A Budapesttől közúton meglepő módon majdnem hatvan kilométerre fekvő Hatvan nem feltétlenül a belföldi turizmus egyik legnépszerűbb célpontja, pedig a Gödöllői Királyi Kastélyt is építtető Grassalkovich I. Antal itteni kastélya is megérdemli a figyelmet.
Szinte csoda, hogy a részben egy vendégfogadó átépítésével, 1754-1763 között született, a későbbi átépítések miatt ma copf, későbarokk, illetve neobarokk jegyeket is mutató épület ma is áll, hiszen előbb a második világháború alatt itt megfordult katonák, majd a környék lakói, később pedig a városfejlesztők tettek azért, hogy ne maradjon belőle túl sok: parkja jó része eltűnt, helyén pedig lakóépületek, rendelőintézet, kórház, kollégium, illetve nővérszállás született, a kastély pedig 1979-re életveszélyessé vált.
A folyamat végül a nyolcvanas években fordult meg: előbb a bal szárny kapott részleges felújítást, majd vált művelődési központtá, az ezredfordulóra lecserélték a tetőszerkezetet, illetve felújították a homlokzatait, tíz évvel ezelőtt pedig a második Orbán-kormány úgy döntött, hogy
A terv két év alatt valósággá vált, így egy 3,15 milliárdból megvalósult teljes felújítás, illetve részletes parkhelyreállítás után megnyíltak a kapuk, hogy a hazai vadászat, halászat és erdészet története mellett, számtalan kitömött állat, illetve trófea segítségével magukat a vadászható fajokat, illetve a névadó gróf Széchenyi Zsigmond (1898-1967) életét is bemutassák.
A múzeumot néhány nappal ezelőtt a térség fideszes országgyűlési képviselőjének meghívására a csepeli polgármesterből előbb a rezsicsökkentés atyjává, majd államtitkárrá és Fidesz-alelnökké vált Németh Szilárd is meglátogatta, aki hétfőn ennek apropóján közös fotót osztott meg a Facebook-oldalán:
A kastély kapuját őrző,
látva joggal merül fel a kérdés, hogy kinek, mikor, és miért jutott eszébe, hogy egy harmadosztályú rajzfilm karaktereivel őriztesse a parkot.
A válaszra a múzeum saját Facebook-oldala adja meg a választ, ami 2021. szeptemberi posztjában arról írt, hogy az előző évi nagy siker után másodszor is Trash art kiállítást rendeztek a főépület utcafrontja előtt.
A szervezők trash alatt nem a szó mára köznevesült, emberekre, ruhákra, vagy bármilyen tárgyra előszeretettel használt, nem feltétlenül pozitív töltetű jelentését, hanem a munkák elkészítéséhez használt alapanyagokat értik, amik újrahasznosításával születtek meg a Magyarország nagyvadait mintázó szobrok.
A képekhez kapcsolt rövid szöveg szerint részben organikus anyagból készültek, ez azonban nem segít a tudaton, hogy feleslegessé válásuk után nyilvánvalóan újra szemétté válnak majd, szembemenve a kitűzött céllal:
Az ősszel kihelyezett kisebb méretű alakok közt tűzifának szánt rönkből készült gímszarvassal, gyomrát hiányoló medvével, abroncsokból született bikával, műfűvel borított báránnyal, teknőssel és leeresztett rozmárral, illetve a leginkább a XVII. században kihalt dodó dühös robotverziójának látszó madárral is találkozhattak az erre sétálók:
Az egykori kocsifelhajtó és a kerítés közé helyezett alkotások persze nem csak állatokat – így egy latexruhába öltözött rejtélyes négylábút – mintáznak, de a dodót távolról figyelő, féltérdre ereszkedő emberalaknak, valamint az 1964-es New York-i világkiállításra készült, ma is álló rozsdamentes acél Unisphere jóval szerényebb másolatának is jutott hely:
A témával hosszabban foglalkozó Hatvani Hírlap cikke szerint a különböző, rendszeresen szemétszedő akciókon dolgozó magánszemélyek, egyesületek, illetve csoportok által készített szobrok az eredeti tervek szerint november közepéig maradtak volna a kastély előtt, az őrt álló, ismeretlen anyagból készült vaddisznót és szarvast azonban rejtélyes okból mégsem vitték el.
Az alkotók eredetileg nem ide, Hatvanba, hanem a már említett Gödöllői Királyi Kastély elé készítették készítették el a különböző méretű szobrokat – derül ki a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének oldaláról, ami szerint a művek egész kört tettek meg az ország középső részén:
A hírből néhány művész neve is kiderült, sőt, a hosszú felsorolásban ismert arcok is felbukkannak: a szuper nevű Aztakeservit Értékőr Egyesület mellett
- a láncfűrészes fafaragó Gáborecz István,
- a kosárfonó Pásztor Nagy Andrea,
- a gumiabroncsokra specializálódott kertész, Demeter László,
- a Derkovits-ösztöndjas Kovách Gergő,
- a fémműves iparművész B. Horváth Brigitta,
- a fémhulladékot hasznosító Art Metal Gallery,
- illetve a főleg Olaszországban és Magyarországon kiállító, magára saját honlapján polihisztérikus art designerként hivatkozó Hervé-Lóránth Ervin
is készített két munkát – a Fidelio magazin vonatkozó programfüzete szerint
A korábban tévés producerként, műsorvezetőként, illetve tanárként is aktív illetve Hervé-Lóránth neve a köztéri szobrászatban 2015-ben vált igazán ismertté: ő készítette el a Lánchíd budai hídfőjénél az ArtMarket apropóján felállított, Robert Capa ikonikus fotójának milicistáját megidézni vágyó, elképesztően amatőr installációt, amit kétszer is meg kellett nézni ahhoz, hogy az ember higgyen a szemének. Az eredeti tervek szerint egy hónapig látható szobrot végül alig néhány nap után lebontották.
A trash artnak persze van létjogosultsága, hiszen a hulladékból születő, jól sikerült darabok utcabútorrá (ehhez elég csak a szélturbinák lapátjából született dán biciklitartókra gondolni), vagy egy-egy művészeti galéria érintésével a nappali faláig, vagy egy kertig eljutva egy otthon fontos részévé válhatnak, ehhez azonban némi önkritikára is szükség lenne.
Ez a fenti szobroknál – a rönkfából faragott szarvast leszámítva – nem igazán van jelen, sőt, az is kérdés, hogy a díszítőfunkciót betölteni nem képes, erőltetett fiatalosságot sugárzó kapuőrök, vagy a korábban azok közelében állt társaik miként irányíthatnak figyelmet a világot lassan elárasztó szemét elleni küzdelemre. Kivéve persze, ha az a cél, hogy
