A tanulmány egyeztetési változata szerint az államháztartási egyenleg adatai jól mutatják, hogy a személygépkocsik üzemeltetői jelentős terheket viselnek az államháztartás viszonylagos egyensúlya érdekében.
A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint azonban ezzel nem járulnak hozzá az államháztartás mérlegének javításához, mert az autósok befizetései és az államháztartás kiadásai gyakorlatilag ugyanakkorák. A közvetett hatásokat figyelembe véve azonban mindegyik szállítási mód – vagyis a közúti, vasúti, vízi és légi – egyenlege negatív.
A tanulmányhoz elvégzett vizsgálatok egyes eredményei szerint a közvélekedéssel ellentétben, minden fajlagos értéket tekintve drágábbnak mutatkozik a vasúti közösségi személyszállítás, mint a közúti. A tanulmány szerint ennek egyértelmű oka, hogy a vasúton kevesebben utaznak és kevesebb árut szállítanak. Az eredményekért azonban nem lehet a kisforgalmú vasúti mellékvonalakat okolni.
A valóságban az agglomerációs “hivatásforgalmat”, vagyis az ingázók utazásához szükséges forgalmat leszámítva mindenütt jelentős túlkínálat van a közösségi közlekedésben. Azonban a vasúti személyszállítás vonzerejét csökkenti a valójában magasabb tarifa, amibe a tanulmány készítői beleszámították az IC és IP pótdíjakkal növelt jegyárakat, illetve azt, hogy szerintük sok viszonylaton nincs elfogadható színvonalú, pótdíj nélküli szolgáltatás.
A tanulmány szerint azt is figyelembe kell venni, hogy a szolgáltatási színvonal elengedhetetlen emelése is jelentős beruházásokat feltételez, azaz még évekig arra kell számítani, hogy a vasút költségei magasabbak lesznek, mint a közúti személyszállításé. Ez azonban csak akkor elfogadható társadalmi stratégia, ha az eredmény egy valóban versenyképesebb és sikeresebb szolgáltatás lesz.