Az Oszmán Birodalom nyugat-európai terjeszkedéséhez legelőször a Magyar Királyság déli kapuját kellett betörni. Ha a török elfoglalja Nándorfehérvárt, megnyílik előtte a Duna vonala Budáig, majd Bécsig. Az 1456-os hadjárat megindításakor II. Mehmed úgy is fogalmazott, hogy reggelijét Nándorfehérvárott, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben fogja elfogyasztani.
A szultáni sereg július 4-én fogta ostromgyűrűbe a várat, szakadatlan ágyútűzzel rombolta a falait. A felmentő sereg bejutását hajózárral kívánták megakadályozni, de nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait, amit Hunyadi János ki is használt: július 14-én gyakorlatilag megsemmisítette a hajózárat, majd mintegy hétezer katonájával beverekedte magát a szorongatott várba.
Az utolsó pillanatban
A végsőnek szánt oszmán rohamot július 21-én az igencsak megcsappant számú védősereg még visszaverte, hősiességük máig közismert példája Dugovics Titusz önfeláldozása. A török többszörös túlerőben volt, a vár falait már a földdel tette egyenlővé az ágyúzás a másnapi támadás valószínűleg megpecsételte volna Hunyadiék sorsát.
Július 22-én viszont mondhatni csoda történt. A Száva túlpartján mintegy 30 ezer szerb és magyar nemzetiségű keresztes vitéz (a gyakorlatban népfelkelők) élén megjelent Kapisztrán János ferences szerzetes. A történteket nem lehet egészen pontosan rekonstruálni, de a legvalószínűbbnek látszó forgatókönyv szerint János egyfajta vallási hévtől vezérelve huszadmagával csónakba ült, és fanatikus támadást indított a török tábor ellen.
Világraszóló győzelem
Elragadták, tönkretették, megsemmisítették a török ágyúkat, majd rövid, de annál véresebb összecsapásban szétverték és megfutamították az ellenséget. Mehmed szultán arcpirító vereséget szenvedett, még aznap este döntött a visszavonulásról.
Nem túlzás azt mondani, hogy a Nándorfehérvári diadal volt a magyar történelem legnagyobb, legtisztább győzelme, amely egész Európára kihatással bírt.
A keresztény világ fellélegzett. Korábban, amikor a pápa értesült a hatalmas török túlerőről, bullát adott ki a harangszóról és a kereszténység megmaradásáért mondott könyörgő imáról. Amikor azonban augusztus 4-én eljutott hozzá az örömhír, a korábbi pesszimistán kiadott rendelkezést megváltoztatta, a harangzúgáshoz immár hálaadó imát rendelt. 1500-tól pedig minden nap, pontban délben a nándorfehérvári hősökért szólnak a harangok a keresztény világban.
