Már a második világháború alatt megfogalmazódott a szövetséges hatalmak szándéka a náci bűnösök megbüntetéséről. A hogyan kérdését nem volt könnyű eldönteni, soha korábban nem volt még példa nemzetközi bírósági eljárásra, ahol háborús bűnösök, emberiség elleni bűnök elkövetői ültek volna a vádlottak padján. Sok komoly politikus tárgyalás helyett egyből elfogásuk után egyszerűen főbe lövette volna a náci főbűnösöket.
Végül mégis egyezségre jutottak, Nürnbergben politikai, katonai vezetők, pártfunkcionáriusok felett mondott ítéletet a győztes nagyhatalmakból álló bíróság. Az ítéletet 1946. október 1-jén mondták ki: tizenkét vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, hármat pedig felmentettek. A kivégzéseket október 16-án hajtották végre.
A Bibliát bújták
Hitler és Himmler öngyilkossága miatt Hermann Göring volt a legmagasabb rangú náci az elítéltek között, ám ő sem várta meg az akasztást. Október 15-én börtöncellájában végzett magával – a mai napig nem derült ki, hogyan jutott hozzá a szappanba rejtett ciánkapszulához. Martin Bormannt távollétében ítélték halálra, így végül 10 ember lépett a bitó alá.
Utolsó napjukat – az istentagadó Rosenberg kivételével – a Szentírás tanulmányozásával töltötték. Volt, aki gyónt, más vallási kérdésekről beszélgetett vagy sztorizott. Utolsó vacsorájuk burgonyasaláta, mártás és fekete kenyér volt – idézi a korabeli sajtót a Huszadik Század. Jodl kijelentette, hogy a vallásba veti minden bizalmát, Ribbentrop panaszkodott, hogy áj a feje. Keitel szerint kivégzése sokkal gyötrelmesebb családjának, mint saját magának, Seyss Inquart pedig hangoztatta: készen áll és menedéket talál hitében.
“Békét kívánok a világnak”
A kivégzéseket éjfél után egy órakor kezdték meg és csaknem két órán keresztül tartott, egyikük sem halt meg rögtön. A sorrend a következő volt, a nevek után zárójelben azt jelezzük, hány perc telt el az akasztás és a között, hogy az orvos megállapította a halál beálltát: Ribbentrop (18), Keitel (24), Kaltenbrunner (22), Rosenberg (14), Frank (11), Frick (21), Streicher (14), Sauckel (14), Jodl (16) és Seyss-Inquart (9).
A hivatalos személyek mellett nyolc újságíró is jelen lehetett a kivégzésen, akik feljegyezték a náci főbűnösök utolsó szavait is.
Joachim von Ribbentrop 1938-1945-ig birodalmi külügyminiszter: “Isten óvja meg Németországot! Az utolsó kívánságom, hogy Németország egységes legyen és hogy Kelet és Nyugat között szövetség jöjjön létre. Békét kívánok a világnak.” Wilhelm Keitel tábornok, a Wermacht főparancsnoka: “Kérem a Mindenható Istentől, legyen könyörülettel a német nép iránt. Előttem, több mint két millió német katona halt meg hazájáért. Mindent Németországért!”
Ernst Kaltenbrunner, A Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője: “Szívem egész melegével szerettem népemet és hazámat. Kötelességemet teljesítettem országom törvényei szerint. Sajnálom, hogy Németországot megosztották olyan emberek, akik sohasem voltak katonák és Németországot olyan bűnökbe döntötték, amelyekben sohasem vettem részt. Éljen Németország!” Alfred Rosenbergnek, a nácik főideológusának nem volt mondanivalója. Hans Frank, Lengyelország főkormányzója a katolikus lelkészhez fordulva köszönetet mondott lelki gondozásáért.
Dachauban végezték
Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter, a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója felkiáltott: „Éljen Németország!” Julius Streicher, a zsidóellenes propaganda szervezője teli tüdővel kiáltotta: „Heil Hitler!” Amikor be kellett mondania nevét, szitkozódni kezdett. „Ön úgyis jól tudja, most az Istennel van dolgom.” Majd gyűlölködő pillantásokkal kísérve hozzátette: “Majd ti is sorra kerültök! Titeket felakasztanak majd a bolsevikok!”
Fritz Sauckel “munkaügyi főmegbízott”: “Ártatlanul halok meg! Igazságtalanul ítéltek el, Isten óvja meg Németországot, legyen ismét nagy.” Alfred Jodl, a Wermacht vezérkari főnöke: “Isten veled, Németország! ” Arthur Seyß-Inquart, Ausztria, Dél-Lengyelország és Hollandia helytartója: “Remélem, hogy ezekkel a kivégzésekkel lezárul a második világháború tragédiája. Bárcsak béke és megértés uralkodnék a népek között. Hiszek Németországban!”
A holttesteket – Göringét is – Dachauba szállították és elhamvasztották, a hamvakat pedig folyóba szórták.
