Belföld

Pert nyert a 24.hu Kubatov Gábor ellen

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Nem sértettük meg a Fidesz-pártigazgató jóhírnevét, amikor egy lapon említettük Mikó Istvánnal – mondta ki a Kúria egymásnak ellentmondó ítéletek után.

Két év után a Kúria ítéletével zárult le az a per, amelyet Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és alelnöke, országgyűlési képviselő, egyben az FTC elnöke kezdeményezett jó hírnevének megsértése miatt kiadónk ellen. A pártigazgató a 24.hu két cikke miatt indult eljárásban 200 ezer forint sérelemdíjat követelt.

A történet 2020 februárjáig nyúlik vissza, akkor közöltünk cikket a korábban hadiipari cégként működő Borsodi Általános Gépgyár Kft. tulajdonlása körül kialakult, egészen a titkosszolgálatokig érő viszálykodásról. Mint megírtuk, a céget Mikó István akarta megszerezni, akit a sajtóban korábban a futballvilág, közelebbről az FTC őrző-védő bizniszével hoztak kapcsolatba, később a szexbotrányba belebukó győri expolgármester, Borkai Zsolt ügye kapcsán is előkerült a neve, mint aki a jachton rögzített szexvideó holléte utáni kutakodást segítette. Mikó az Átlátszónak adott korábbi interjúban, majd lapunknak az egykori hadiipari cégszerzéssel kapcsolatban is úgy nyilatkozott, nincs köze Kubatov Gáborhoz és ügyleteihez. A gépgyár tulajdonos-ügyvezetője, Papp Csaba ugyanakkor azt állította, hogy neki Mikó Kubatov embereként mutatkozott be tanúk előtt.

Kapcsolódó
Kubatov embere a hadibizniszben: „A problémás személyt el kell távolítani”
Nagy tervei vannak a Fidesz-pártigazgató holdudvarába sorolt Mikó Istvánnak. Egy hadiipari referenciákkal jól elengedett céget szemelt ki a célra, amelyből első lépésben kivásárolt egy orosz vállalkozót.

Kubatov Gábor azzal fordult a bírósághoz, hogy valótlan és sértő állítás, miszerint Mikó István az ő embere volna, illetve Tóth Csabával együtt a holdudvarához tartozna, mivel egyikükhöz sincs köze. Az elsőfokú bíróság igazat adott a fideszes politikusnak, úgy ítélte meg, hogy a cikkekben szereplő holdudvarozás és „embere” megjelölés elegendő volt ahhoz, hogy megsértsük Kubatov jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. A bíróság szerint az „embere” kifejezés közvetlen, személyes, szoros üzleti, baráti kapcsolatot takar, így azt kellett volna bizonyítani a cikkben, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn Kubatov és Mikó, illetve Tóth Csaba vagy az általuk vezetett vállalkozások között. A törvényszék megállapítása szerint a két cikk Mikót helyezi a középpontba, aki nem közismert, nincs negatív háttere, büntetett előélete, és az ítélet szerint Kubatovot írásunk csak azért említette, mert Mikó István nevével „vélhetően jóval kisebb olvasottságot” lehetett volna elérni.

A Fővárosi Törvényszék első fokon kiadónkat

  • eltiltotta a további jogsértéstől,
  • elégtétel adásaként kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét a szóban forgó cikkek elején és a 24.hu címoldalán 30 napig tegye közzé,
  • valamint fizessen meg a felperesnek 200 ezer forint sérelemdíjat és annak járulékait.

Fellebbezésünket követően másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla más következtetésre jutott: elutasította Kubatov keresetét. A táblabíróság szerint nem igaz az, hogy a holdudvar kifejezés rendszeres szerződéses viszonyra, az „embere” pedig szoros baráti kapcsolatra utalna; ezek olyan elvont fogalmak, amelyek konkrét módon nem bizonyíthatók, ebből következően véleménynek minősülnek.

Megállapította a táblabíróság, hogy a csatolt újságcikkek, valamint Papp Csaba tanúvallomása alapján a véleménynek „vékony” ténybeli alapja volt, így az szabadon kifejthetőnek minősül. Vélemény nem lehet jóhírnévsértés megállapításának alapja, és a közszereplő felperest egyébként is fokozott tűrési kötelezettség terheli. A bíróság levezetése szerint még abban az esetben sem lehetne a jóhírnév megsértését megállapítani, ha a kifogásolt közlések tényállítások lettek volna, mert a jóhírnévsértés együttes feltétele a valótlanság mellett a tényállítás sértő tartalma. Mikó István emlegetése az ítélet alapján a közvélemény számára nem hordoz eleve negatív tartalmat, miként a hadiipari beruházással való foglalkozás is értéksemleges közlésnek tekinthető. Az ítélőtábla szerint a perbeli közlések nem voltak alkalmasak arra, hogy a társadalomban a felperesről negatív megítélést váltsanak ki, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával Kubatov keresetét teljes egészében elutasította.

Farkas Norbert / 24.hu Mikó István

A fideszes politikus a jogerős ítélet felülvizsgálatát és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte a Kúriától, egyebek mellett hangsúlyozva, hogy bár valóban az FTC elnöke, de a napi ügyek intézésében nem vesz részt, ezért ha egy cég szerződik az egyesülettel, annak vezetője nem válik ettől az emberévé, és nem tartozik a holdudvarához. Kubatov azzal is érvelt, hogy Mikó István a cikkünk címe szerint is „problémás” személy, így a vele való kapcsolat tényének valótlan állítása sértő.

A Kúria azonban nem talált kivetni valót a másodfokú verdiktben. Megállapította, hogy

  • közérdekű ügyhöz kapcsolódtak a 24.hu cikkei, hiszen egy valaha hadiipari engedéllyel rendelkező cég tulajdonviszonyaival foglalkoznak,
  • a bizonyítékként csatolt cikkek és Papp Csaba meg nem cáfolt tanúvallomása alapján van olyan kapcsolat Kubatov Gábor és a cikkekben főszereplő Mikó István között, ami legalábbis a vélemény megfogalmazásához elegendő ténybeli alap,
  • és mivel a jóhírnévsértés megállapításának együttes feltétele a valótlan tényállítás, és az, hogy az az adott személyre nézve sértő legyen, általános publicisztikai kifejezések használata pedig közéleti szereplők esetében véleménynyilvánításként értékelhető, így az ítélőtábla helytállóan utasította el Kubatov keresetét.

Kubatov Gábor érzékenysége a jóhírnevére érthető abból a szempontból, hogy Tóth Csaba és Mikó István egyaránt a hatóságok látókörébe került cikkeink megjelenése után. A futballmeccsek biztosításáról elhíresült, sokszor csak „a kopaszok” vezetőjének tartott Tóth Csabát bűnszervezetben elkövetett 870 millió forintos költségvetési csalással gyanúsítják, a gyanú szerint társaival egy céghálózatot működtettek azért, hogy mentesüljenek a vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfafizetési kötelezettségek alól. 2021. június 8-án vették őrizetbe, és a Blikk információja szerint idén augusztus elején bűnügyi felügyelet alá került.

Tóth valaha együtt dolgozott Mikó Istvánnal, aki 2021 tavaszán azzal került be a hírekbe, hogy zsoldosokkal vonult fel az ISD Dunaferr vasmű elfoglalására, és tavaly decemberben ugyancsak letartóztatták. A Blikk híre alapján idén április 8-án Mikó is kikerült a letartóztatásból, amelyet amiatt rendeltek el, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik