Kultúra

Ilyen ronda szobra még sosem volt Budapestnek

Robert Capa ikonikus fotójának katonájával egy hónapon át találkozhatunk a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ha arra járunk, inkább figyeljük a csodás hidat, vagy a Várnegyedet.

A Gresham palota előtti, hét és fél méter magas és négy tonnás szobrot alkotója, Hervé Loránth Ervin és csapata egy hónapon át készítette, majd két nap alatt állították fel a város turisták által egyik leggyakrabban járt terén.

Névtelen 12

A szerző fotója

Az alak Friedmann Endre, a Robert Capa-ként világhírűvé vált magyar származású fotográfus leghíresebb fotójáról, az 1936-ban készült Milicista haláláról származik, mely a spanyol polgárháború egy köztársasági katonájának halálát örökíti meg.

A fotós saját bevallása szerint húsz másik katonával együtt tűz alá került, így gépet tartó kezét a lövészárokból kiemelve véletlenszerűen fotózott néhányat. Capa a képet csak három hónappal később látta, de akkorra az már bejárta a világot, és a háború jelképévé vált.

ms_story_vu

Fotó: The Volunteer

A Széchenyi téren álló, az ArtMarket Budapest-re készült, kellemesebb helyeken a vizuális környezetszennyezés fogalmát bőven kimerítő mű viszont sosem fogja elérni ezt a státuszt, hiszen a legalább embermagasságú fegyverét épp elejtő, szemmel láthatóan valamiféle tudatmódosító szertől, vagy félelmetes mennyiségű házipálinkától kikészült úriember egyszerűen nem illik a térre, a puskatuson látható DO NOT TOUCH felirat pedig csak felteszi a pontot az i-re.

Névtelen 10

Névtelen 7

Nem igazán érthető továbbá, hogy a hátrahanyatló férfi bal kezénél miért áll egy posztamens, ami akár egy elkopott festésű dominó, vagy épp a berlini fal egy darabja is lehetne.

Galéria
A szerző fotói

A művész a tavalyi ArtMarket Budapestre is készített egy hasonló méretű, de egy fokkal talán jobban sikerült alkotást a térre, amely a Feltépve nevet viselte, bár a földből kitörni készülő óriás arca inkább hasonlított egy fájdalmas urológiai vizsgálaton áteső kopasz férfiéra.

Feltépve, by Ervin Loránth Hervé

 

Update, 2015.10.12 12:00

Olvasónk, Kovács Tamás néhány perccel ezelőtt járt a környéken, és meglepetten konstatálta, hogy a hátrahanyatló katona már darabokban hever a füvön, és valószínűleg rövidesen elszállítják.

12071549_10205088211995163_1512044459_n

Update – 2015.10.12, 12:55

Újabb fotók a területről, olvasónktól, Kovács Tamástól.

12162218_10205088331118141_618047488_o

12164863_10205088331758157_849829755_o

12165016_10205088332518176_1540436923_o

Ajánlott videó

Olvasói sztorik