A gravitáció menthette meg az ősrobbanás után a világegyetemet az összeomlástól – erre a következtetésre jutottak brit, dán és finn kutatók, akik tanulmányukat a Physical Review Letters folyóirat legújabb számában tették közzé.
A 2012-ben felfedezett Higgs-bozon vizsgálata alapján felvetődött, hogy a többi részecske tömegéért felelős “isteni” részecske képződése a rohamosan táguló, “felfúvódó” korai univerzumban a világegyetem instabilitását, “összecsuklását” eredményezhette. Világunk mégis elkerülte az összeomlást, amit sok kutató valamiféle új, még fel nem fedezett fizikával magyaráz – olvasható a tanulmányt taglaló ScienceDaily hírportálon.
Az Imperial College London, a Koppenhágai és a Helsinki Egyetem fizikusai szerint azonban a magyarázat sokkal egyszerűbb, levezetve tanulmányukban, hogy a téridő görbület (a gravitáció) miként biztosította a korai világegyetemnek a rohamos tágulás túléléséhez szükséges stabilitást.
“A részecskefizika standard modelljének utolsó ismeretlen paraméterét, a Higgs-bozon és a gravitáció közötti kölcsönhatást vizsgáltuk. Végső soron arra a következtetésre jutottunk, hogy akár a legkisebb kölcsönhatás elegendő lehetett a világegyetem stabilizálásához” – fogalmazott Arttu Rajantie, az Imperial College London professzora.
A nemzetközi kutatócsoport kozmológiai kutatások segítségével tervezi részleteiben is megismerni és megmagyarázni, hogy e kölcsönhatás miként befolyásolta a fiatal univerzum fejlődését. A vizsgálataikhoz az Európai Űrügynökség űrmisszióinak az adatait alkalmazzák, amelyeket az ősrobbanás “visszhangjának” tartott kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, valamint a “nagy bumm” után keletkezett gravitációs hullámok kutatására indítottak.
