Ma hetvenöt éves a magyar valahavolt demokratikus átmenet meghatározó politikusa. Pető Iván a rendszerváltás világának egyik „morális horgonya”: higgadt okossággal, erkölcsi elkötelezettséggel és érvelő nyugalommal képviselte egy lehetséges, vágyott és nyugatias magyar világ értékeit. Rendszerváltó társaihoz hasonlóan értelmiségiként lett politikus és politikusként értelmiségi maradt.
Nem a politika volt tisztább és boldogabb, hanem Pető és más akkoriak képesek voltak összeegyeztetni a személyes hitvallást és erkölcsi zsinórmértéket a politikai döntésekkel és felelősségvállalással. A korabéli (a korábbi állampárt- és utódpárthoz képest) ellenzéki politikusok majd‘ mindegyike – Göncz, Antall, Kónya, Magyar – értelmiségiből vált politikussá, ám közülük Pető Iván adott értelmiségi minőséget a politikának. Ma ezt polgárinak nevezném, ha nem aljasították volna el a szót.
Kritikai kívülállás és okoskodó megmondó-emberkedés helyett polgári foglalkozásként tekintett a politikára. Ez gondolkodást, erkölcsi érzékénységet és intellektuális alázatot igényelt. Közelről láttam és tiszteltem ezt az alázatot: a politikai aprómunka iránti elkötelezettséget. Ez is értelmiségi dolog: elolvasni, széljegyezni, megvitatni, újragondolni, előterjeszteni, megvédeni. Hivatásnak nem azt tekintette, hogy a hatalmi pillanatot ki- és felhasználva fokozatosan növelje politikai mozgásterét.
A politikai pillanat kiteljesítésének lehetőségét kereste: hétköznapi természetességgel dolgozni azért, hogy a történelem által kínált esély politikai-társadalmi valósággá váljék. Értelmiségiként, gazdaságtörténészként körülbelül sejtette, hogy ehhez mi kell: demokratikus intézmények, jogállami törvények, igazságos és szolidáris szociálpolitika, képviseleti politizálás és működő gazdasági rend. Nem elvont ideálok a politikai valóság fölött lebegve, hanem megvalósítandó életvilág, amiben a polgárok nap mint nap élik az életüket. Úgy gondolta, hogy ez a politikusok dolga: valami ilyesmit csinálni, nap-nap után a politikai hivatalban – parlamentben, pártban, gyűléseken –; dolgozni: bemenni reggel, hazamenni este, mint minden más tisztes munkahelyen. A polgári politika hivatal, mint a gyárvezetés vagy az iskolaigazgatás: erkölcs, hozzáértés és alázat dolga.
A hatalom sallangai és a magas hivatalok csak a célszerűségig érdekelték. Nem vállalt miniszterséget Horn Gyula kormányában, ahogyan Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc alatt sem, pedig sokan kapacitálták erre; pártelnökként az első Horn kormányban természetesnek tűnt a szerepvállalása. Nem akarta elnöki politikai mozgásterét és munkaképességét a koalíciós-kormányban csökkenteni azzal, hogy beosztottjává válik a nagyobbik kormánypárt vezetőjének. Természetesnek tekintette, hogy pártelnökként lemond, amikor érzékelte, a párt választói politikai felelősségvállalást (is) várnak megkérdőjelezhető pártfinanszírozási manőverekért.
Politikai hitvallásának egyik mementója az ugynevezett Kónya-Pető vita 1991-ből. Ma a középiskolában állampolgári oktatás keretében kellene levetíteni és beszélgetni róla: Pető órákon keresztül higgadtan érvel demokratikus értékek és folyamatok mellett, a visszaható hatályú törvényhozás, az indulatpolitizálás ellen. A közönség egyre ingerültebben és hangosabban szakítja félbe bosszút és jogi megbélyegzést követelve, Pető újra meg újra érvelve magyarázza: tekintsünk előre, ne a felelősök vélt igazságos megbüntetése, majd a szükségképpen kielégítetlen bosszúvágyak folyamatosan növekvő csillapításának politikája, hanem a közös jövő építése mutassa az irányt.
Jogállam, demokrácia, európai értékek, mondja Iván, bosszú, büntetés, történelmi igazságszolgáltatás harsogja a tömeg. Pető Iván a vita drámai végpontján nem beadja a derekát és csatlakozik Kónya Imre nyugtató, ám üres frázisaihoz, hanem kérlelhetetlen őszinteséggel mondja a közönség szemébe: álláspontja megerősödött, a bosszú és az alig teremtett demokrácia és jogállam zárójelbe tétele tragédiához vezet.
Boldogabb világokban Pető Iván ma megbecsült közéleti szereplő. Véleménye zsinórmértékként jelölhetné a közjó határait és mélységeit. Nem ilyen időket él az ország. A holtak emlékezete szabadon írható át az uralom szolgálatára, az élők önként teszik ezt meg. Rendszerváltó nagyjaink politikailag láthatatlanul élnek a szétvert szabadság romjai között. A megbecsülés és a tiszteletadás kis körei még léteznek; őrzői rejtegetik és féltve óvják a szabad és öntudatos polgári szellem maradványait.
Pető Ivánt hetvenötödik születésnapján az Isten éltesse.
A szerző az Institute for Advanced Studies vezető kutatója Bécsben, Pető Iván volt kabinetfőnöke (1996-97)
