Fürdőkre utazott. A ma már regényesnek ható kifejezés úgy a második világháború idejéig élt a nyelvünkben. Megvan az oka, hogy szinte teljesen kikopott belőle: megszűnt az a világ és az az életforma, amiben elhangozhatott a fürdőkre menni, az ugyanis általában nem csak egy kis fürdést jelentett.
Bad Ischl, Ausztria legrégibb sósfürdője sós-, kénes-, iszap és szénsavas fürdők, inhalációk, pneumatikus kamarák, színház, hangverseny, tennisz, halászat, hegyi sportok, számos gyönyörű sétány, autóutak. (1926)
A fürdővárosok és -telepek egykori hangulatát érzékeltető képek akkor kelnek igazán életre, ha nézegetésük közben beleolvasunk a már-már csodákat ígérő korabeli hirdetésekbe, útleírásokba. Mesés szavak: fürdészeti közlöny és fürdőbizottság, fürdőház és fürdőzene, fürdőbútor és fürdőing, fürdőslegény és fürdősleány, igen, ez utóbbiról beugorhat egy kevésbé nyomdaképes kifejezés is…
Folytonos autó járatok Szovátára, Borszékre és Bázna fürdőkre. Az utazó közönség felkéretik, egy nappal előbb szíveskedjenek az utazást előjegyeztetni. Bővebb felvilágosítással szolgál a Pessenger-Boy vállalat. (1912)
Az elsődleges cél a betegségek kezelése volt, minden más apránként jelent meg szolgáltatásként, egészen addig, amíg néhány fürdő luxushellyé nem nőtt. Igyekeztek túlszárnyalni egymást, az üzemeltetők folyamatosan a szerviz bővítésének, finomításának lehetőségein törték a fejüket. A húzóerő mindig a termálvíz és a gyógyvíz volt, az elmúlt évszázadokban főként ezek köré épültek villák, panziók, intézmények. De nevük ellenére a fürdőkön nem kellett feltétlenül levetkőzni és vízbe ugrani, volt, hogy a fürdőorvos ivókúrát és sétát, testmozgást írt elő a vendégnek.
Egy rigmus a színházi szezon végéről: Álomra dőlt a kulissza / A direktor fürdőkre ment / S míg karlsbadi vizét issza / Vágyik oda szíve vissza / Hol a mája tönkrement (1927)
Kreatív befektetők egy friss levegőjű, szép hegyi tájból is képesek voltak magaslati gyógyhelyet faragni, ahol pedig ezt egy meglévő forrás köré építhették, azt mindjárt fürdőnek is nevezték. Ezek sokszor csupán egy-két generáción át működő vállalkozások voltak, emléküket egy-egy név vagy épület őrzi. A kispénzűek, akik a világhírű fürdőkről nem is álmodhattak, ilyen helyekre jártak, amikor azt mondták, fürdőkre mennek.
A századfordulón a biharfüredi lakások berendezése egyszerű, ára jutányos volt, ami „a szerényebb állásúaknak is lehetővé tette, hogy súlyos betegségek után támadt kimerülések gyógyítása végett üde havasi levegőt rendezett viszonyok közt élvezhessenek. (…) Orvos nincs, s ilyet, tekintettel az út nehézségeire, itt csak nehezen kaphatni. Itt most az első teendő a nagy munkaáldozatok árán épített útnak, mely sok helyütt veszedelmesen meredek, áthelyezése, illetve néhány szerpentinnel való megtoldása, mert jelen állapotában ez út nem gyenge idegzetűeknek való.”
Művészek! Idegemberek! Dr. Jakab-féle Sziget, Park és a svábhegyi szanatóriumok vízgyógyintézeteiben sikeresen használt Aersinol fenyő-fürdő extract a Magas Tátra fenyőerdőinek páratlan hatású ózondús levegőjével tölti be a fürdőszobát (1 üveg = 10 fürdő) (1925)
Irodalmi művek, filmek alapján úgy tűnik, hogy a fürdő és a flört két elválaszthatatlan program. Kúhn Ernő kolozsvári író 1910-ben bohózatot írt nyaraló szépasszonyokról, akik özvegyeknek adják ki magukat a fürdőn, hogy annál könnyebben udvaroltathassanak maguknak. Az Armont és Gerbidon szerzőpáros egyik színművében ez áll:
Mit gondol, minek jönnek ezek ide?!… Az egészségük miatt? Ugyan, kérem! Ezek az úrilányok izmosak, mint az acél, vasszervezet valamennyi. (…) A famíliájuk hurcolja ide őket a divatos fürdőkre, hogy férjet fogjanak maguknak.
A régi világban nyárra rendesen a fiatal férfiak utaztak a házasság körül: fürdőkre és nyaralóhelyekre mentek, hogy feleségeket szemeljenek ki magunknak – áll a Színházi Életben 1930-ban. Most új szokás jött be: sok úri családból a nők utaznak nyaralni, hogy oly férfiakkal ismerkedjenek, akikből férjet lehet csinálni. (…) Ha lehet boldog házasságot kötni apróhirdetés, vagy közvetítő ügynökség segítségével, miért ne lehetne a világon szabadon körülnézni a lányoknak is a férfiak között a fürdőszezonban? A strandfürdő mindenesetre olyan közvetlen információt nyújt kölcsönösen, aminőt a tudakozódó irodák nem nyújthatnak.
Bártfafürdőbe, Magda-lakba, úri lányokat, magános nőket penzióra elvállalok, Sternné. (1910)
Más-más öltözékre volt szükség a kisebb, illetve a mondén helyekre. Mindenütt kellett több nyersselyem, esetleg vászon délelőtti ruha, azután sétaruha, majd délutáni táncruha, lehetőleg muszlinból. A luxushelyeken ezeken felül még kora reggeli ivóköpeny, esti díszruha is, valamint prémek, rókák, pelerinek, sálak, kalapok… A Színházi Élet kétoldalas cikke itt meg is áll, mert a sportöltözetekről egy másikban írnak…
Hölgyeink, mielőtt fürdőre mennének, vegyék igénybe a Gallia tartós villanyondolációt, mert ha sok víz éri is a hajat, akkor is megmarad állandóan hullámosnak. Hajhullámok megtartásáért hat hónapi jótállás. (1929)
A fürdővárosok kettős arcára nemigen szoktunk vagy szeretünk gondolni. Akik kizárólag a szórakozás kedvéért érkeztek, azoknak beárnyékolhatta a napjait a gyógyíthatatlan betegek, a mozgásukban akár súlyosan korlátozott vendégek társasága. A két nagy háború idején pedig, amikor százezrek betegedtek és sérültek meg a fronton, a fürdők az utókezeléseknél kaptak szerepet.
Bad Ischl, Kurhaus Helios az Esplanadon. Minden komforttal berendezve, folyó hideg és meleg víz az összes szobákban. Modern soványító habfürdők. Nincs kúrakényszer. (1928)
A képeken rendszerint elegáns figurák néznek a kamerába. Vagy mindenki ügyesen állította össze az utazó ruhatárát, vagy inkább csak a tehetősebbek jutottak el a jobb fürdőkre és fényképezkedtek ott. Az utóbbi állhat közelebb az igazsághoz, a munkásokat biztosító pénztárakat legalábbis éveken át érte az a kritika, hogy nagyon kevés pénztári tagot küldenek csak fürdőre, azokat is protekcióval, holott rengeteg tüdőbajos és reumás rászoruló volna.
A rendszerváltás éveiben bezzeg már más volt a helyzet. Munkaszervezetek és a vakok szlavóniai illetve pécsi szövetsége is cserenyaralást szerveztek, a magyarországi vakok így eljuthattak a tengerre, szlavóniai sorstársaik pedig Harkányban és a Balatonon üdülhettek. De előre szaladtunk. A második világháború után az újjáépítések nem a szétlőtt vagy széthordott fürdőknél kezdődtek, de így is viszonylag hamar újraindulhatott a fürdőélet, még ha megváltozott formában is.
„Amíg régen uralkodók, főnemesek, majd gazdag polgárok szórakozási célból keresték fel a fürdőket, addig a szocializmus építésének korszakában a fürdők a dolgozó nép egészségvédelmének szolgálatában állnak.” (1962)
„Öt 18-20 éves fiatalember a botrány fogalmát is kimerítő viselkedés közepette nyakra-főre ugrált bele a medencébe. Azt már senki sem merte észrevételezni, hogy gondozatlan vállig érő hajukra fürdősapkát kellett volna húzni mielőtt belemennek a medencébe.” (1973)
„Az 1960-as évek elején a feltárt hévízbázisra telepített, de területileg nem kellően összehangolt, intenzív fürdőfejlesztés indult meg hazánkban – olvasható a Magyar Fürdőalmanachban. A már patinás termálfürdők rekonstrukciója mellett (Debrecen, Harkány, Hajdúszoboszló, Hévíz, Miskolc) új fürdők sora épült (Bük, Csongrád, Győr, Kaposvár, Nyíregyháza, Sikonda). Ebben az időszakban az idegenforgalom még alárendelt szerepet játszott: a helyi kezdeményezésekből adódóan a nem kielégítő, a műszaki megoldásokat tekintve alacsonyabb követelményszint volt a jellemző.”
Miskolctapolcán viszont komoly látványosság lett a barlangfürdő új, kagyló formájú beton héjszerkezete, többfelé szokatlan méretű, rendkívül modernnek ható új szállodákkal büszkélkedtek, és részben utánozva a háború előtt már kitalált struktúrát, a fürdőközpontot és a hoteleket fedett sétányokkal, folyosókkal kötötték össze.
Hogy voltak-e problémák? Nos, amikor megnövelték a debreceni nagyerdei fürdő területét, a világítást elfelejtették kihozni a kerítésen kívülre, az új sétány így esténként sötétbe borult. Hajdúszoboszlót óriási tömegeket ellátni képes fürdővé fejlesztették, de az 1960-as években alig lehetett valahol ebédelni, és a kiszolgálás „gyakran botrányos körülmények között történt”. Nem beszélve arról, amit az inkognitóban ott járt riporter látott: a gondatlan elkerítés miatt egy vendég majdnem beleesett a forrás földből feltörő, forró gyógyvizébe.
Meglehet, hogy az ekkoriban készült felvételeken nem látjuk viszont a fürdővárosok egykori eleganciáját, de érdekes történetekből nem volt hiány. Bük(fürdő) határában kőolajat kerestek, de meleg vizet találtak. Mielőtt bebizonyosodott volna, hogy gyógyhatású vízről van szó, már szájról szájra, községről községre terjedtek a csodálatos gyógyulások hírei, és megkezdődött az árokfürdés. 1961-62 nyarán mindenki a forrástól induló hosszú árokban áztatta magát. Rá egy évre átadták a fürdőt, és a csodavíz híre eljutott Ausztriába is.
A fürdők a filmesek fantáziáját is megmozgatták. Bácskai Lauró István Rutinmunkájában az 1980-as évek Hévízén Cserhalmi György és Dózsa László látható, a stáb hetekre leköltözött a tóhóz. Becsapós viszont Sándor Pál Herkulesfürdői emléke 1977-ből, mert a jeleneteket valójában nem az egykor fenséges erdélyi fürdővárosban forgatták.
Az íráshoz a Magyar Fürdőalmanach (Magyar Fürdőszövetség / Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2003) mellett archív újságcikkeket használtunk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytársegítségével szemléztünk.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/furdovarosok
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!