Kultúra

Huszonkét filmmel ünnepli a Petőfi-bicentenáriumot az NFI

NFI
NFI

A Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum huszonkét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot és annak korát megéneklő filmből álló válogatást állított össze a Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünneplő emlékévhez, a válogatásban ismert alkotások és keveset játszott kuriózumok is szerepelnek – írja az NFI közleménye. Az emlékévre összeállított Petőfi 200 tematikus kiajánlót a Filmintézet országszerte eljuttatta a mozikhoz és vetítőhelyekhez, továbbá mintegy százhúsz határon túli szervezethez, de jelentkezhetnek is még további programszervezők a szervezetnél.

A Petőfi 200 válogatás az első magyar Jókai-adaptációval indul: az 1916-os (!) Mire megvénülünk a némafilm korszak szuperprodukciója volt, hiányosan fennmaradt kópiája igazi filmtörténeti ritkaság. Gaál Béla művészi igényességgel forgatott kosztümös filmje, az 1933-as Az új földesúr szintén egy Jókai Mór-regényből készült, míg a két rendszerben is tiltólistára került 1938-as János vitéz alapjául Kacsóh Pongrác daljátéka szolgált.

Az 1939-es Falu végén kurta kocsma a korra jellemző kísérlet egy vers megfilmesítésére. Része a csomagnak az 1953-ban készült Föltámadott a tenger is: a gigantikus történelmi tabló a magyar színjátszás legjobbjait vonultatja fel a korabeli ideológiát tükröző értelmezésben, de természetesen Várkonyi Zoltán közönségkedvence, A kőszívű ember fiai (1965) sem maradt ki, ahogy az ugyanebben az évben készült Szegénylegények, valamint a Lant és kard (1972) sem. Bekerült Keleti Márton 1970-ben, Sinkovits Imre főszereplésével forgatott életrajzi filmje is, a Liszt Ferencről szóló Szerelmi álmok. A kísérletező vonalat gazdagítja a Petőfi születésének százötvenedik évfordulójára készült Petőfi ’73, amelyben diákok elevenítik fel a forradalom eseményeit, és Lányi András Balázs Béla Stúdióban készült Segesvár (1974) című filmje.

Animációk is kerültek a programba: az 1975-ös A helység kalapácsa, az 1988-as Arany Lacinak, és a klasszikus, 1973-as János vitéz Jankovics Marcelltől.

A hetvenes évek közepétől 1848-49 témáját inkább deheroizáló, realista hangvételben dolgozták fel a filmesek, ezek közül Bódy Gábor Amerikai anzix (1975) és Psyché (1980) című filmjei kerültek az NFI ajánlásába. 1978-ban Sára Sándor 80 huszár című rendhagyó kosztümös kalandfilmjében állít emléket a Lenkei-század huszárjainak, de bekerült Elek Judit frissen restaurált filmje, a Mária nap (1983) is, amely a Szendrey család körébe vezet, és még úgy is Petőfi Sándorról szól, hogy a költő maga egyáltalán nem jelenik meg benne. Lugossy László 1984-ben készült filmje, a Szirmok virágok koszorúk a levert forradalmak után felmerülő erkölcsi dilemmákat taglalja, András Ferenc Vadon (1988) című kosztümös filmdrámája szintén a forradalom utóéletével foglalkozik. Emellett nem meglepő módon Bereményi Géza 2002-es A Hídembere is része a programnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik