Nagyvilág

A Capitolium ostromának szálai az amerikai Legfelsőbb Bíróságig nyúlnak

Paul Morigi / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Paul Morigi / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Clarence Thomas 1991 óta – a leginkább konzervatívnak tartott – tagja az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak. A 2021-es zavargásokhoz kapcsolódó eljárásokban is részt vett, ami azután vált problematikussá, hogy kiderült, felesége „fasiszta baloldalról”, és „transzszexuális fasisztákról” elmélkedő kompromittálódott Trump-párti aktivista. A bíró ellen többen alkotmányos vádeljárás indítanának, az összeférhetetlenség kimondását sürgetik, mert Clarence Thomas például tárgyalt olyan ügyeket is, amelyet felesége egyik barátja indított, aki több mint 200 ezer dollárt fizetett az asszonynak.

Virginia „Ginni” Thomas konzervatív aktivista 2020 végén többször is arra biztatta Mark Meadows-t, a Fehér Ház akkori kabinetfőnökét, hogy próbálják meg megfordítani az elnökválasztás eredményét, vagyis valahogy érjék el, hogy Joe Biden helyett a regnáló elnök, Donald Trump legyen a győztes. Ez azokból a szöveges üzenetekből derült ki, amelyet a Capitolium 2021. januári megtámadásának kivizsgálására létrehozott bizottság kapott meg Meadowstól és amelyek tartalmát a Washington Post hozta nyilvánosságra idén márciusban.

Az, hogy egy republikánus lobbista gyakorlatilag megtámadná az amerikai alkotmányt, önmagában mérsékelten lenne érdekes, de az, hogy Ginni Clarence Thomasnak, az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) egyik tagjának a felesége, már rögtön izgalmasabbá teszi a helyzetet, ugyanis ahogy cikkünkben bemutatjuk, több szempontból is felmerül az összeférhetetlenség kérdése.

A republikánus power couple

A New Yorker – szinte megérezve a botrány előszelét – 2022 januárjában közölt hosszú portrét Ginni Thomasról, aki 1956-ban született egy olyan omahai republikánus családba, amelyet még a párton belül is túlságosan elvakultnak tartottak. Clarence Thomasszal 1987-ben házasodott össze, és gyakorlatilag egész felnőtt életében politikával foglalkozott. Egy időben Ginni fontolgatta, hogy elindul a kongresszusi választásokon, de aztán ezt elvetette és több állomás után 2010-ben alapította meg a Liberty Consulting nevű lobbicégét. Ekkora már több évtizede bejáratos volt az amerikai főváros republikánus köreibe, így nem csoda, hogy az egyik, a honlapján idézett ügyfele szerint

minden washingtoni ajtó nyitva áll előtte.

Clarence Thomas munkahelye, a Legfelsőbb Bíróság a legmagasabb szintű bíróság az Egyesült Államokban, amelynek feladata, hogy mindenki számára biztosítsa az egyenlő igazságszolgáltatást, emellett őrzi és értelmezi az alkotmányt is. Kilenc tagja van, a legfőbb bíró, illetve nyolc társbíró, akik életre szóló megbízatást kapnak, vagyis ha önként nem mennek nyugdíjba vagy nem indítanak ellenük alkotmányos vádeljárást (impeachmentet), akkor halálukig a Legfelsőbb Bíróság tagjai lehetnek. A bírákat a regnáló amerikai elnök jelöli, a saját politikai beállítottságához igazodva, ezt követően meghallgatásokat tartanak, majd a szenátusnak kell szavaznia róluk. A jelenlegi kilenc tagból három inkább liberális, hat pedig inkább konzervatívabb beállítottságú, és Clarence Thomas számít a leginkább konzervatívnak, ahogy az a Fivethirtyeight egyik ábráján is látszik.

Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Clarence Thomas

Clarence 1991 óta legfelsőbb bíró, ezzel az LB legrégebb óta regnáló tagja, még George H. W. Bush jelölte erre a posztra. Beiktatása azonban nem volt botránymentes. Nem sokkal korábban Thomas egyik asszisztense, Anita Hill arról beszélt az FBI-nak, hogy a bíró szexuálisan zaklatta, majd ennek a meghallgatásnak a tartalma kiszivárgott a sajtóban, és Hillt a szenátus Igazságügyi Bizottsága is beidézte. A nőt hosszasan faggatták, és Hill többek között azt állította, hogy Thomas rendszeresen hozott fel szexuális témákat a beszélgetéseikben, például büszkélkedett a szexuális teljesítményével és arról beszélt, hogy hogyan néz ki a nemi szerve. Bár Hill állításainak alátámasztására négy női tanú is készen állt, őket végül nem hallgatták meg, és Hill vallomása ellenére Thomas jelölését megszavazták. Az Igazságügyi Bizottság elnöke Joe Biden volt, aki 2019-ben kijelentette, azóta már megbánta, hogy nem segítettek többet Anita Hillnek.

„Ne ismerjétek el a vereséget!”

A New Yorker cikkében „hangos jobboldali aktivistának” nevezték Ginnit, aki arról szokott beszélni, hogy Amerika léte veszélyben van a „mélyállam” és a „fasiszta baloldal” miatt, amelybe beletartoznak a „transzszexuális fasiszták” is. Az asszony politikai aktivizmusa már évek óta viszályokat szül, de a legtöbbször annyival elintézték, hogy egy független házastárs veszélytelen tevékenységéről van szó. Így sok amerikai 2021. január 6-án értesült először Ginni Thomas tevékenységéről, amikor aznap reggel, mielőtt a washingtoni Stop the Steal gyűlés átalakult volna a Capitolium ostromává, Donald Trump azon rajongóit éltette egy Facebook-bejegyzésben, akik a választás eredményét meg akarták fordítani. Két nappal később aztán közzétett egy megjegyzést, miszerint még azelőtt írta volna a posztokat, hogy „erőszak történt volna a Capitoliumnál”.

Még ugyanebben a hónapban a Washington Post arról írt, hogy Ginni aktív tagja egy olyan levelezőlistának, amelyen a korábban a férje mellett dolgozó bírósági titkárok szerepelnek, és amelyen szintén a Trump – szerint elcsalt – vereségével kapcsolatos gondolatait osztotta meg. Artemus Ward politikai elemző úgy kalkulált, hogy nagyjából háromszázhúsz ember van ezen a levelezőlistán, akik

egy „elit, jobboldali”, átvitt értelemben „kommandós” csapat tagjai.

Mivel Ginni Thomas több évtizedes politikai tevékenysége annyira szerteágazó, hogy nem csak a magyar, de talán még az amerikai olvasók számára is nehezen követhető, ezért cikkünkben a témánkhoz leginkább kapcsolódó részeket emeljük ki. A január 6-i felkelés egyik szervezője Ali Alexander szélsőjobboldali aktivista volt, aki a Ginni elnökölte titkos konzervatív hálózat, a Groundswell tagja volt (a magyar kormány által is kedvelt Steve Bannon és Sebastian Gorka/Gorka Sebestyén mellett).

Egy másik kapcsolódási pont a lázadók csoportjához a 2017-ben Ginni által alapított Impact Award, azaz a „hatás díj”, amelyet azoknak a „bátor kulturális harcosoknak” szánt, akik szembeszállnak az olyan „radikális baloldali ideológusokkal”, akik „a saját céljaik elérése érdekében manipulálnak, megvezetnek és kihasználják a tömegeket”. Sok olyan díjazott van köztük, akik Ginni Thomasszal együtt voltak valamilyen republikánus szervezet irányító- vagy felügyeleti testületében, vagy egyszerűen csak politikusok. 2019-ben például megkapta maga Mark Meadows is, akkor még republikánus képviselőként.

Bár a Capitolium ostromával kapcsolatos vizsgálat még most is zajlik, a napokban például meghallgatták Ivanka Trumpot, a volt elnök lányát is, a Washington Posthoz eljutott és a lap által ellenőrzött üzenetek Ginni Thomas érintettségét látják igazolni. 2020. november 10-én például az asszony azt írta Meadowsnak, hogy „a baloldal a történelmünk legnagyobb rablását kísérli meg”, azaz elcsalja az elnökválasztást.

Az üzenetek, amelyek közvetlenül nem utalnak Thomas bíróra vagy a Legfelsőbb Bíróságra, a Washington Post megfogalmazása szerint először mutatják be, hogy Ginni Thomas hogyan használta a hozzáférését Trump belső köréhez arra, hogy terjessze Trumpnak a választás megfordítására vonatkozó stratégiáját.

Ginni egy alkalommal például azt írta:

Ne ismerjétek el a vereséget. Időbe telik, amíg összegyűlik a [Trumpot] támogató sereg,

egy másik üzenetben pedig támogatásáról biztosította Meadowst és Trumpot, a haragját pedig Mike Pence alelnökre irányította, akit a radikális republikánusok azzal nyomasztottak, hogy ne ismerje el Biden győzelmét a hivatalos ceremónián. Erre Pence-nek nem lett volna joga, nem is tette meg, még annak ellenére sem, hogy a Capitoliumba berontó tömeg egy része azt skandálta, hogy „akasszák fel Pence-t”.

Drew Angerer / Getty Images Clarence Thomas és felesége Virginia Thomas

Meadows összesen 2320 üzenetet adott át a vizsgálóbizottságnak, ebből 29-et küldött egymásnak Meadows és Thomas, a kabinetfőnök nyolcat, Thomas pedig 21-et. Azt nem tudni, hogy ezen kívül váltottak-e még üzeneteket, ugyanis nem sokkal azután, hogy Meadows átadta ezeket az üzeneteket, megszakította az együttműködést a bizottsággal. Döntését azzal indokolta, hogy az a továbbiakban már veszélyeztetné az úgynevezett végrehajtói kiváltságot (executive privilege), vagyis az amerikai elnöknek azt a jogát, hogy közérdekből tartson vissza információkat.

Mi nem szoktunk munkáról beszélgetni

De ha Clarence Thomas nem szerepel az üzenetekben, miért merül fel az érintettsége? Nos, ott van például az az eset, amikor 2021 februárjában, amikor a Legfelsőbb Bíróság elutasította Trump és szövetségesei – azaz Ginni barátai és kollégái – által benyújtott választási kifogásokat. Ekkor Thomas bíró különvéleményében azt írta, hogy „zavarba ejtő” és „megmagyarázhatatlan”, hogy a többség úgy döntött, hogy nem tárgyalja az ügyeket. Úgy vélte, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak útmutatást kellene adnia az államok számára a jövőbeli választásokra vonatkozóan.

A Thomas-házaspár azt állította, hogy soha nem szoktak egymással munkáról beszélni, ám ez egy több mint 30 éves házasság esetében meglehetősen életszerűtlennek tűnik.

Az összeférhetetlenség egy másik vonala a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott, úgynevezett amicus beadványokat érinti. Az amicus curiae intézménye azt jelenti, hogy egy bírósági eljárás során egy, a perben nem szereplő harmadik fél (szakértői) állásfoglalást nyújt be, hogy ezzel elősegítse a döntés meghozatalát – ez az amicus beadvány, angolul amicus brief, amely a magyar jogrendben nem igazán van jelen. Az LB által tárgyalt ügyekhez az elmúlt években számtalan olyan amicus beadvány érkezett, amelyen ugyan nem szerepelt Ginni Thomas neve, de a szerzőkkel közeli kapcsolatban állt, és mivel férje is tárgyalta ezeket az ügyeket, ismét felmerülhet az érintettség kérdése. Arról nem is beszélve, hogy több olyan perben is született ilyen beadvány, amely a Capitolium ostromával kapcsolatos.

Ugyancsak erős érv Clarence Thomas érintettsége mellett, hogy személyesen is részt vett a 2017-es Impact Award átadóján, ahol az egyik díjazott egy Frank Gaffney nevű férfi volt. A ceremónián Ginni Thomas által „nagyszerű barátként” jellemzett Gaffney pár évvel korábban az asszony kollégája volt, és több amicus beadványt is benyújtott a Legfelsőbb Bírósághoz. Lehetetlen, hogy Thomas bíró ne ismerte volna korábbról Gaffneyt.

De nem csak baráti kapcsolat állt fent, hívja fel a figyelmet a New Yorker: Gaffney egyik cége 2017-ben és 2018-ban több mint 200 ezer dollárt, azaz közel 70 millió forintot fizetett Ginni Thomasnak lobbitevékenységért cserébe. Ez azért is fontos, mert az LB tagjainak az éves vagyonbevallásukban fel kell tüntetniük a házastársuk bevételeit is, Thomas bíró vagyonbevallásában azonban a feleségnél nem szerepeltek a Gaffneytől érkező pénzek.

Ahogy fentebb már írtuk, az LB tagját csak úgy lehet eltávolítani, ha alkotmányos vádeljárást indít ellene a képviselőház és a szenátus megszavazza az elbocsátását. Ez annyira ritka, hogy eddig egyszer történt meg, méghozzá 1804-ben, Samuel Chase-szel szemben, akit végül a helyén hagyott a szenátus és hét évvel későbbi haláláig legfelsőbb bíró maradt. Cikkünk írásakor egy, a bíró elleni impeachmentet szorgalmazó petíció több mint 170 ezer aláírásnál járt, ugyanakkor a demokrata képviselők között egyelőre többen vannak azok, akik szerint Clarence Thomasnak saját magának kellene lemondania az impeachment eljárás helyett. Így egyelőre kérdéses, hogy végül a bíró karrierjére lesz-e valami hatása a botránynak, arra azonban már felszólították demokrata párti képviselők, hogy legalább a Capitolium ostromával kapcsolatos ügyek tárgyalásából maradjon ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik