Bár elsőre mi sem tűnik kényelmesebbnek, mint a szellemi munka végzése a számítógép előtt egy légkondicionált vagy fűtött helyiségben, a testünk sokkal hálásabb lenne, ha nem láncolnánk hozzá magunkat egy guruló irodai székhez. Mára nem kérdés, hogy az ülőmunka számos negatív hatással jár, de ha odafigyelünk néhány apróságra, elkerülhetjük ezeket.
A Fellowes nevű, egészséges munkahelyi megoldásokat szolgáltató vállalat kreatív illusztrációja horrorisztikus módon mutatja meg, hogyan nézhet ki a jövő munkavállalója, ha továbbra is egész nap az irodában ül, és a számítógép fölé görnyed; ahogyan a San Diego-i Kaliforniai Egyetem tanulmánya is megerősítette rengeteg korábbi kutatás tanulságát az ülőmunka egészségkárosító hatásairól. Utóbbinál kísérletet végeztek, amely kimutatta, hogy a napi 11 óránál többet ülő résztvevőknél 57 százalékkal nagyobb volt a halálozás kockázata a vizsgálati időszak alatt, mint azoknál, akik napi kilenc és fél óránál kevesebbet ültek. Ha nem szeretnénk ennyire végzetesen gondolkodni, nem megfelelően végzett irodai munka esetén akkor is
- véglegesen meggörbült háttal,
- visszeres lábakkal,
- hastájéki elhízással,
- vörös és fáradt szemekkel,
- stressz okozta ekcémával,
- nyak-, hát- és derékfájdalommal,
- aranyérrel,
- ínhüvelygyulladás és teniszkönyök kialakulásának a veszélyével,
- cukorbetegség kialakulásának a kockázatával,
- valamint a belső szerveink optimálistól eltérő működésével kell szembenéznünk.
Egyszerű irodai gyakorlatok, amelyek segítenek egészségünk megőrzésében
Fontos, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást, és legyőzve a lustaságot és a fáradtságot, beépítsünk néhány egyszerű, de annál hatásosabb gyakorlatot a mindennapi rutinunkba. Abban minden kutató egyetért, hogy nem célszerű 30 percnél többet ülni egyhuzamban, de már két perc karkörzéssel jelentősen csökkenthetjük például a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Nyugodtan beállíthatunk időzítőt is, és ha csipog az óra,
- sétáljunk kicsit, és menjünk ki mosdóba vagy egy pohár vízért,
- nyújtóztassuk meg a kezeinket és lábainkat,
- végezzünk csukló-, kar- és vállkörzéseket, valamint derékhajlítást,
- mozgassuk át a nyakunkat
- vagy masszírozzuk át magunkat finom mozdulatokkal.
Ezek mellett természetesen nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a mentális és fizikai jóllétünk szempontjából mennyire megkerülhetetlen a rendszeres testmozgás, és hogy mindig odafigyeljünk a helyes testtartásra. A helyesen végzett úszás az egész testünket átmozgatja, miközben kíméli az ízületeinket, és relaxációs, illetve stresszoldó hatással is bír. Természetesen bármilyen kímélő mozgásformát választhatunk a jógától a biciklizésen át a hétvégi kirándulásokig, a cél, hogy szeressük, amit csinálunk, és ne projektszerűen végezzük, hanem tegyük az életünk szerves részévé. Készíthetünk aktivitási tervet is, amelyben ugyanolyan kitörölhetetlen bejegyzésként szerepel a naptárunkban a testmozgás, mint egy munkánk leadási határideje.
A monitorok előtt gyakran eszünkbe sem jut, hogy a munkánkhoz szükséges technológia használatán kívül ezek az eszközök az egészségünk megőrzésében is szolgálatot tehetnek. Használhatjuk a telefonunkba épített lépésszámlálót, viselhetünk okosórát, beállíthatunk kékfényszűrőt a laptopunk képernyőjén, valamint rengeteg alkalmazás segíthet nekünk abban, hogy jobban odafigyeljünk magunkra, még ha olyan banálisnak tűnő kérdésről is van szó, hogy elég vizet ittunk-e aznap. Kezdd el még ma – az egészséged nem várhat!
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.