A fiúk és lányok sorsa aggaszt leginkább. Azoknak a gyerekeké, akiket meg kell tanítani a hagyományos erkölcsi értékek tiszteletben tartására, azt tanítják, hogy elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy melegek legyenek. Ezeket a gyerekeket becsapják, és elveszik tőlük az élet egészséges indulásának lehetőségét. Igen, becsapják őket.
A melegellenes mondatok származhatnának akár valamelyik magyar kormánypárti politikustól is 2021 júniusában, de 1987-ben, a brit Konzervatív Párt kongresszusán, a néhány hónappal korábbi parlamenti választást elsöprő fölénnyel megnyerő újraválasztott miniszterelnök Margaret Thatcher szájából hangzottak el.
Néhány hónappal később a londoni parlament megszavazta Európa egyik leginkább melegellenes törvényét, amelynek 28-as cikkelye kísértetiesen ismerősen hangzik: az iskolákban és a helyi intézményekben (óvodákban, könyvtárakban, szociális intézményekben) tilos a homoszexualitás népszerűsítése. A törvény annyira szigorú volt, hogy kimondta, az önkormányzatok által működtetett könyvtárakban nem lehet homoszexuális témájú könyveket vagy filmeket tartani.
A törvény elfogadásának körülményei is rímelnek a magyarországi helyzetre. Bár az LMBTQ közösség tagjai hangosan követelték az egyenlő bánásmódot és jogokat, a Vaslady inkább a homofóbiára építve válaszolt. Termékeny táptalajra talált, bár a szigetországban 1967-től nem számít bűnnek a homoszexualitás, 1972-ben pedig megtartották az első londoni Pride-ot, sőt a melegségét nyíltan vállaló képviselő is ült már akkor a parlamentben, a britek 75 százaléka a nyolcvanas években is azt gondolta, hogy a homoszexualitás rossz. Ezt erősíthették bennük az első HIV- és AIDS-megbetegedésekről érkező hírek is.
Thatcher kemény melegellenes megnyilvánulásainak közvetlen előzménye is ismerős lehet. 1983-ban jelent meg Angliában egy dán mesekönyv Jenny, aki Eric-kel és Martinnal él címmel. A botrányt nem maga a megjelenés okozta, hanem az, hogy két évvel később kiderült, a gyerekeknek többfajta családi kapcsolatot bemutató mesekönyv megtalálható a Munkáspárt által irányított londoni székhelyű oktatási hivatal könyvtárában, igaz, csak egyetlen példányban, amihez a tanárok is csak külön engedéllyel férhettek hozzá. A sajtó felkapta az ügyet.
Mentsük meg a gyerekeket a szomorú és durva leckéktől
– harsogta a Daily Mail, a Sun pedig címlapon hozta a sztorit:
Hitvány könyv az iskolákban. A diákok meleg szeretőkről néznek képeket.
Kenneth Baker oktatási miniszter kijelentette, hogy a „durván sértő homoszexuális propagandát” a baloldali hatóságok vitték be a könyvtárba. Innen nem volt megállás a törvény 1988. májusi elfogadásáig.
A parlamentben és a közmédiában is tüntettek
A törvény ellen 25 ezer fős tüntető tömeg szerveződött Manchesterben, és ezrek vonultak utcára Londonban is. Mégsem az utcai megmozdulások bizonyultak a leglátványosabbaknak. Három leszbikus LMBT-aktivista bejutott a londoni parlament alsóházába, és megzavarta az ülést. Kivezették őket, de az akcióval sikerült ráirányítaniuk a figyelmet a készülő jogszabályra. Ahogy Booan Temple-nek is ez volt a célja, amikor több társával együtt a törvény hatálybalépése előtti napon bejutott a BBC stúdiójába, kamerákhoz láncolta magát, és megzavarta a híradót, mindezt élő adásban.
Temple 30 évvel az események után a Guardiannek azt mondta, azért döntöttek a „BBC lerohanásáról”, mert a média semmibe vette a korábbi tiltakozó akcióikat, és kellett egy olyan, amit nem lehetett ignorálni. Temple-ék szó szerint bekerültek a hírekbe, akkor sikerült ugyanis betörniük a stúdióba, amikor a bemondó a híreket olvasta fel:
Egyik tiltakozó akció sem állította meg azonban a törvény elfogadását. Mivel a konzervatívok Thatcher vezetésével elsöprő győzelmet arattak az 1987-es választáson, a parlamentben könnyedén átment a javaslat.
A félelmet és a gyűlöletet legitimálja egy ilyen törvény
A homoszexuális felvilágosítást tiltó törvény Angliában 15 évig volt hatályban. Skóciában előbb, már 2000-ben hatályon kívül helyezték. Noha büntetést a törvényre hivatkozva egyszer sem szabtak ki, ez csekély vigasz azoknak a meleg brit fiataloknak, akik az 1980-as évek végén jártak iskolába. A melegellenes közhangulatot erősítő szabályozás még inkább azt sugallta a meleg vagy az identitásukat kereső diákoknak, hogy rossz, amit éreznek, de segítséget nem kaphatnak, mert nem szabad. Az iskolákban tabutéma lett a homoszexualitás, az érintett fiatalok többségét bántalmazták, ami kihatott felnőtt életükre is.
A 28-as cikkely elfogadásának harmincadik évfordulóján a brit sajtóban megjelent cikkek többsége is azzal foglalkozik, hogy egy ilyen törvény és annak üzenete mély nyomot hagy a fiatalokban, és tovább nehezíti másságuk elfogadását, valamint a homoszexualitásról való kommunikációt.
Craig a BBC-nek nyilatkozva foglalta össze a törvény negatív hatásait. A fiút, aki a ’80-as években Skóciában járt iskolába, folyamatosan bántották társai, mert látták, hogy más: csöndes volt, sok időt töltött egyedül.
„Nem kaptam megfelelő szexuális felvilágosítást és tanácsot sem arról, milyen egy egészséges párkapcsolat. Nem voltak mintáim” – mondta a most tanárként dolgozó férfi, aki 16 évesen melegbárokba kezdett járni, keményen ivott, és jóval idősebb férfiakkal létesített szexuális kapcsolatot. Nem tudta, mit jelent melegnek lenni, csak azt tudta, hogy rossz, és szégyenkeznie kell miatta, mivel a törvény is ezt sugallta..
Craig harminc év elteltével még mindig dühöt érez amiatt, hogy senki sem segített neki, éppen ezért tartja feladatának, hogy tanárként felvilágosítsa a fiatalokat.
Tanár lett Chris Woodley is, aki a kilencvenes évek elején volt középiskolás Londonban. Azért választotta ezt a pályát, hogy segítsen a hozzá hasonló gyerekeken. „Rendszeresen leköptek, fellöktek, becsméreltek, zaklattak és bántalmaztak” – mondta diákéveiről.
A homoszexualitásról nem beszéltünk, és nem is tekintették normálisnak. A jogszabályok megszüntették a szexualitással kapcsolatos kérdésekről folytatott párbeszédet.
Woodley színdarabot is írt tapasztalataiból, melynek főszereplője a meleg Michael, akiből tanár lesz.
Az Attitude tavalyi, a 28-as cikkely utóéletével foglalkozó cikkében többen megszólaltak arról, milyen hatással volt életükre a törvény. Van olyan, aki évek óta alkoholproblémával küzd, és olyan is, aki a folyamatos zaklatás miatt lelkileg és fizikálisan is beteg lett, nem akart iskolába járni, annyira félt a támadásoktól. Tanárai tudtak a bántalmazásokról, de nem tettek semmit.
Úgy hiszem, csöndjük a 28-as cikkely következménye volt. Ezt tette a törvény és Margaret Thatcher az emberekkel
– fakadt ki a névtelen nyilatkozó a lapnak.
Bocsánatot kértek a politikusok
Bár a 28-as cikkely Európa tán leginkább melegellenes törvényének számított, Nagy-Britanniában a 2000-es évekre a tolerancia lett jellemző. Köszönhető ez részben annak, hogy bár rengeteg fiatal lelket nyomorított meg a törvény és a homofób közhangulat, az LMBT-szervezetek jelentősen megerősödtek. Ma már több tízezres örömünnep a londoni Pride-felvonulás, 2013-ban pedig – a konzervatívok vezette kormány idején – legalizálták az azonos neműek házasságát.
Előrelépésnek nem nevezhető, gesztusnak talán igen, hogy évtizedekkel a törvény elfogadása után a leendő konzervatív miniszterelnök és a szabályozás megalkotója is bocsánatot kért. 2009-ben David Cameron mint a Konzervatív Párt kormányfőjelöltje mentegetőzött a párt által elfogadott 28-as cikkely miatt, amit hibának és a meleg embereket sértőnek nevezett. A törvény elfogadásának harmincadik évfordulóján az a Baroness Knight is bocsánatot kért, aki jelentős szerepet játszott a szabályozás megszövegezésében és előkészítésében. A BBC-nek a politikusnő azt mondta, sajnálja, ha a törvény miatt bárkit bántottak. Hozzátette, a gyermekek jólétét tartotta szem előtt, de ha ez nem így alakult, azt sajnálja.
