaradó, például a textiliparban alig több 10 százaléknál, ugyanakkor a vegyipar és a villamosenergia-ipar területén 30 százalék feletti.
A közszolgálati szférán belül a kereseteket más tényezők befolyásolják, mivel itt lényegesen magasabb a szellemi foglalkozásúak aránya (az oktatásban például meghaladja, az egészségügyben csaknem eléri a 80 százalékot). A rendszerváltozás és a gazdasági recesszió elsősorban ezeket az ágazatokat érintette hátrányosan. A szolgáltató rendszerek elszegényedése mellett – az infláción keresztül – ez az alkalmazotti réteg szenvedte el a legmagasabb reálbér-csökkenést. (Ez nem vonatkozik a közigazgatásra, melynek a keresetei az egyik legdinamikusabban növekvőek az ágazatok között.)
Az elmúlt két év statisztikai adataiból kitűnik, hogy a közszolgálati szférában ma még elég kevés a felzárkózás irányába mutató jel. Tapasztalható azonban bizonyos átrendeződés, ami ennek kezdeteire utalhat. Szembetűnő például, hogy az oktatási ágazat – ezen belül is a fizikai állomány – átlagkeresetei erőteljesebben bővülnek, mint az egészségügyé.
A bruttó átlagkereseteknél nincs érdemi közeledés a nemzetgazdaság két területe között, épp ellenkezőleg. A versenyszférában tapasztalható elmozdulást elsősorban a munkaerő képzettsége, illetve a kvalifikáltabbaknak a dinamikusan fejlődő ágazatok felé való áramlása befolyásolja. A közszolgálati szférában még mindig döntően a korábbi évek lemaradásának felszámolása történik.
Magyarország gazdasági régióinak bérfolyamatait vizsgálva megkülönböztethetők a hagyományosan fejlett (elsősorban Közép-Magyarország), a fejlődő (Közép-Dunántúl) és a lemaradó régiók. A képzettség átlagkeresetekre gyakorolt meghatározó hatása a régiókat vizsgálva is igaznak bizonyul. –
