Belföld

Állami és privát ellátást is nyújtó „valódi” kórházat épít a Budai Egészségközpont

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Komoly kórházfejlesztést jelentett be a magán és állami ellátást is nyújtó Budai Egészségközpont (BEK). Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltsége 62 milliárdból, 2027 elején nyithat sürgősségi osztállyal, országos ügyelettel, mentőbejáróval, intenzív osztállyal új intézményt. Az állam is beszáll a projektbe 26 milliárddal.

Komoly kórházfejlesztést jelentett be a magán és állami ellátást is nyújtó Budai Egészségközpont (BEK). Csernavölgyi István vezérigazgató a projektet bemutató sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott:

Kórházat fogunk építeni, valódi kórházat.

A BEK a Királyhágó utcai telephelyét alakítja át és fejleszti teljes kórházzá.

Az új kórházban állami és privát ellátás is lesz, élesen elválasztva a kettőt. A két részlegnek semmi köze sem lesz egymáshoz, teljesen szétválasztott módon fog működni az eszközöket és a humánerőforrást tekintve is – mondta a vezérigazgató.

Az ellátás a legmagasabb szintű progresszivitáson valósul majd meg, ami azt jelenti, hogy lesz sürgősségi és 20 ágyas intenzív osztály, illetve mentőbejáró is.

A tervek szerint 2027 elején nyílhat meg az új kórház, amely 62 milliárd forintból valósul meg.

Ennek nagy része tulajdonosi tőke, de 26 milliárd forinttal beszáll a kormány is.

Szajki Bálint / 24.hu Csernavölgyi István

Az új kórház létrejöttével a Budai Egészségközpont ellátása jelentősen kibővül. Hétről tizenötre nő a műtők száma, 150-ről 250-re az ágyak, 55-ről 87 rendelők száma. Az alapterület 18 ezerről 35 ezer négyzetméterre bővül.

Lapunk azon kérdésére, hogy a sürgősségi osztályon magán- vagy állami ellátás valósul-e meg, Csernavölgyi István azt mondta, ezt egyelőre nem látják még, azért sem, mert nem lehet tudni, hogy három év múlva milyen lesz a biztosítási környezet. Azt is elmondta, hogy bár számos szakterületet lefed az ellátási paletta, szülészetük nem lesz, mert a népegészségügyi problémák megoldására nyújtanak komplex ellátási struktúrát.

Arra a kérdésre, hogy honnan jönnek majd az orvosok és a szakdolgozók a kórházba, Csernavölgyi azt mondta, nincs szándék arra, hogy a privát vagy az állami szektorból szipkázzanak el dolgozókat, de hozzátette, a BEK-ben orvosok és szakdolgozók képzése is zajlik.

A kórházfejlesztés mellett a BEK a járóbeteg-ellátás terén is fejleszt: a Csalogány utcában 2200 négyzetméteren 36 rendelős ellátóközpontot indítanak augusztus elején.

A Budai Egészségközpont néhány évvel ezelőtt lett teljes egészében Csányi Sándor OTP-vezér cégéé. A központ nem csak magánegészségügyi szolgáltatásokat nyújt: a Királyhágó utcai központi kórházban közfinanszírozással húsz éve látják el és operálják a legsúlyosabb gerincbetegeket, és a diagnosztikus és terápiás lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre.

A BEK vezérigazgatója az a Csernavölgyi István, akit a koronavírus-járvány közepén menesztettek a székesfehérvári kórház igazgatói posztjáról. A kardiológus, korábbi kórházigazgató 2022 óta vezeti az intézményt.

Kapcsolódó
CT- és MR-államosítás: lesz egy kivétel
A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó magánszolgáltatót valószínűleg nem tessékelik ki az állami ellátásból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik