Szórakozás

Manuel elmondta, hogyan élte meg a börtönt: Első nap egyből azzal indítottak, hogy egy penészes kenyeret raktak elém

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
A kis ételadagok, az ágyipoloskák és az unalom keserítették meg az énekes húsznapos fogházbüntetését, ami után átértékelt pár dolgot az életében.

Manuel június elején közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy közel egy hónapra fogházba vonul, egy 2017-es ügy miatt, amikor pár barátjával együtt letartóztatták őt „egy maréknyi fűvel”. Később kiderült, hogy nem teljesítette a rá kiszabott közmunkát, ezért kellett fogházba mennie. Múlt héten aztán érkezett következő posztja, miszerint szabadult.

Az énekes szabadlábra kerülése után először a Refreshernek beszélt arról, hogyan élte meg húsznapos fogházbüntetését. Először felvázolta évekkel ezelőtti letartóztatása történetét, majd elmondta, hogy múlt nyáron kellett volna elkezdenie találkozókat a pártfogójával, de akkoriban forgatta a The Voice-t, kezdődött a fesztiválszezon, és készült az első Budapest Parkos koncertjére is, így mint mondja, volt dolga bőven.

Az említett koncert utáni nap kellett volna elkezdenie a közmunkát, de a fellépésen eltört a térde.

Másnap nyilván nem tudtam elkezdeni, meg nem tudtam ezzel foglalkozni. Egy hónapig legalább ágyhoz voltam kötve, utána is csak azért jöttem el otthonról, mert kezdődtek a Voice élő show-k. Akárhonnan tudom csűrni-csavarni, nyilván nagyon sok munka volt, de azért mégiscsak oda lyukadok ki, hogy ha nagyon utánamentem volna, meg nem gondoltam volna, hogy azért ezt még lehet halogatni, akkor amúgy el tudtam volna kezdeni a közmunkát

– magyarázta.

A folytatásból kiderült, az elsőfokú ítélet után, ami kimondta a fogházbüntetést, Manuelék fellebbeztek, de csak annyit tudtak volna elintézni, hogy három hónappal eltolják a büntetést.

Úgy döntöttünk, hogy júniusban megyek be inkább, mert szeptemberben két-háromszor több bulit érintett volna ez a húsz nap, amit bent kellett lennem, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ez a kisebb rossz, és legyen ez. Beszéltünk a helyszínekkel, és szerencsére sikerült megállapodni velük, hogy akkor nem lesz ebből semmi probléma.

Hozzátette, mindenki nagyon jófej volt, akivel koncerthalasztás ügyében egyeztettek, és reméli, akár még idén pótolni tudják ezeket az időpontokat.

Rajongói reakcióival csak akkor szembesült, amikor kijött a fogházból.

Az én közönségem nagyon támogatóan reagált rá, és ez nagyon jól is esett, miután kijöttem. Nyilván tudtam, hogy lesz negatív is, dehát azzal meg nem foglalkoztam

– mondta el Manuel.

A bentlétről azt mondta, fogalma sem volt, mire számítson, csak a tévéből, internetről hallott róla dolgokat. Egy ismerőse nyugtatta meg, hogy ez „azért mégiscsak fogházbüntetés, és csak nem raknak össze fegyházasokkal” egy cellába. Érkezésekor egy éppen szabaduló rab azonban kicsit ráijesztett, de aztán „egy tök normális csávóhoz” került. Ott egy kicsit megnyugodott, hogy nincs nagy baj.

Arra a kérdésre, hogy tényleg menő-e börtönben lenni a rapper közegben, úgy felelt: mindenfelé embert látott, csak menő arcokat nem, így menőnek semmiképp nem gondolja, ahogyan azt sem, amilyen módon ő bekerült. Viszont tanulságosnak tartja, minden szempontból.

Nem úgy jöttem ki, hogy akkor most bosszúhadjáratot indítok a büntetés-végrehajtás ellen, vagy bármi ilyesmi, csak szerettem volna elmondani, én hogyan éltem meg ezeket a dolgokat. Meg azt gondolom, ennyi támogatás után tartozom is ennyivel a közönségemnek. Bementem az első nap, egyből azzal indítottak, hogy egy penészes kenyeret raktak elém. Eszegettem a kenyeremet, és akkor szólt a cellatársam, hogy van rajta egy folt

– idézte fel a lap kérdésére az őt bent ért traumákat.

Másnap reggel felkeltem, és nagyjából 25-30 ágyipoloskacsípéssel ébredtem fel. Ki is jött rajtam egy allergiás reakció, mert hála istennek eddig még nem találkoztam ennyi poloskával. Fel volt dagadva a kezem, de olyan szinten, hogy nem tudtam behajlítani. A nyakam, a fejem, minden full fel volt dagadva, úgyhogy nem voltam a legjobb állapotomban.

Még egy éjszakát aludtak abba a cellába, a legnagyobb kánikula idején, nyakig felöltözve, de ez sem védte az énekes a poloskacsípések ellen. Másnap kérvényezte a probléma megoldását, ami meg is történt. Kapott antihisztamint a csípéseire, és áthelyezték egy másik cellába, ahol már nem volt annyi ágyipoloska. „Éjszakánként 4-5-6 csípéssel én már megvoltam” – mondta.

A csótányok az a legutolsó probléma volt az egészben. Az ételadagok pont annyira voltak elegek, hogy ne halj éhen. Úgy kell elképzelni, hogy egy fél kiló kenyeret odaadtak neked, hogy oszd be egész napra, meg egy nagyjából egy centiméter vastagságú kis párizsit. Nem is párizsi, inkább ilyen löncshús, ami ilyen ipari hulladék, csontdarabok vannak benne, meg minden. Ha ügyes vagy, akkor azt be tudod osztani két szelet kenyérhez, és akkor talán délig, amíg jön az ebéd, addig elvagy. Szóval nagy adag kaják nem voltak, és finomak sem voltak, úgyhogy azt már nagyon vártam, hogy kikerülök és egy jó tál kaját otthon megegyek.

Azt mondta, könnyen alkalmazkodik a nehéz szituációkhoz, úgyhogy nem mondaná, hogy traumatizálták a benti történések, szerinte azért ki lehet ezt beírni.

Nem ez volt az első alkalom az életemben, hogy üres kenyeret eszem és vizet iszom hozzá, szóval viszonylag gyorsan bele tudtam szokni ebbe a szituációba.

Két zárkatársa is volt bentléte alatt, mindketten elég hangosak, így dalírásra nem sok ideje volt, ráadásul ehhez nem volt meg a kellő technikai felszerelése sem, de dalszövegeket írogatott. Például elkezdett egy számot, amit kint már be is fejezett. Ezen kívül kiolvasott egy KRESZ-könyvet, tévézett, edzett, de ez mindez nem kötötte le túlságosan. „Néha már attól féltem, hogy megalvad a vérem és felállok, aztán infarktust kapok” – fogalmazott Manuel.

A szabadulási előtti négy napban nem tudott aludni, így kijőve muszáj volt ledőlnie egy pár órára. Akkor nagyon jó érzés volt a saját, tiszta ágyában aludni. Miután kipihente magát, családos estét tartottak, másnap találkozott a barátaival.

Akármilyen rossznak is tűnt akkor, ebben a húsz napban a körülményeknek köszönhetően, azért valahol mégis hasznosnak éltem meg a tapasztalatot. Nem gondoltam volna, hogy valaha is visszakeveredek majd ebbe az életszituációba, ahol nem nagyon van mit ennem, rosszak a körülmények meg satöbbi. Már odabent is egy jó adag hálát éreztem azért, hogy idekint mim van, de amikor kijöttem, még jobban fejbe vágott ez.

Manuel azt mondta, leginkább a barátaiért és a családjáért hálás, illetve azért, mert van fedél a feje fölött. A másik nagy tanulság számára, hogy nem jutott volna el idáig az ügy, ha kicsit több figyelmet szentel neki. A cellában listázta is, mik azok a dolgok, amiket régóta halogat, és ezeket azóta már el is kezdte teljesíteni.

Alapvetően jó élettapasztalat volt, hogy milyen érzés egy börtöncellában feküdni napokig, hetekig. Talán így okosabban csinálom is a dolgaimat, nem mintha eddig lett volna ezzel baj. Csak azért mégis, hogyha egy olyan szituációba keveredek, ahol meg kell védenem magam, akkor talán kétszer is meggondolom, hogy mit csinálok. (…) Kijöttem, és teljesen másképp látok és értékelek dolgokat. Motiváltabb is vagyok egy-két dologgal kapcsolatban, úgyhogy mindenképp hozzám tett. Voltak azért kellemetlen részek ebben a három hétben, de pont csak annyira, hogy egy tök jó tanulságot le tudtam belőle szűrni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik