Egyre sűrűbben dobálják a magyar kormány tagjai a retorikai kézigránátokat egy – jelenleg csak parázsló, de korábban már véres tűzvészt okozó – balkáni puskaporos hordóba. Kérdés, hogy az utóbbi hetekben Bosznia-Hercegovináról tett nyilatkozataival valójában mi a valódi célja Orbán Viktornak, Szijjártó Péternek és Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkárnak.
A katari központú Al Jazeera decemberben azzal a címmel számolt be a miniszterelnök nyilatkozatáról, hogy Bosznia-Hercegovinában elítélték a magyar vezető „muszlimellenes retorikáját”. Az Al Jazeera emlékeztetett, Kovács Zoltán – akit az arab hírforrás Orbán szóvivőjének nevezett – Twitter-bejegyzésében azt írta: kihívás lenne egy olyan országot integrálni az Európai Unióba, amelynek kétmillió muszlim lakosa van. Ezek után bosnyák állami tisztségviselők és vallási vezetők is elítélték a kormányfő és Kovács célozgatásait.
Az Al Jazeera szerint Orbán előzőleg kifejtette: támogatja Bosznia európai csatlakozási kérelmét, de hozzátette, Magyarországnak sok energiát kell mozgósítania, hogy túljussanak azon a „bővítési fáradtságon”, ami az Európai Uniót jellemzi. Orbán szerint ő mindent megtesz azért, hogy meggyőzze Európa vezetőit arról, hogy „bár a Balkán messzebb van tőlük, mint Magyarországtól, de azon, hogy hogyan kezeljük egy olyan ország biztonságát, ahol kétmillió muszlim él, az ő biztonságuk is múlik”.
A nyilatkozat komoly visszhangot váltott ki Bosznia-Hercegovinában. Ellenzéki pártok követelték, hogy fújják le Orbán tervezett szarajevói látogatását, a helyi iszlám közösség vezetője pedig xenofóbnak és rasszistának minősítette a miniszterelnök szavait. Az ország elnökségének bosnyák tagja is nemtetszését fejezte ki a nyilatkozat miatt. Sefik Dzaferovic szégyenteljesnek és durvának nevezte az elhangzottakat. Arról beszélt, az EU számára nem kihívás integrálni kétmillió muszlimot, mert „bennszülött európai lakosok”, akik mindig itt éltek, és ők is európaiak.
Zeljko Komsic, Bosznia-Hercegovina horvát származású államfője, a kollektív elnökség jelenlegi vezetője pedig gyakorlatilag lefasisztázta a magyar miniszterelnököt szilveszterkor. A magyar sajtóban a Népszava idézte először Komsic nyilatkozatát, amelyet a belgrádi Danasnak adott. Az államfő leszögezte:
Bosznia-Hercegovina államiságát Dodik és az olyan fasiszták kérdőjelezik meg, mint ő, Orbán és a hasonlók.
Szerinte Dodik szemben áll „a civilizációval és annak egyetemes, demokratikus és civilizációs értékeivel”, politikája a népirtás öröksége felé tendál, amikor „muzulmán vezetésről” beszél Szarajevóban. „Ez ugyanaz a nyelv, ugyanazok a tettek, ugyanaz a gondolkodás” – mondta az apai ágon horvát Komsic, akinek felesége bosnyák (muszlim), és aki kitüntetett harcosa volt a boszniai háborúnak. Azután állt be katonának, hogy szerb nemzetiségű édesanyját egy mesterlövész gyilkolta meg szarajevói otthonukban. Minthogy mindhárom boszniai államalkotó nemzethez kötődik, Komsicot a boszniai horvát nacionalisták sem tekintik teljesen a saját jelöltjüknek, miután a helyi horvát nacionalizmus ellen is küzdeni próbál a saját (nem túl erős) eszközeivel.
Mindehhez tudni kell: 1995, azaz a Daytoni Egyezmény óta, amikor lezárták Európa modern kori történelmének egyik legvéresebb polgárháborúját, Bosznia-Hercegovinát területileg két nagyobb entitásra, egy szerbre (Republika Srpska, Szerb Köztársaság) és egy bosnyák-horvátra (Bosznia-hercegovinai Föderáció) bontották szét. Mindhárom etnikai közösség – a katolikus horvátok, a muszlim bosnyákok és az ortodox keresztény szerbek – egy-egy képviselőt delegálhatnak Bosznia-Hercegovina kollektív államelnökségébe. A testület tagjai egymást nyolchavonta rotálva töltik be az „államelnökség elnöke” tisztséget, most Komsić az államfő, az elődje pedig éppen Milorad Dodik volt.
Dodik szeretné leválasztani a boszniai államszövetségről saját territóriumát, a Republika Srpskát, és kivonulna a közös igazságszolgáltatásból, a hadseregből és a helyi horvátokkal és bosnyákokkal együtt működtetett adóhatóságból. Erről a pártja által uralt köztársaság parlamentje már döntött is december 10-én. Igaz, a boszniai szerbek érdemben nem sokat tettek eddig, a leválás a boszniai államközösségről egyelőre inkább retorikai fogás náluk. Ebben talán magyar szerep is lehetett, hiszen Várhelyi Olivér, az EU bővítési biztosa novemberben a boszniai szerb intézkedések életbe léptetésének elhalasztásáról egyezkedett állítólag Dodikékkal, és – bizonytalan hírek szerint – támogatásokat helyezett kilátásba, ha a szerbek elhalasztják leválásukat a boszniai államszövetségről.
Ugyanakkor a boszniai Szerb Köztársaság egyoldalú lépéseit valószínűleg nem Várhelyi gátolta meg. Hatékonyabban akadályozhatja ezeket a nemzetközi közösség főképviselője, a német Christian Schmidt. Neki erre tényleges jogosítványai is vannak, melyeket a körülbelül százezer áldozatot követelő boszniai polgárháborút lezáró Daytoni Egyezmény szavatol. Schmidt elődje, az osztrák Valentin Inzko egyébként igencsak feldühítette a szerbeket azzal, hogy törvényt módosíttatott, így a srebrenicai vérengzés tagadását bűncselekménynek nyilvánították. Dodikék ezután kezdték bojkottálni az államszövetségi intézményeket. Ám Inzko nem véletlenül lépett: a boszniai szerbek régóta hergelik magukat, ezért igyekezett leállítani a srebrenicai vérengzés tagadását és az ebből fakadó, egyre erőteljesebb boszniai szerb nacionalizmust és szeparatizmust.
A srebrenicai vérengzés, amelyet Ratko Mladic boszniai szerb tábornok emberei követtek el bosnyákok, azaz a boszniai muszlimok ellen, Európa modern kori történetének egyik legsötétebb akciója volt: férfiakat és fiúkat gyilkoltak le ezrével. A mészárlás áldozatainak a számát az ENSZ speciális nemzetközi büntetőbírósága nyolcezernél is többre teszi. Dodik rendszerint ennek nagyjából a feléről vagy még kevesebb, 3500 áldozatról beszél.
A mészárlást „relativizáló”, a boszniai államszövetséget folyamatosan támadó, gyengítő Dodikkal Orbán Viktor tavaly év végén tárgyalt, és a magyar miniszerelnök százmillió eurós támogatást ígért a Bosznia-Hercegovina nagyjából felét kitevő szerb entitásnak, hogy vállalkozásait fejleszthesse. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
Mivel az osztrák Der Standard szerint a Republika Srpska súlyos pénzügyi problémákkal bajlódik, például a bécsi tőzsdén kibocsátott értékpapírjaik után esedékes kamatot éppen mostanában kellett kifizetniük, Dodikéknak nagyon jókor jön a magyar „vállalkozásfejlesztés”, ami a Balkánon egyfajta pártfinanszírozásra is használható, ha a „megfelelő” cégekhez jut el a támogatás. De van egy másik ok is, ami miatt időben érkezik a magyar pénz a boszniai szerbeknek: az idén választásokat tartanak, és állítólag Dodik nem áll jól, egyrészt csökken a helyi népszerűsége, másrészt Szerbia, az „anyaország”, és azon belül a belgrádi államfő, Aleksandar Vucic sem támogatja olyan lelkesen, mint ahogyan ezt korábban tette.
A támogatás híre januárban azért vált különösen kínossá a magyar kormánynak, mivel a Daytoni Egyezmény egyik aláírójaként a brit kormány is szankciókat tervez Dodik és a boszniai szerbek ellen. London nyíltan kiállt Bosznia egysége mellett, amire jelenleg Dodik és társai jelenti a legnagyobb fenyegetést. Boris Johnson kormánya állítólag azt fontolgatja, hogy Bosznia-Hercegovina két stratégiai fontosságú térségébe, Brcko környékére és a tuzlai repülőtérre visszatérnek a brit katonai egységek. Brcko egyrészt borzalmas harcok színtere volt az 1990-es években, másrészt a régió a boszniai szerbek két fő részének, az északnyugati Banja Luka környékének és a keleti térség közötti korridornak számít.
Az EU-t is szankciókra akarja rávenni az új német külügyminiszter, Annalena Baerbock. Dodik megregulázását elsősorban Magyarország akadályozza jelenleg, Szijjártó Péter külügyminiszter is kiállt mellette egy december közepén tett nyilatkozatában a német Zöldek korábbi kancellárjelöltjének szavait kommentálva. Szijjártó jelezte: Magyarország nem fog támogatni semmiféle szankciót a boszniai szerbek vezetőjével szemben. „Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni” – közölte.
Ugyanakkor rákeresve arra, hogy Orbán mit mondott pontosan, némileg árnyalni kell a nemzetközi sajtóban kialakult képet. Amikor a kétmillió muszlimról beszélt, aki Boszniában él, az azért bántja a bosnyákokat, mert ők nem Boszniában élő muszlimoknak gondolják magukat, hanem őshonos lakosságnak, szláv nyelvű bosnyákoknak. Orbán ugyanakkor a bosnyák szót is használta, és azt hangoztatta, hogy ha az EU-bővítés elmarad, „akkor is mindent meg kell tenni, hogy a tagság jogosítványai nélkül, de minden lehetséges bekapcsolódást megadjunk a szerbeknek, a bosnyákoknak, a Boszniában élő szerbeknek és horvátoknak a magyar gazdaságon keresztül az európai gazdaságba. Tehát nekünk akkor is kapuként és hídként kell működni, hogyha az unió nagy tagállamai egyelőre nem hajlandóak fölvenni a nyugat-balkáni országokat.”
