Gazdaság

Már fúrják a harmadik földgázkutat Békésben

MTI / Mol
MTI / Mol

A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút, Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is – írja keddi közleményben az Energiaügyi Minisztérium.

A békés vármegyei Nyékpuszta mező kitermelése az MVM Csoport részvételével, vegyesvállalati struktúrában valósul meg, az úgynevezett Corvinus-projektet a kormány 2022 nyarán kiemelt beruházássá nyilvánította. Az első kutat idén februárban állították üzembe, abból mostanáig mintegy 15 millió köbméter földgázt és nagyjából tizedannyi kondenzátumot termeltek ki. A becslések szerint a már felszínre hozott mennyiségeknek akár a tízszerese is hozzáférhető lehet az első kútból.

A második kút fúrását a 4500 méteres kúttalpmélység elérése után a múlt héten fejezték be. Jelenleg a kútkiképzés és a júliusra várható termelési teszt előkészítése ad feladatot a szakembereknek. A termelésbe állítás tervezett ideje 2023 ősze. És most megindult a harmadik kút fúrása is, a megcélzott 4200 méteres mélységet nagyjából két hónap alatt érhetik majd el.

A tárca közleménye szerint a kormány a kitettségek mérséklése érdekében a lehető legnagyobb arányban belföldön elérhető forrásokból tervezi fedezni a hazai energiaigényeket. Az időjárásfüggő megújulók fokozott hasznosításában kiegyenlítő kapacitásként tartósan szükség lesz a gázra. A kimagasló kapacitású hazai gáztárolókban már jelenleg is a 2021-es lakossági fogyasztást meghaladó mennyiségű készlet áll rendelkezésre, a betárolás folyamatos. A kitermelés fokozása is hozzájárul a magyar családok és vállalkozások biztonságos ellátásához.

Kiemelt kép: A Mol által közreadott képen dolgozók az R-69-es fúrótoronynál Monostorpályiban, a Mol sekélygáz-kitermelési programjának egyik helyszínén 2023. március 6-án. MTI/Mol

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik