A világbajnoki sorozatot a Nemzetközi Amerikai Futball Szövetség (IFAF) égisze alatt rendezik meg négyévente. Idén speciel itt a szomszédban. A csoportmeccsek Grazban illetve Tirolban lesznek, míg a döntőt Bécsben rendezik. Úgyhogy tojáslabda rajongók: itt a nagy lehetőség, jegyvásárlás, csomagolás és kalandra fel!
A felkelő nap országának sikere
A szövetség 1998-as megalakulását követő évben már hozzáfogtak egy nemzetközi torna megszervezéséhez, majd a kezdeményezés gyümölcse egy évvel később be is érett. Hat nemzet érkezett az első vb palermói helyszínére 1999 júniusában: Mexikó, Japán, Svédország, Ausztrália, Finnország és a házigazda Olaszország. Érdekességként: az amerikai válogatott 2007-ben szerepelt először a vb-n, mivel csak 2002-ben kérte felvételét az IFAF tagországai közé. Két csoportra osztva zajlottak az összecsapások, majd a két második helyezett megmérkőzött a bronzéremért (Svédország-Olaszország 38-13), a csoportgyőztes Mexikó és Japán pedig az aranyért.
Nem volt meglepő a két ország együttesének sikere, mivel Amerikán kívül ez a két nemzet fogadta be leghamarabb és legjobb eredménnyel a sportág alapjait. Mexikóban az 1950-es évek óta rendeznek bajnokságot, 1978-ban pedig megalakult az egyetemi liga is, amely mára már 20 csapatosra bővült. A japán szövetség 1934-es (!) megalakulását követően, 1971-ben látta esedékesnek az első profi bajnokságot kiírni, s a töretlen fejlődés eredménye, hogy ma már 60 regisztrált együttessel büszkélkedhet a távol-keleti ország.
A döntőre visszatérve, meglepő eredménnyel zárultak a negyedek: a két alakulat együtt összesen 225 szerzett ponttal vágott neki az utolsó összecsapásnak, azonban a négy játékrész alatt nem sikerült egyetlen pontot sem szerezniük. A hosszabbítás Japán sikerét hozta, egy touchdownnal 6-0-ra legyőzték Mexikót.
Japán duplázik
A 2003-as világbajnokság más lebonyolítási rendszerben zajlott, mint az 1999-es. A négy nagy szövetség közül – az ázsiai (AFAF), a pánamerikai (PAFAF), az európai (EFAF) és az óceániai (OFAF) – csak háromnak a bajnoka utazhatott a németországi eseményre: Japán, Mexikó, Franciaország és rendező országként a német válogatott, az óceániai régió ugyanis nem delegált csapatot. Így a lehető legegyszerűbb megoldást választották a szervezők, japán-francia és mexikói-német csatákat rendeztek a gyepen, a két győztes döntőt játszhatott, a vesztesek pedig a harmadik helyért csatázhattak.
Így a bronzot a németek szerezték, legyőzve a franciákat, majd a döntőben ismét találkozott a két régi jó ismerős: a Mexikó-Japán párharc második felvonása ismét távol-keleti aranyat hozott, bár bőségesebb pontarányban, mint 1999-ben (34-14).
Az újonc győzelme
Elérkeztünk az utolsó, harmadik tornához, melyen bemutatkozott az amerikai válogatott is. Rajtuk kívül a rendező Japán, az európai legjobb jogán Svédország, Németország és Franciaország, valamint az ázsiai-óceániai közös bajnok Dél-Korea részvételével indult el az egyhetes sorozat. A háromfős csoportok élén – nem meglepő módon – Japán és az USA végzett.
A két együttes erejét jól jelzi, hogy a jenkik a csoportmeccsek alatt egy touchdownt engedtek csak az ellenfélnek, a japánok pedig egyet sem. A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a bronzot Németország szerezte, a svédeket 7-0-ra legyőzve, azonban a döntő ennél nagyobb izgalmakat tartogatott. A negyedik negyed végére kialakult a 17-17-es állás, így az amerikai és a japán kispadon is hűtve maradtak a pezsgők.
A hosszabbítás sem hozott döntést, ugyanis az egyetemi szabályok alapján, ha mezőnygól születik az egyik oldalon, a másik fél is vezethet egy támadást (touchdown esetén azonban rögtön vége a meccsnek). Mivel mindkét együttes megtette ezt, ezért az egyszeri ráadás végén is egyenlőt mutatott az eredményjelző: 20-20. A második extrában már csak az USA növelte pontjait: Craig Coffin belőtte a mezőnygólt, az amerikaiak jöttek, láttak és győztek.
Ha elhangzik, hogy világbajnokság és Egyesült Államok, mindenki az NFL sztárjaira gondol. Azonban le kell szögeznünk, a válogatottban nem Brady fog irányítani, és nem is Randy Moss futja majd a touchdownokat. Teljes mértékben amatőrökből épül fel a csapat. Aktív egyetemisták, Kanadában légióskodó profik nem lehetnek kerettagok. NFL-játékosok szóba sem kerülhetnek, kivéve, ha korábban már játszottak valamelyik csapatban, de szerződést bontottak velük.
Ennek ellenére, Amerikában gyermekkoruk óta erre nevelik a fiatalokat, így többen akár 10-15 éves tapasztalattal rendelkeznek; ezért nem meglepő, hogy amatőr státusza ellenére, miért az USA a legjobb csapat a mezőnyben.
Visszaáll a rendszer
Az idei torna résztvevői az eredeti feltételek alapján kerültek a csoportokba. A négy szövetség bajnoka ott lesz (Ausztrália, Mexikó, Japán, Németország), valamint az Európa-bajnokság ezüstérmese, Franciaország, a rendező Ausztria, az észak-amerikai régióból Kanada, és a regnáló világbajnok Egyesült Államok. Az végső győzelemre az erősorrend alapján három válogatottnak van esélye, nyilván a legerősebbnek tartott amerikaiaknak, a kétszeres bajnok Japánnak és az örök ígéret Mexikónak. Természetesen nem lehet senkit sem előre leírni, a német válogatott erős nemzeti bajnokságát illetően vagy az újonc osztrák csapat ismeretlenségét kihasználva könnyen borsot törhet a nagyok orra alá.
A-csoport
Egyesült Államok
Németország
Ausztrália
Mexikó
B-csoport
Ausztria
Franciaország
Japán
Kanada
