Amikor 1520-ban I. Szulejmán lépett az Oszmán Birodalom trónjára, a Magyar királysággal már négy évtizede állt fenn a béke. Ez persze nem jelentett nyugalmat, a végvárvonal mentén változatlanul zajlott a küzdelem a portyázó könnyűlovasokkal.
Megunta a várakozást
II. Lajos Magyarországa nem volt felkészülve egy háborúra, ennek ellenére a Szulejmán megbízásából Budára érkező Behrám csausszal nem hosszabbították meg a fennálló békét, hanem hónapokon át egyeztettek a pápai és a császári udvarral, mindhiába – írja a Rubicon.hu. A szultán megalázónak érezte követe több hónapos késlekedését, ezért 1521. május 18-án meghozta a döntést:
A cél elsősorban Nándorfehérvár és Szabács volt. Az anatóliai hadak június 20-án Szabácsot, a ruméliaiak öt nappal később Nándorfehérvárt vették ostrom alá, miközben a szultán hajóhada akadálytalanul hajózhatott fel a Dunán.
Elesett a legfontosabb végvár
Az ostrom hírére az erdélyi vajda becslések szerint 15 000, a király 20 000 fős haderőt gyűjtött össze, ezek a csapatok azonban tétlenül szemlélték, ahogy Szulejmán erői két hét után elfoglalták Szabács várát. Augusztus 29-én aztán a nándorfehérvári toronyra is felkerült a lófarkas zászló, ezután az oszmán hadjárat a Szerémség felégetésével és számos kisebb erőd elfoglalásával befejeződött.
Az 1521. évi török támadás a „legrosszabb” ponton ponton ütött lyukat az ország végvárrendszerébe, Nándorfehérvárt az ország kapujának tekinthetjük. Nyugatra a Dráva és a Száva mentén innen nyílik az út Horvát- és Stájerország felé, míg északra a Duna mentén Buda, Bécs és a Felvidék irányába. A Tisza bejárat az északi bányavárosokhoz, de keletre is kiváló elágazás nyílik Erdélybe a Maros és a Körösök völgyén keresztül.
Szulejmán nem kockáztatott meg egy Buda elleni támadást, hanem visszavonult. Az addig Zentánál és Tolnánál várakozó magyar had lassan lendült mozgásba, hogy a megszállt várakat visszafoglalja, de Mohácsnál kitört egy rejtélyes járvány, így szeptember 29-én a sereget feloszlatták.
