A Fabregas-hadművelet számokban

Spanyolországban a katalánok ugyanazok, mint a skótok Nagy-Britanniában. Szorgalmas, dolgos emberek, értenek a pénzügyekhez, sőt, ami még ennél is több, kétszer is meggondolják, mielőtt kifizetnének akár egy garast is. Magyarul: igencsak sz…rágó hírében állnak.

Persze a sztereotípiákkal nem árt vigyázni, a Fabregas-hadművelet azonban azt bizonyítja, van alapja a katalánokról az évszázadok alatt kialakult/kialakított képnek.

Fabregast nagyon-nagyon régóta akarta a Barça. Ez rendben van, hiszen a világ egyik legjobb középpályásáról, világ- és Európa-bajnokról van szó, s a katalánok még fizetni is hajlandók voltak érte. A probléma csak az, hogy nem volt meg a pénz.

Tavaly nyáron kétszer is ajánlatot tettek Cescre az Arsenalnak, a távozó klubelnök, Joan Laporta búcsúajándéknak szánta a középpályást a “culé” szurkolóknak.

Az Arsenal azonban mindkét ajánlatot visszautasította azzal, hogy többre taksálja csapatkapitányát. Erre Laporta azt mondta, náluk nem szokás őrült pénzeket kifizetni senkiért sem. “Igen? Milyen érdekes… Ibrahimovicért 45 milliót fizettetek, plusz odaadtátok Eto’ót ráadásképpen az Internek, aztán egy év után elküldtétek a svédet…”, replikázott Arséne Wenger, az Ágyúsok menedzsere, akit Cesc apjaként tisztelt és szeretett.

Aztán Laporta ment, és Sandro Rosell jött. Elnökök változtak, csak a rögeszme maradt: Fabregast meg kell szerezni, ha törik, ha szakad. Hiszen a La Masián cseperedett fel a srác, ő a “mi kutyánk kölyke”, 2003 nyarán tőlünk “rabolta el” Wenger!

Így hát Rosell is tett egy 35 millió eurós ajánlatot, de azt is visszautasították. “Az egész világ tudja, hogy odavagyunk Cescért, de azt is tudják, hogy sohasem fogunk 50-60 milliót fizetni érte!”, jelentette ki Rosell.

Az elnök pontosan tudta, hogy klubjának adóssága 442 millió euróra duzzadt, s kénytelenek voltak eladni azt a Dmitro Csigrinszkijt 15 millió euróért a Sahtar Donecknek, akit egy évvel korábban ugyanonnan 25 millióért szerződtettek, csakhogy az ukrán védő mindössze perceket játszott. Ezenkívül felvett a klub egy 150 millió eurós bankkölcsönt is, a folyó fizetések – például a játékosok bérei – fedezésére.

Ez volt tavaly nyáron, csakhogy a takarékoskodás – hiába beszélünk katalánokról – nem olyan könnyű. Ahogy Javier Faus, az FC Barcelona gazdasági alelnöke nyár elején bejelentette, az adósság tavaly óta 483 millió euróra nőtt, s a nettó veszteség az elmúlt két pénzügyi évben 83, illetve 21 millió eurót tett ki.

Ez így nem mehetett tovább.

A helyzetet azonban javította, hogy erre az évre irdatlan méretű, 420 milliós bevételt prognosztizálnak, s ez a remek cash flow hamarosan megjavítja a klub pénzügyi helyzetét. “Két-három éven belül mi leszünk a földkerekség legjobb anyagi helyzetben lévő klubja”, jelentette ki magabiztosan Faus. “Csakhogy addig is meg kell fognunk a pénzt.”

Ennek jegyében Faus közzétette, hogy a nyári átigazolási idényben legfeljebb 45 milliót költhet a klub.

Az első célpont Giuseppe Rossi, a Villarreal tehetséges – és a barcelonai tengelybe beleillő, kellőképpen apró termetű – centere volt. Fernando Roig, a “Sárga tengeralattjáró” elnöke azonban túl sokat kért érte – kerámiagyárát megtépázta a válság, szüksége lett volna az eurómilliókra -, s Rosell leállította a tárgyalásokat.

A katalánok figyelme Alexis Sánchez felé fordult. Az Udinese – milyen érdekes: szintén törpe méretű – csatárát végül 26 millióért sikerült megvenni úgy, hogy két év leforgása alatt fizeti ki a teljes összeget a Barcelona.

Most már minden erővel London bevételére fordíthatta erőit Rosell. Fabregasért 45 milliót kért Wenger, és a kérők között a Barça nem volt egyedül: a Milan és a Real Madrid is kievetette hálóját az Arenys del Marból származó, tősgyökeres katalán labdarúgóra. Cesc azonban sehová máshová nem akart menni, csakis a Nou Camp stadionba.

Ahhoz azonban, hogy meg lehessen venni a fedezetet, előbb pénzt kellett szerezni. Ezért eladták Bojan Krkicet a Romának 12 millióért (azzal a záradékkal, hogy két évvel később több pénzért visszavásárolhatják), Jeffrent a Sporting Lisboának 3,75 millióért, végül Oriol Romeut 5 millióért a Chelsea-nek. Ez összesen több mint 20 millió euró.

Az Arsenallal végül 39 millióban állapodtak meg, ebből 29 milliót kell most azonnal kifizetni, 5 milliót később, további 5 millió pedig bónusz, ami akkor jár, ha a klub megnyeri a különféle trófeákat.

Az akkor mennyi is?

Sánchez vételárából, a 26 millióból lejön a Bojanért, Jeffrenért és Romeuért összesen bekasszírozott 20,75 millió, Cescért pedig a legrosszabb – pontosabban a legjobb – esetben 39 milliót kell kifizetni.

A szaldó 44,25 millió euró, tehát benn vagyunk a bűvös 45 milliós kereten.

Hát így csinálják ezt a takarékos katalánok…