Az Egyesült Államokban generációk óta úgy nőnek fel a gyerekek, hogy életük első tizenegynéhány éve valamely pontján nagy eséllyel asztronauták akarnak lenni. Magyarországon viszont az űrhajós mint hivatás valószínűleg csak kevés kicsi karrierálmai között szerepel.
Ha nem akarunk lemaradni, meg kell próbálnunk felzárkózni a nagy űrnemzetekhez, ehhez pedig elengedhetetlen a fiatalok motiválása, érdeklődésének felkeltése, elvégre közülük kerülhetnek ki a jövő kutatói, mérnökei és más szakemberei.
Az Orion Űrnemzedék Alapítvány célja éppen az, hogy ismeretterjesztéssel keltse fel a fiatalabbak érdeklődését az űr iránt. A szervezet 2024. június 7-én rendezte meg Balatonfüreden az I. Hazai Űrkongresszust. A rendezvényen Jim Christensen, az Aldrin Family Foundation munkatársa, a NASA volt oktatási igazgatóhelyettese, a Home on the Moon projekt gondozója is felszólalt. A szakértőt a 24.hu külön is kérdezhette a NASA és az emberiség legfontosabb űrbéli álmával, a Hold kolonizálásával kapcsolatban.
Hatalmas verseny tanúi vagyunk
Az emberiséget ősidők óta ámulatba ejti a Hold, mesék, dalok, sőt egész vallások épültek fel köré. Csodálatunk a modern tudomány kialakulásával, fejlődésével sem csillapodott, a teliholdas, felhőtlen nyári éjszakákban mintha mind a mai napig rejtőzne valami misztikum.
Igaz, az egyre kifinomultabb távcsöveknek, majd az űrszondáknak, leszállóegységeknek köszönhetően a Hold egyre érthetőbbé, elérhetőbbé vált. Sokan vannak, akik szerint fajunk történetének egyik csúcspontja, amikor 1969-ben első alkalommal lépett ember az objektum felszínére. Az biztos, hogy az Apollo-programmal Amerika történelmet írt: első – és ez idáig utolsó alkalommal – jutottak el emberek egy idegen objektum felszínére.
1972 óta azonban senki sem járt az égitesten: az emberes missziók túl költségesnek bizonyultak, a hidegháborús propaganda számára pedig az újabb leszállás már nem volt létszükséglet. Noha a későbbiekben is gyakran felmerült további küldetések ötlete, egészen 2019-ig, az Artemis-program bejelentéséig kellett várni, amíg az elképzelésekből realitás lett.
A NASA programjának keretében jelen állás szerint legkorábban 2026-ban léphet ismét ember a Holdra, a tervek között ugyanakkor nem csupán landolási missziók szerepelnek.
A következő álom, hogy az égitest környékéről elindulva a Marsra is eljussanak asztronauták.
Az elmúlt években eközben kiderült, Kína nagyon is komolyan gondolja, hogy a robotizált missziói mellett idővel tajkonautákkal is elérje a Holdat. Az ázsiai ország szintén saját létesítményt hozna létre az objektumon, a legfőbb partner ebben Oroszország lenne.
Jelenleg komoly versenyfutás zajlik a Holdért, az egyik oldalon az Egyesült Államokkal és az Artemis Accords nevű egyezményrendszer tagjaival, a másikon pedig Kínával és annak űrszövetségeseivel – némiképp leegyszerűsítve: a hidegháborús űrversenyhez hasonlóan a Nyugat és a Kelet néz szembe egymással. Mivel az Artemis-program az utóbbi időkben komoly csúszást tapasztalt, több amerikai döntéshozó és szakember már attól tart, hogy Kína beelőzhet.
Látszólag másodlagos problémáról van szó, de a Hold meghódítása napjainkra kiemelt jelentőségű, gazdaságilag és politikailag egyaránt fontos kérdéssé vált – a témáról itt írtunk bővebben. Az égitest kolonizálása ráadásul precedenst teremthet az idegen objektumok potenciális későbbi kiaknázásában.
Világméretű erőfeszítés
„A Hold kapcsán nem a technológia, hanem a finanszírozás a kihívás” – mondta a 24.hu-nak Jim Christensen. A szakember szerint a legnagyobb nehézséget az adja, hogy a politikának valamilyen módon el kell adnia az űrprogramra elköltött hatalmas összegeket. (Arról, hogy az űrkutatás valójában mennyire hasznos, mennyire befolyásolja a hétköznapi emberek életét is, korábban Dr. Kiss László csillagász beszélt lapunknak.)
Christensen úgy véli, ha a választópolgárokat sikerül meggyőzni arról, hogy a holdprogram igenis fontos a jövő szempontjából, az óriási löketet adhat a törekvéseknek. Kiemelte ugyanakkor, hogy a holdküldetések levezénylésének feladata nem egyedül az Egyesült Államokra hárul majd.
„Világméretű erőfeszítés lesz” – húzta alá a szakértő, hozzátéve, hogy az Artemis számára fejlesztett Orion űrhajó kapszuláját például a NASA megbízásából az amerikai Lockheed Martin gyártja, ám a szervizmodult már az Európai Űrügynökségen (ESA) keresztül a francia Airbus készíti.
A finanszírozás mellett a fiziológia jelentheti az újabb fontos akadályt. Ma már tudjuk, hogy az űrbéli környezet drasztikusan hat az emberi szervezetre.
A híres Kelly-kísérletben az egyik testvér, Scott Kelly nem egészen egy évet, 340 napot töltött el a Nemzetközi Űrállomáson, míg ikerpárja, a szintén asztronauta Mark a Földön tartózkodott. A kutatás végén Scott szervezetében látványos átalakulásokat figyeltek meg, egyes génjeinek aktivitása is megváltozott. Kérdés, hogy milyen következményekkel járhat, ha az ember nem néhány napot, hanem heteket, hónapokat, éveket tölt el a Holdon, esetleg egyenesen ott születik.
A Hold gyermekei
Mint Jim Christensen rávilágított, valójában még nagyon keveset tudunk arról, mit tesz az űr a szervezetünkkel. „Tudjuk, hogy a mikrogravitáció (köznapi nevén a súlytalanság – a szerk.) furcsaságokat művel a szervezettel, tudjuk, hogy testünk 1g-re van tervezve. A Hold nehézségi gyorsulása 1,62 méter per szekundum négyzet, a Földdé viszont 9,81. Nem tudjuk, hogy a holdi környezet miként hat majd, egyszerűen nincsenek tapasztalataink” – nyilatkozta lapunknak a szakértő.
Érdemes gyorsan hozzátenni: a NASA és más űrhivatalok egyelőre emberi jelenlétet, állandóan cserélődő legénységgel üzemelő kutatóbázisokat képzelnek el az égitestre. Idővel azonban a komolyabb megtelepedés is szóba jöhet.
Egy nap gyermek jön majd világra a Holdon, és nem hiszem, hogy valaha eljöhet a Földre, mert a teste egyhatod gravitáción fejlődött
– emelte ki.
