Belföld

Kiszelly: Fáradtnak láttam Orbánt

Politológussal elemeztük az évértékelőt, s odáig jutottunk, hogy Orbán 2014-ben szívesebben kötne koalíciót az LMP-vel, mint a Jobbikkal. Szó esik még az unió csokis feléről, meg a nem csokisról is, továbbá érintjük az államcsődöt, sőt a pakkot is, de még most sem tudjuk, hogy a bot melyik végén állunk.


Fotók: TV2

Orbán Viktor Lincoln elnökhöz hasonlította magát évértékelő beszédében. Nem éppen szerény.

Nem, de Obama is így tesz. Ez a divat. Egy az ideáljuk. Persze adja magát a párhuzam: Abraham Lincoln hatalmas konfliktus után kovácsolta össze az Amerikai Egyesült Államokat. Konfliktus nálunk is van, de az összekovácsolódás várat magára. Legföljebb reménykedhetünk a konszolidációban.

Puha vagy kemény beszéd volt?

Puha.

Miért?

Új szakasz következik a kormányzati politikában, a konszolidáció. Ezt készíti elő a miniszterelnök. A külső konszolidáció lényege a küszöbön álló kiegyezés az EU-val és az IMF-fel. A belső pedig arról szól, hogy lezárja a gyors törvényhozás idejét. És mivel Orbán nemcsak mondja, hanem nyilvánvalóan hiszi is, hogy a centrális politikai erőtér több cikluson át, akár húsz éven keresztül hatalmon marad, igyekszik konzerválni a 2010-es győzelmét megalapozó szövetséget, mely a középosztály, a leszakadók és a nyugdíjasok között köttetett. Most is tett verbális gesztusokat e csoportok felé.

Tett másfelé is. „Hollandiában csak a szélsőségesek támogatásával tud működni a kormány” – hangzott el a Millenárison. Mi keresnivalója ennek az egyébként igaz állításnak a magyar miniszterelnök 2012. februári évértékelőjében?

Bizonyára arra utal, hogy az 1999-es Ausztria, majd a mostani Finnország és Svédország után immár Hollandiában is a populisták támogatására szorul a hatalmát őrző mérsékelt jobb. Az EU-nak üzen Orbán Viktor: ne csak a mi szemünkben vegyék észre a szálkát, hanem másokéban is a gerendát.

Gerenda az itt is, ott is. Orbán, számolva azzal, hogy 2014-ben győz, de nem szerez többséget, kezd megágyazni egy 2014-es Fidesz-Jobbik együttműködésnek?

Biztos ez is megfordul a fejében. De mint minden politikus, önálló többséget akar, s csak akkor néz szövetséges után, ha ez nem jön össze. De miután Brüsszel elfogadta Ficótól Slotát, sőt benyelte a finn, a svéd és a holland történéseket, Magyarország ellen sem támaszthat kifogást, ha két év múlva a kényszer egymás mellé sodorja a Fideszt és a Jobbikot.

Haider miatt kapott a fejére Ausztria.

Azóta nagyot fordult a világ. De azt látni kell: Orbán nem akar közeledni a radikálisokhoz, sőt azt kísérli megértetni a nyugattal: ha nem támogatják a Fideszt, jön a Jobbik. A miniszterelnök az évértékelőben is középre pozícionálta magát azzal, hogy a politikai mezőt a Fideszre, valamint a tőle jobbra, illetve balra lévő erőkre osztotta. A posztclintonizmus korát éli számos demokrácia. A képlet azonos: az előző évtizedben Clinton, Blair, Schröder és Gyurcsány győzelmével több országban is túlnyerte magát a baloldal, mégpedig annak révén, hogy képes volt egyszerre megszólítani a középosztályt és a szegényeket. Csakhogy ezt követően a rossz kormányzással mindkét társadalmi csoportot elveszítette. A leszakadók átcsúsztak a populistákhoz, a középosztály pedig a jobboldalra szavazott a következő választásokon. Így helyenként előállt, másutt meg előállhat az a faramuci helyzet, hogy a populisták mandátumai nélkül nincs kormányzás.

Ez Brüsszel felé lehet magyarázat, de a belpolitikában súlyosabb bűnként vésődne az ajtófélfára egy esetleges Jobbik-frigy, mint az SZDSZ-nek az egykori lepaktálás az MSZP-vel.

Ne fussunk ennyire előre. Kétlem, hogy a tegnapi évértékelő Hollandiára utaló mondata egy 2014-es Fidesz-Jobbik koalíció előkészítéseként értelmezendő. Orbán, szerintem, már ha muszáj, sokkal szívesebben kötne koalíciót az LMP-vel, mint a Jobbikkal. Ráadásul a Jobbikkal való együttműködésnek sem a hivatalos koalíció az egyetlen módja.

Mi van még?

Bekövetkezhet a kisgazda-forgatókönyv is: a parlamenti többséghez szükséges számú radikális képviselő kiválik a Jobbik-frakcióból, és kívülről, függetlenként támogatja a kormányt.


“A miniszterelnök ismét előadta kormányfői credóját, filozófiáját”

„Már nem tartozik a politikai sci-fi világába az euró bedőlése sem.” Ez szintén az évértékelőből vett idézet, és szintén valós állítás. És a kérdés is ugyanaz: mi keresnivalója a kedd délutáni Millenárison?

Ezzel is az uniónak üzen: ne piszkálják Magyarországot, mert ha államcsődbe sodornak minket, magunkkal ránthatjuk Olaszországot, amelynek bankjai könnyelműen hitelezték hazánkat. Ha mi elhasalunk, a mi devizahiteleinket is a nyugatnak kellene szanálnia, amire a görögök után nem maradt pénze. Az így elinduló spekuláció talán bedöntené az eurót is.

„Európa olyan, mint egy akol: nagy célokat inspirál, de megakadályozza, hogy elérjük azokat.” Ismét a keddi Orbán.

Minden populista politikus kedvenc témája, hogy ami jó, nekem köszönhető, ami rossz, azért kizárólag Brüsszel a hibás. Aki töltött már ki uniós adatlapot, tudja, nem csupán csokis oldala van az EU-nak.

Orbán az adósságról, a munkanélküliségről, a középosztály fókuszba állításáról, az oktatásról és az adórendszerről szólt a Millenárison. Ön talált ezekben bármi újdonságot?

Nem. De nem is ez volt a cél. A miniszterelnök ismét előadta kormányfői credóját, filozófiáját, bemutatta, hogyan gondolkodik világról, társadalomról. Évértékelőinek hagyományosan központi eleme, hogy felfedi a döntései mögött húzódó összefüggéseket. A mostani beszéd vörös fonala az, hogy alulról nyitott, a szegényeket magához húzó középosztályt képzel. A munkaetikára épülő társadalom képe sejlik fel, ezt látjuk például Hollandiában, Ausztriában és Svédországban. Cél az erős Magyarország, mindehhez csupán eszköz a munkahelyteremtés, az adórendszer és az oktatás átalakítása. Egészen koherens beszéd volt.

Konkrétumot nem hallottunk.

A Millenárison hagyományosan valami általánosat, üzenetértékűt közöl a híveivel, és csak utóbb, a Parlamentben áll elő konkrétumokkal.

Ezzel a beszéddel mit akart elérni? Vagy csak azért állt ki, mert az elmúlt tizenhárom februárban is így tett?

Többről van szó. Fenn kívánja tartani azt a lendületet, melyet a békemenettel kapott a jobboldal. Nem lennék meglepve, ha egyebek mellett a Millenárison elhangzottaknak köszönhetően március tizenötödikén többen lennének kíváncsiak az ő szónoklatára a Múzeum-kertben, mint ahányan részt vesznek majd az ellenzéki tüntetésen.

Nehezen minősíthető lelkesítőnek, forradalminak ez az évértékelő.

Mert jelen helyzetben lehetetlen lelkesíteni. Magyarázni kell, igazolni a kormánypolitika helyességét a jobboldaliak és a bizonytalanok előtt. Érveket kell adni az elkötelezett fideszesek kezébe, hogy ekképpen felvértezve szállhassanak vitába a maguk kis közösségeiben, a munkahelyükön, odahaza vagy éppen a kocsmában.

Poénokban is szegényesebb volt a mai műsor, mint a korábbiak. Orbán kommunistázott egy haloványat a „szocialista kormányok mindent eltüntettek, ami sűrűbb a levegőnél” okossággal, aztán a hokis Wayne Gretzkytől kölcsönözte azt a szellemességet, hogy „ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem ahol lesz”, majd jött „az adósság jó üzlet is lehet, ha az ember a bot jó végén van” eufemizmussal. Utóbbi tényleg krimóban is üt.

És ha már a kocsmát említettük, az is a beszéd színes elemei közé tartozik, hogy „Európa olyan, mint az alkohol: ivás előtt jónak tűnik, de ha sokat fogyasztasz belőle, elveszíted a kontrollt”. Amúgy én is fáradtnak láttam a miniszterelnököt, rengeteget dolgozik, tán nem készült fel annyira, mint a korábbi években.


“Azzal teheti a legnagyobb szívességet a kormánynak, ha a parlamentben is leragad a demokráciaféltésnél”

Pedig most még a felesége segítségét is kérte.

Aki azt tanácsolta neki: mondj el mindent. Orbán ezt úgy értelmezte, hogy vezesse elő a filozófiáját, vagyis adja önmagát.

Mesterházy szerint Orbán keszonbeteg, Karácsony Gergely hazugságbeszédet hallott, Molnár Csaba egy vesztes, megtört embert látott, valamelyik jobbikos a nóvumot hiányolta. Abban van bármi meglepő, hogy a parlamenti ellenzék képviselői egyként lesújtóan nyilatkoztak az évértékelőről?

Naná, hogy nem tapsoltak. Orbán a gazdaság bajairól, a mindennapi nehézségekről szólt, s ehhez ajánlkozott problémamegoldó embernek. Az ellenzék szerintem rosszul reagált, hiszen nem Orbán problémamegoldó képességét kérdőjelezte meg, hanem a beszéd minőségével foglalkozott. Azzal teheti a legnagyobb szívességet a kormánynak, ha a parlamentben is leragad a demokráciaféltésnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik