Belföld

CT- és MR-államosítás: lesz egy kivétel

A jövő évi költségvetést megalapozó törvénybe illesztett módosító javaslatból derült ki, hogy csak az állam végezhet 2024. november 1-jétől közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat. Jelenleg ezen vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek a közellátásban, ők jövő ősztől nem köthetnek szerződést állami ellátóval.

A törvény szövegéből kiderül azonban, hogy van egy kivétel: azok a magánszolgáltatók, amelyek „hiánypótló állami szolgáltatást” nyújtanak, köthetnek szerződést, vagyis őket nem tessékelik ki az állami ellátásból. A Kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, mely magánszolgáltatókra vonatkozik ez a kitétel. A tárcavezető azt mondta, a bonyolult és drága beavatkozásokat végző magánszolgáltatásra, például gerincműtétre, vagyis az ilyen profilú magánszolgáltatók továbbra is szerződhetnek az állammal.

A tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy nem éri meg az államnak például önálló gerincközpontot létrehozni évi nagyjából száz műtétre, inkább az állam a közgyógyellátás keretében, az állami egészségbiztosítás terhére egy magánszolgáltatóval szerződik, és egyesével kifizeti ezeket a műtéteket.

Gulyás nem nevezett meg intézményt, de a legsúlyosabb gerincbetegeket ellátó magánszolgáltató régóta a Budai Egészségközpont, amely két évvel ezelőtt lett teljes egészében Csányi Sándor OTP-vezér cégéé. A központ nem csak magánegészségügyi szolgáltatásokat nyújt: a Királyhágó utcai központi kórházban közfinanszírozással 18 éve látják el és operálják a legsúlyosabb gerincbetegeket, és a diagnosztikus és terápiás lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerül majd a magánszolgáltatók egyenként több százmillió forintot érő CT- és MR-eszközeinek megvásárlása és üzemeltetése, Gulyás pontos számot nem tudott mondani, de elismerte, hogy nagyjából a sajtóban megjelent 5–10 milliárdos összeggel számol a kormány.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik