Tízezer forintot kellett fizetnem, hogy négy hónap után megkaphassam az élettársam hamvait – mondjai Katalin. Az asszonynak egy vecsési depóba kellett elmennie, hogy egy futárszolgálattól megkapja Pécsi János hamvait. Mint arról korábban írtunk, egy férfi társaival egy mongol külszíni vasércbányában próbált szerencsét. A kaland azonban komoly ráfizetéssel zárult. Volt, aki csak a fizetést nem kapta meg. De olyan is akadt, aki maradandó egészségkárosodást szenvedett.
Az utolsó nyolc perc
Pécsi János pontosan egy hónap munka után kapott infarktust. Özvegye azt meséli, hogy 2011. október huszonhetedikén utazott el Magyarországról. November huszonhetedikén este még beszéltek telefonon. Pontosan nyolc percet. Akkor a férfi arra panaszkodott, hogy rendkívül rosszak a munkakörülmények. Aztán még aznap éjszaka megállt a szíve.
Katalin úgy tudja, hogy párja holttestét másfél napig nem szállították el a hatóságok, még a koporsóba is János munkatársainak kellett beemelni a testet. “A kollégái szörnyülködve mesélték, hogy a koporsót állítva rakták fel egy szerszámos teherautóra” – meséli Katalint, akit a tragédiáról a kint dolgozó barátok értesítették. Azóta várt, hogy megkaphassa párja hamvait.
Fotók: Neményi Márton
Diszpécserként lapátolás
János azért utazott Mongóliába, hogy legyen pénzünk fizetni a lakásunk részleteit. Katalin egyedül azonban hónapok óta nem tud fizetni, tizenhárommillió forint a tartozása. Felmondták a szerződését, és mivel már feloldották a kilakoltatási moratóriumot, bármelyik percben az utcára kerülhet. Párja egyéves szerződést kötött a mongol céggel. Azt gondolták, hogy a havi ezerhatszáz dolláros nettó fizetés egyenesbe hozza őket. János villanyszerelő volt, korábban is dolgozott már külföldön. Mongóliába diszpécsernek szerződött, de ennek ellenére volt, hogy reggeltől estig vasérc port lapátolt társaival.
Harminc nap
Katalint a minap értesítették, hogy átveheti a párja földi maradványait. “Háromnegyed órát kellett várakozni. A párom egyik kollégáját kértem meg, hogy jöjjön el velem. Egy kínai gyártmányú porcelánurnában voltak a hamvak. Még szerencse, hogy nem tört el a hosszú úton.” A hamvak mellett a sportszatyorban volt János útlevele és a telefonja is. Katalin mutatja a képeket, amiket János készített, ezeken jól követhető, ahogyan a párja a harminc nap alatt fokozatosan leépül.
Ebbe halt bele
A férfi a boncolási eredmény szerint koszorúér-elzáródásban halt meg. „Mielőtt kiutazott, alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá, ahol mindent rendben találtak. Amikor hazatelefonált, a rettenetes hidegre, a fűtetlen szállásra, az ehetetlen ételekre és az éjszakai munkára panaszkodott. Ebbe halt bele.” Katalin azt mondja, arról sem értesítették, a férfi fizetését megkaphatja-e. A szerződés szerint ezerhatszáz dollárról van szó. Katalin most betegállományban van. Műteni kell a térdét. Havi ötvenezer forintból próbál megélni, közben a temetést szervezi.
Tovább harcolnak
Kiss János, aki a Mongóliában járt munkások egyik szószólója, küzd a mongóliai cég ellen. Mint korábban megírtuk, két hónap kemény munka után a mongol vállalat hazaküldte a Kiss-csapatot. Amikor a fizetésről érdeklődtek, kiderült, hogy inkább nekik kellene befizetni a kasszába, hogy az egyenlegük nullára fusson. Ugyanis a cég minden költségüket felszámolta. A rossz ennivalót, a nem éppen európai szállást és a repülőjegyet is.
Hétezer kilométerre Budapesttől hirtelen nem is tudták, mihez kezdjenek. Telefonáltak, hívták a pekingi magyar követséget, a Külügyminisztériumot, rokonokat, barátokat, de senki sem tudott segíteni. Még azok közül sem, akiket elértek, de például a külüggyel csak e-mailben “értekezhettek”, ám nem reagált a magyar külképviselet. Kiss úrék úgy érezték, egyedül maradtak. Egy darabig próbáltak szállást keresni, hogy esetleg néhány nap tárgyalás után jobb belátásra bírják a mongol céget, de akkor közölték velük, vagy azonnal hazarepülnek, vagy ugrik a jegy is.
A külügy mindent megtett
A Külügyminisztérium azt állítja, minden segítséget megadtak. A lapunknak küldött tájékoztatás szerint a pekingi nagykövetség a bejelentést követően a lehető leghamarabb kérte – hivatalos képviselő nem lévén – a korábbi ulánbátori magyar tiszteletbeli konzul magyarul is beszélő munkatársának segítségét. Mint írják, ők akkor a legcélszerűbb megoldásnak azt tartották, hogy a magyarok jöjjenek haza, és innen intézkedjenek. Kiss János minden követ megmozgat, hogy a mongol cég kifizesse jussukat.
