Megvannak a jövő évi sarokszámok, a gyógyító megelőző kassza az idei 714 milliárd forint után 2010-ben 730 milliárdot kap. Tud még lobbizni az ágazatért vagy ez a végösszeg?
Tudomásul kell venni, hogy mindenhol a világon válság van, s az ország makrogazdasági szempontból nincs túl rózsás helyzetben. A költségvetés nyilvánvalóan nem arról szól, hogy kinek mennyi pénzre van szüksége. A rendelkezésre álló forrásokhoz kell igazítani a kiadásokat. A végső döntést a parlament hozza meg, de úgy gondolom, ez az összeg már nem nagyon fog változni.
Hallani lehetett, hogy lemond, ha forrásokat vonnak ki az ágazatból. Még most is fontolgatja?
Ennek annyi valóságalapja volt, hogy a Bajnai-kormány megalakulásának napjaiban valóban azt mondtam: ha a miniszterelnök felkér a tárcavezetésre, csak akkor vállalom, ha nem vonnak ki pénzt az egészségügyből. Ezt sokan szerették volna úgy értelmezni, hogy távozom. A miniszteri székben ülőt, amíg el nem foglalja a széket, általában komoly szakembernek tartják, majd a tisztség betöltésétől úgy vélik, már nem ért ahhoz, amit csinál. Sokan gondolják, ők jobban tudnák. Innen eredeztethetők a találgatások.
Ha nem mint minisztert, hanem mint az egészségügyet kívül-belül jól ismerő szakembert kérdezem, akkor mit gondol, a 2007-ben megkezdett reform nem pusztán a forráskivonásról szól?
Egyáltalán nem! Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, a támogatás minden évben növekedett az előző évihez képest. Az aktív ellátó kapacitás 25 százaléka 2007-ben a megszűnt, ennek ellenére ugyanígy emelkedés figyelhető meg az akkori és a 2008-as évben is, a gyógyító-megelőző kassza kiadási főösszegének előirányzata 15,1 milliárd forinttal nőtt. Forráskivonásról azért sem beszélhetünk, mert az E-alapból nem csoportosítottak át pénzeket más területre. Tavaly decemberben az éves maradványt az utolsó fillérig szétosztottuk az intézmények között. Komoly eredménynek tartom, hogy a jövő évi büdzsé tervezetében sikerült megőrizni a kassza kiadási főösszegének reálértékét.
A kórházak mégis úgy élik meg, kevesebbet kapnak, mint két-három éve. Százmilliókkal tartoznak a beszállítóknak. Számíthatnak mentőövre?
A fekvőbeteg-intézmények eladósodása nem új keletű probléma, 1996-ban és 2002-ben is sor került a konszolidációjukra. A jelenlegi gazdasági helyzetben ez nem várható. Már csak azért sem, mert rossz üzenete lenne: az, hogy nem érdemes felelősen gazdálkodni.
Az intézmények túlnyomó többsége adóssággal küzd, ami inkább utal rendszerhibára, mint felelőtlen gazdálkodásra.
Az összes szereplőnek mindent meg kell tennie azért, hogy az ellátórendszer működőképes maradjon. A kórházak a finanszírozást nem eszközpótlásra vagy felújításra kapják. A fenntartók felelőssége, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pénzét valóban a betegek ellátására költsék, az infrastrukturális feltételeket pedig ők biztosítsák. Az intézmények menedzsmentjének is van felelőssége: az, hogy az ellátási igényekhez igazítsák a kapacitásokat. Emellett olyan jogszabályi környezetet kell kialakítania, amelyben a menedzsment szabad kezet kap a struktúra átalakítására, a rugalmasabb gazdálkodásra – de ez a lehetőség már tavaly december óta nyitva áll számukra.
Ha volt kollégaként négyszemközt találkozik egy-egy kórházigazgatóval, akkor mit mondanak Önnek erre az érvelésre?
Nem akkora a baj, mint ahogyan azt sokan megpróbálják beállítani; ez azért kiderül a baráti beszélgetésekből. De nyilván nincs az a pénz, ami elég lenne. Ki kell emelni a legfontosabb területeket, s a kormány az egészségügyet prioritásként kezeli. Ha szűk a mozgástér, s az államháztartási hiányt nem szabad elengedni, akkor a kiadási főösszeg reálértéken tartását meg kell becsülni.
