Belföld

Egyre több fiatal kerül szexuális bűncselekmény miatt javítóintézetbe

Thinkstock Digitális
Képünk illusztráció.
Thinkstock Digitális
Képünk illusztráció.

A magyar javítóintézetekbe nem olyan gyerekek kerülnek, akik csokit loptak a Tescoban. Sokszor súlyos dolgokat követtek el, a lopástól az életellenes bűncselekményekig

– ezt nyilatkozta az Indexnek Juhász Péter Pál, a Budapesti Javítóintézet igazgatója. A portál a Dorkász Alapítvány budapesti konferenciáján kérdezte az ifjúságvédelmi szakembert, aki elárulta: „volt olyan időszak, amikor a Szőlő utcai javítóintézet lakóinak 12 százaléka gyilkosság vagy halált okozó testi sértés miatt került be.

Hozzátette: az elmúlt 5–6 évben szexuális bűncselekmények elkövetése miatt egyre több tinédzser került javítóintézetbe. A jelenség mögött szerinte a legtöbb esetben a bullying, a megfélemlítés motívuma húzódik. A szexuális erőszak egyre többször a megalázásról és a gyötrésről szól. Juhász Péter Pál az Indexnek azt mondta: egyre többször találkozik elitgimnáziumok tanulóival, akik egy buliban alkohollal vagy kábítószerrel elkábítottak és megerőszakoltak lányokat. Az igazgató találkozott olyan, jó családi háttérrel rendelkező gimnazista lánnyal is, aki prostituálta magát, hogy megvehesse a legújabb félmilliós telefont.

A szakember új jelenségként aposztrofálta, hogy több olyan lakója is van a javítóintézetnek, akik rossz közösségekbe keveredtek a világhálón, és nemcsak olvasgattak a terrorizmusról, hanem aktív előkészületeket is tettek. Szintén új jelenségnek számít az „elektronikus fizetőeszközzel elkövetett csalás.”

A konferenciát szervező ökumenikus Dorkász Alapítvány egyébként a Debreceni és a Budapesti Javítóintézetben folytat missziós szolgálatot. A felekezetközi segélyszervezet évente mintegy kétszáz-kétszázhúsz fiatallal kerül kapcsolatba. A szakemberek, lelkészek és önkéntesek csoportos foglalkozásokat és beszélgetéseket szerveznek a javítóintézetbe került tinédzserekkel – írja az Index.

Keleti Gábor, a budapesti misszió területi vezetője a portálnak elmondta: a fővárosban évente 120–130 fiatallal kerülnek kapcsolatba, míg Debrecenben körülbelül 100 tinédzserrel találkoznak hetente a javítóintézetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik