Zaklatás miatt szerdán bűnösnek találták Pető Attilát, akit egykori ministránsként, tizenhárom éves korában molesztált egy pap, írtuk február elején. Petőt az esztergomi érsekség két vezetője, az ügyben eljáró Süllei László és az azóta elhunyt Snell György segédpüspök jelentette fel, mert többször felkereste őket, hogy tájékoztassák az ügyéről.
Az elmúlt napokban bejárta a honi sajtót a hír: Pető Attilát bűnösnek találta a bíróság többrendbeli zaklatás miatt
– kezdi posztját Hodász András a Szemlélek oldalán. Hodászt szűk fél éve mentette fel a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros, saját kérésére.
Hodász arról ír, néhány hónappal ezelőtt részt vett egy baráti sörözésen egy romkocsmában, a beszélgetés témája pedig valahogy a szexuális abúzus irányába terelődött és főként arról volt szó, hogy ki mit tehet a gyerekek védelmében. Ő azt mondja, az edukáció (az őszinte beszélgetés a gyerekekkel a témáról) és a bensőséges családi légkör – ahol a gyermek bármikor szabadon beszélhet arról, ami foglalkoztatja – kulcsfontosságú az esetek megelőzése szempontjából. A társaság egyik tagja azonban elég határozottan ragaszkodott a véleményéhez, miszerint ilyenekről nem szabad beszélni egy gyerekkel, mert ezzel csak felhívjuk a figyelmét a témára, és „amúgy a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó keresztény iskolába adjuk”. Álláspontja megingathatatlan volt, egy ponton „elszakadt valami” Hodászban.
Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Láttam a rettenetet a másik szemében, hogy most nekimegyek és megütöm, de én csak visszazuhantam a helyemre, és percekig megállíthatatlanul zokogtam. A beszélgetés megszakadt, én pedig rövidesen elköszöntem, és még mindig sírva hazafelé vettem az irányt.
Azt mondja, sokszor vitázott már, de így még nem viselkedett sosem.
Hozzáteszi: emlékszik, évekkel később, amikor elmondta a szüleinek, hogy mi történt vele, azt mondták, hogy furcsának is találták, hogy olyan sokat találkozik azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének. Ő dühös volt rájuk ezért a vétkes naivitásukért és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Azt írja, ő gyerek volt, ők pedig a szülei voltak, az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjenek engem. És ott, a romkocsmában ülve, újra ezt a haragot élte át.
Szerinte egy valami hiányzik – nem az egyházból, hanem – a teljes magyar társadalomból: hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van.
