Nicolas ki?
– címmel jelent meg a Politico szocialisták uniós csúcsjelöltjéről szóló cikke. A brüsszeli lap hírleve, a Playbook is alig említette az elmúlt másfél évben Nicolas Schmit nevét. Pedig ő az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős biztosa. Hogy most mégis miért van róla szó? Mert az európai szocialisták csúcsjelöltjeként főnökével, Ursula von der Leyennel szemben száll harcba az Európai Bizottság elnöki posztjáért – erről döntött a március eleji Európai Szocialisták Pártjának (PES) kongresszusa. A bizottság elnökéről a júniusi európai parlamenti választás eredménye alapján az Európai Tanácsban döntenek majd a tagállamok állam- és kormányfői.
„Úgy tűnik, a szociáldemokraták végleg feladták a reményüket a bizottsági elnökség iránt” – írta a holland Het Financieele Dagblad a Luxemburger Wort cikke szerint Schmit jelölésével kapcsolatban. Mire a biztos azt reagálta az utóbbi lapnak:
Legyünk őszinték: hány európai ismerte 2019 előtt Németországon kívül Ursula von der Leyent? A feladatom most az, hogy megválaszoljam a kérdést: »Nicolas ki?«
Tavaly október közepén ráadásul még úgy volt, hogy Schmit búcsúzhat EU-s pozíciójától, mert az őt delegáló szocialista párt kimaradt az új luxemburgi kormányból. Hogy aztán egy hónappal később országa egy lapjának azt nyilatkozza, elfogadná a PES és frakciója, az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) csúcsjelölti felkérését. Ez vélhetően egy jelzés is lehetett a luxemburgi belpolitika szereplőinek, az ottani választás után a kormánytagokról és a EP-választást követő új biztosukról tárgyaló két, koalícióra törekvő pártnak (a jobbközép Keresztényszocialista Néppártnak és liberális Demokrata Pártnak), hogy a nehézsúlyú baloldaliak közül az Európai Bizottság addigi alelnöke, a bel- és igazságügyért felelős biztos holland Frans Timmermans (hazája választása miatt) elhagyta Brüsszelt. Ezzel pedig Schmit befolyása megnőtt, így a következő ciklusra, ha ellenzékisége ellenére mégis őt jelölnék, Luxemburgnak egy komolyabb poszt is kijárható. Mindezek ellenére állítja, nem ő jelölte magát, felkérték, hogy induljon.
A német és a spanyol balközép (az Európai Szocialisták Pártjának két legbefolyásosabb ereje, mivel kormányfőt és a legtöbb EP-képviselőt is ők adják) mindenesetre kapva kapott az alkalmon, és támogatásukról biztosították a 70 éves, német anyanyelvű Schmitet (az eddig csúcsjelöltet állító öt pártból egyébként négy jelölt német anyanyelvű).
Miért választ egy ismeretlen csúcsjelöltet az EP második legnagyobb frakciója?
A nemzeti szinten (is) szenvedő szociáldemokraták – Németországban Olaf Scholz kancellár pártjának támogatottsága történelmi mélységekben, Franciaországban pedig szinte szétmorzsolódtak – EP-s frakciójában sokáig úgy tűnt, hogy ha eljön az ideje, a hazájában kiemelkedően sikeres portugál miniszterelnököt, António Costát jelölik majd a posztra, aki nem csak otthon befolyásos, Brüsszelt is jól ismeri, mivel EP-képviselő és alelnök is volt. Ezt azonban megakadályozta, hogy korrupciós ügybe keveredett, ami miatt le is mondott.
Ha nem a portugál kormányfő, akkor a már említett Timmermans lehetett volna a baloldali pártcsalád vezetője, tapasztalata is van ezen a téren, hiszen 2019-ben is ő volt a csúcsjelöltjük. Emlegették a szlovák Maros Sefcovic bizottsági alelnököt és a német Katarina Barley EP-alelnököt is, de utóbbi német, márpedig Von der Leyen helyett nehezen elképzelhető, hogy egy másik németet választanának meg. Előbbinek pedig akkor szálltak el véglegesen a reményei (azon kívül, hogy neve Brüsszelen kívül alig mond valakinek valamit), amikor az Európai Szocialisták Pártja felfüggesztette pártját, a Smert, mert Robert Fico, hogy kormányfő lehessen, szélsőjobboldali párttal szövetkezett.
Még egy nagy nevet rebesgettek, az olasz Paolo Gentiloniét, aki 2016 és 2018 között volt országa miniszterelnöke, de ő minden további EU-s vezetői állást visszautasít, mivel visszatér Rómába, EP-képviselőnek se indul el.
Helyettük viszont nem igazán találtak senkit a szociáldemokraták, nem is jelentkezett a pozícióra Schmiten kívül senki, egyetlen nehézsúlyú politikus sem akar leégni Von der Leyennel szemben. Ehhez képest a többnyelvű és tapasztalt Schmittől azt várhatják, hogy komoly kampányt fog végigvinni.
Rengeteg jó politikusunk van, mind a Bizottságban, mind a Parlamentben. De ha egy Európa-szerte jól ismert embert keresünk, aki Európát a buborékon kívül is érthetővé tudja tenni, akkor a beszélgetés abbamarad
– nyilatkozta a Politicónak a döntés mögötti okokat a szocialisták egyik EP-ben dolgozó munkatársa.
Egy potenciális jelöltet a PES tagjai közül kilenc nemzeti pártnak vagy szervezetnek kell támogatnia, és január 17-ig lehetett bejelentenie az érdeklődését a csúcsjelölti pozíció iránt. Schmitten kívül ezt nem tette meg senki.
A politikában úgy van, mint az életben: néha a szerencsére is szükség van
– nyilatkozta vigyorogva Schmit a Luxemburger Wortnak.
Csúcsjelöltet, azaz Spitzenkandidatot 2014 óta állítanak az európai pártok az uniós választások demokratizálásának reményében, hogy ezzel a választóknak megmutassák a legjobb jelöltjeiket a kulcspozíciókra. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a nyertes csúcsjelöltje automatikusan az Európai Bizottság vezetőjévé is válna – ahogy azt az EP szeretné –, ugyanis őt még meg kell választania az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak is. Így volt ez 2019-ben Von der Leyen esetében, hiszen akkor nem ő volt az Európai Néppárt (EPP) Spitzenkandidatja, hanem Manfred Weber.
Schmitzenkandidat
A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint, bár a második helyüket sem igazán veszélyezteti senki, nem úgy tűnik, hogy a PES képes lenne nyerni: a szociáldemokrata pártcsalád támogatottsága inkább lefelé, míg a konkurens jobbközép EPP-jé, és a szélsőjobbé felfelé ívelőben van – és nem segített a helyzetükön az sem, hogy tavaly felfüggesztették Fico szocialistáit. Schmit ismeretlensége – főként főnökével, Von der Leyennel összehasonlítva – pedig keveset lendít azon, hogy ez a helyzet megváltozzon. Éppen ezért kezdték el gunyorosan inkább Schmitzenkandidatnak nevezni.
Valószínűleg az anyám se tudja, ki ő, de a mi feladatunk a választási kampányban az, hogy ismertté tegyük
– nyilatkozta januárban a Politicónak Jens Geier, az S&D-frakcióban az SPD képviselőcsoportjának hét év után éppen a napokban lemondott vezetője. A politikus azonban megjegyezte, luxemburgi kollégája a jól teljesítő biztosok közé tartozik Vvon der Leyen Bizottságában, lenyűgöző eredményeket ért el a társadalmi változások terén, és jól ismert szakszervezeti és progresszív európai körökben.
A munkáscsaládból származó Schmit 17 évesen lett a Luxemburgi Szocialista Munkáspárt tagja (francia egyetemi tanulmányai alatt a francia Szocialista Pártté is), példaképe a német Willy Brandt akkori német kancellár volt. 2004-ben lett politikus, külügy- és bevándorlásügyi miniszterhelyettes, a későbbi EPP-s EB-elnök, akkori kormányfő, Jean-Claude Juncker nevezte ki a posztra. Ezt megelőzően magas rangú hivatalnok, diplomata volt, részt vett a Maastrichti szerződés tárgyalásaiban, a Nagyhercegség állandó EU-s képviseletét is vezette.
Luxemburgi munkaügyi miniszterként is eredményes volt reformjaival, és hazája 2005-ös és 2015-ös soros elnökségének sikere is nagyrészt neki köszönhető – írja a Luxemburger Wort.
2019-ben, korábbi meghiúsult próbálkozásai után, sikerült uniós biztossá válnia, ő maga jelentkezett be a gyakran irrelevánsnak nevezett munkaügyi feladatkörre. Brüsszelben mindig jó kapcsolatot ápolt főnökével, Ursula von der Leyennel, aki azért cserébe, hogy biztosa féken tartja a szakszervezeteket, gondoskodott arról, hogy Schmit kezdeményezései ne akadjanak meg a bizottságon belüli neoliberális erőkben.
Szakmailag még soha nem volt ilyen boldog
– mondta a luxemburgi lapnak egy közeli munkatársa, szemmel láthatóan élvezi a nemzetközi környezetet és a végtelen tárgyalásokat a tagországokkal és az Európai Parlamenttel.
