Nagyvilág

Bamakóban bejelentkeztek az orosz zsoldosok, azaz a Wagner biztonsági cég

Franciaország katonáinak kivonásával fenyegette meg kedden a Maliban hatalmat megragadó juntát arra az esetre, ha szerződést kötne a leginkább zsoldoscsoportra hasonlító Wagner orosz biztonsági magáncéggel.

Hasonlóan foglalt állást a német védelmi minisztérium is.

A bamakói katonai vezetés együttműködése a Wagner zsoldosaival teljességgel összeegyeztethetetlen katonai jelenlétünkkel

– idézte Jean-Yves Le Drian francia külügyminisztert az MTI.

A francia kormányzati körökből származó értesülések szerint az Assimi Goita ezredes vezette junta megállapodást fontolgat az orosz biztonsági céggel ezer fegyveres telepítéséről a nyugat-afrikai állam területére a helyi hadsereg kiképzésére. A katonai hatalom elismerte, hogy egyeztetések folynak a Wagnerrel, de még semmilyen döntés nem született.

A Wagner csoport embereit a többi között Szíriában, Líbiában és a Közép-afrikai Köztársaságban is bevetették már. Le Drian a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságában hangsúlyozta, hogy a Wagner csoport tagjai zavargásokban, rablásokban és egyéb törvénytelenségekben vettek részt. “A Közép-afrikai Köztársaságban mindez a biztonsági helyzet romlásához vezetett” – tette hozzá a francia diplomácia vezetője.

A Wagner nevű cég, amellyel Moszkva minden kapcsolatot tagad, katonai berendezések karbantartását és kiképzést kínál, de zsoldosok kiközvetítésével is vádolják. A gyanú szerint egy Kreml-közeli oligarcha, Jevgenyij Prigozsin a tulajdonosa.

Florence Parly francia védelmi miniszter rendkívül aggasztónak nevezett egy esetleges megállapodást. Hangsúlyozta, hogy mindez szöges ellentétben állna Franciaország katonai erőfeszítéseivel a Száhel-övezetben, ahol az utóbbi nyolc évben a térség stabilitását próbálta fenntartani. Ugyanakkor a volt gyarmatosító hatalom, Franciaország arra készül, hogy csökkenti a Száhel-övezetben állomásozó erőit 5000-ről nagyjából 2500-3000 főre.

Ha Mali kormánya ilyen megállapodásokat köt Oroszországgal, ez ellentmond mindannak, amit Németország, Franciaország, az Európai Unió nyolc éve óta tett Maliban

– írta Twitter-oldalán szerdán Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter. A német hadsereg megközelítőleg 1500 katonát állomásoztat Maliban, az Európai Unió és az ENSZ mali missziója, a MINUSMA keretében.

Maliban, illetve térségében több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Az ENSZ mali békefenntartó missziójának kontingense mellett francia katonák is állomásoznak az országban, ennek ellenére nem ér véget a régiót sújtó vérontás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik