A vadmacskát választották az év emlősének a Vadonleső Program szakemberei, amely kapcsán egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet e Magyarországon fokozottan védett fajra. A remekül rejtőzködő, kiváló tulajdonságokkal megáldott tökéletes ragadozónak a természetben nemigen akad félnivalója, az emberi tevékenység azonban könnyen a pusztulásba sodorhatja. A faj egyedszáma az állományt felmérő első, 1987-es vizsgálat óta folyamatosan csökken, és jelenleg azt sem lehet megmondani, hány állat élhet hazánk területén.
Vad cirmos
Vérbeli erdőlakó, ráadásul a zárt fás területeket kedveli sok, búvóhelynek alkalmas holtfával, de szüksége van nyílt vidékre is, mert zsákmánya nagy részét ilyen környezetben ejti. A természetes élőhelyek zsugorodása, mozaikossá válása ezért igencsak érzékenyen érinti. Napközben elsősorban pihenéssel tölti az időt odúkban, üregekben megbújva, leginkább a reggeli órákban, késő délután és éjjel aktív – a vadmacska életmódjáról és a faj egyéb jellemzőiről itt írtunk részletesebben.
Elsősorban madarakkal, hüllőkkel, kisemlősökkel táplálkozik, de macskáról beszélünk: őzgidát és mezei nyulat is képes elejteni. Pedig alig nagyobb egy házi macskánál, súlya 6-8 kilogramm, a hímek testhossza a farok nélkül 51–57 centi. Könnyen összetéveszthető a cirmos házimacskával, de persze nem teljesen egyformák.
A vadmacska bundája tömöttebb, szürkésvörös, a torok és az ágyék környékén lehet egy 20 forintos érménél nem nagyobb fehér folt. A farka hosszabb, vastagabb, tömöttebb szőr fedi, és 3-7 darab, teljesen körbezáródó fekete gyűrű látható rajta. Így persze könnyű, de a gyakorlatban még a szakembereknek is kihívás az azonosítás, teljesen biztos választ pedig csakis genetikai vizsgálat adhat.
Felmorzsolódik az állomány
A Hermann Ottó Intézet közleménye kitér rá, hogy ha „minden rendben van”, vagyis a vadmacskaállomány erős, összefüggő, és még kiterjedt élőhely is rendelkezésre áll, a vad rokon nem tűri meg a házi macskát maga mellett. Elűzi a területéről. Ám ha egy állomány megritkul, az állatok nehezen találnak párt maguknak, akkor
Ezek az utódok már viselkedésükben és küllemükben is eltérnek az „igazi”, tisztavérű vadmacskáktól. A folyamat előrehaladtával egyre több és több lesz a hibrid egyed, és azok leszármazottai egyre jobban eltávolodnak az eredeti vadmacskavonaltól, így végül lassan, de biztosan felmorzsolódik az érintett állomány.
A valódi helyzet csak a jövőben, a genetikai vizsgálatok elérhetőségének egyszerűsödésével fog lassan kirajzolódni, az azonban már most is látszik, hogy vannak olyan területek, ahol a hibridizáció jelentős mértékben előrehaladott. Az is biztosan tudható már, hogy a felelős házi macskatartás keretében a házi kedvencek következetes ivartalanítása és portán belül tartása óriási jelentőségű a vadmacskák hosszútávú fennmaradása érdekében.