Biztosként egy ambiciózusabb európai szociálpolitikát szorgalmazott, például a megfelelő minimálbér (erről a magyar parlament várhatóan májusban szavazhat) és a „haknimunkások” számára a megfelelő foglalkoztatási szabályok kialakítása (az olyan munkavállalók – például az ételfutárok – akik valamilyen online platformon keresztül vállalnak alkalmi munkát) mellett állt ki.
Nem olyan ember, aki „mindenkit barátként üdvözöl”, soha nem lesz közönségkedvenc, meséli magáról. Mások viszont azt mondják róla, határozottan inspirálólag tud hatni az emberekre. Egy névtelenségbe burkolózó Schmit-szimpatizáns EU-s tisztviselő a munkabírását és politikai lelkesedését emelte ki. „Nagyon izgatja ez a kihívás. Szeret kampányolni és nagyon magabiztosan beszél nagy tömegek előtt.”
Spitzenkandidati jelöltségéhez csatolt motivációs levelében Schmit úgy érvel maga mellett, mint aki munkaügyi biztosként és a luxemburgi politikában korábban szerzett tapasztalatai „komoly betekintést és gyakorlati tudást jelentettek neki mind a nemzeti, mind az európai politikában”. Kiemelte azt is, hogy „személyes elkötelezettségemet az erős politikai meggyőződésem, valamint az akarat optimizmusa fogja vezérelni”.
Kampányának mottója: „szociális, demokratikus, fenntartható”. A középpontba pártjával a klasszikus baloldali kérdések fontosságát akarja helyezni, valamint a munkavállalók jogainak védelmét, a megfizethető lakhatás elősegítését, a Green Deal folytatását (talán egyetlen kritikaként főnöke felé azt mondja, Von der Leyen erről lemondott már), és a zöld átmenet igazságossá tételét.
Elítélte azokat az egyszerűnek vélt megoldásokat, amelyekkel a jobboldali populisták a leggyengébbek rovására szereznek szavazatokat, és kizárja az euroszkeptikus szélsőjobbal való együttműködést.
Külpolitikailag Ukrajna erőteljesebb segítsége mellett érvel, tűzszünetet követel Gázában és elítéli a „szélsőjobboldali” izraeli kormányt, amiért „megölte” a békefolyamatot.
Nem baj, ha nem nyer?
Egy szociáldemokrata tisztviselő Politicónak nyilatkozott szavai arra engednek következtetni, nem is feltétlen a választás megnyerése a cél Schmittel. Arról értekezett, hogy bár lehet, hogy a luxemburgi nem egy ismert szereplője az európai politikának, de befolyása és tapasztalata előnyt jelenthet a szocialistáknak az uniós vezetői állásokról szóló tárgyalásokon a választások után.
Hasonló a helyzet, mint tavaly a luxemburgi kormánykoalíciós tárgyalások alatt. Schmit most is eszköz lehet, csak most nem Luxemburgé, hanem a PES-é. Hozzásegítheti őket az EP vagy az Európai Tanács vezetéséhez, vagy az EU külügyi főképviselői pozíciójához (ez utóbbit jelenleg is birtokolják Josep Borell révén).
Ha valami csoda történne, és a PES megnyerné a választást, valószínűleg akkor sem Schmit lenne a bizottság elnöke, hanem valaki fajsúlyosabb. Már csak azért sem ő, mert Juncker személyében Von der Leyen előtt is ebből a nagyhercegségből került ki a vezető. Másrészt pedig azért, mert erre – a Spiegel elemzése szerint – a pozícióra egy a nemzeti politikai színtéren komolyabb tapasztalattal rendelkező politikust szoktak támogatni az állam- és kormányfők. Weberrel szemben például Von der Leyennek volt komoly államigazgatási múltja, hiszen a legnagyobb tagállam, Németország több minisztériumát is vezette 15 éven át. Schmit a kis Luxemburg munkaügyi minisztere volt, igaz, csaknem tíz évig.
De így is egy win-win-szituációról van szó, hiszen Schmit az eredménytől függetlenül valószínűleg Brüsszelben maradhat, nem kell otthon ellenzékbe (vagy vissza-) vonulnia. Vélhetően jut majd valamilyen szerep neki az EU berkein belül, talán újra egy biztosi, annak ellenére is, hogy országa Christophe Hansent tervezi jelölni. Ő is volt hasonló helyzetben, amikor 2014-ben ő lett volna a Luxemburg által jelölt biztos, de végül ebből nem lett semmi, mert honfitársa, Jean-Claude Juncker lett a bizottsági elnök.
Veszítenivalója mindenesetre nincsen. A Luxemburger Wortnak is jó hangulatban nyilatkozott:
Most, úgymond, én vagyok az európai szociáldemokraták szóvivője. Egészen mostanáig nem gondoltam, hogy ez valaha lehetséges lesz.
