Az amerikai elnökök tíz éve kerülgetik a forró kását, azaz miként lehetne kivonulni a közép-ázsiai országból úgy, hogy az utána ne omoljon össze. Kérdés azonban, hogy egy ilyen felelős kivonulás egyáltalán lehetséges-e. Barack Obama alatt az amerikai tábornokok először még le akarták győzni az ellenzéki tálibokat, majd utána kivonulni. Ám ahogy a harcok alábbhagytak, a felkelők – mint eső után a gomba – megint előbújtak.
Donald Trump eleinte szintén a tábornokaira hallgatott, akik tovább keresték a katonai megoldást, de nem találták. Az impulzív természetű elnök utálta az afganisztáni beavatkozást, legszívesebben már elnöksége első napján hazahívta volna a katonáit, de több mint egy évig inkább a tanácsadóira hallgatott. Amikor elfogyott a türelme, diplomatáin keresztül egy év alatt megegyezett a tálibokkal: ha felhagynak az al-Káida és más szélsőséges szervezetek támogatásával, akkor kivonja az amerikai csapatokat 2021. május elsejéig.
Már csak nyolc magyar katona maradt
A tavaly megkötött megállapodást nevezhetjük realistának vagy akár elvtelennek is. Az amerikai fél gyakorlatilag feladta minden korábbi elvárását, követelését, cserébe a terrorizmussal kapcsolatos ígérvényért. Az USA az elmúlt 20 évben dollár százmilliárdokat költött Afganisztánra, amelyből idővel a legnagyobb tételt a biztonsági erők felszerelése és fenntartása tette ki. Napjainkban évente alig kevesebb mint félmilliárd dollárjába kerül ez Washingtonnak, gyakorlatilag ez az ára a papíron 300 ezer fő körüli afgán katonai, rendőri és egyéb szervezetek fenntartásának.
Mellettük, azaz az ő támogatásukra működik a NATO Eltökélt Támogatás nevű missziója, amely a harcokban nem vesz részt, csak tanácsadással és néhány katonai képesség biztosításával segíti őket. A mintegy 8–10 ezer fős misszióban mindig az amerikaiak adták a legnagyobb részt, kivéve az utolsó évben, amikor az USA szerepvállalása 2500 főre csökkent. A magyar katonák létszáma általában 100 fő körül mozgott, jelenleg már csak nyolcan vannak odakint.
A NATO-misszió és az afgán erők ennyi támogatás mellett sem tudnak érdemi eredményeket felmutatni, a tálibok térnyerése folyamatos, pedig létszámuk alig 60 ezer fő, nincs felderítésük, modern légierejük, nehézfegyverzetük stb. Az ellenzéki mozgalom évről évre nagyobb és nagyobb területek felett szerzi meg az ellenőrzést. Becslések szerint jelenleg is olyan 2–3 millió afgán él a tálibok uralma alatt, akik saját „árnyék-közigazgatást” működtetnek a területeiken saját bírósággal, rendőrséggel, adóhatósággal.
Amikor 2020-ban kivételesen egy nyugati forgatócsoport is meglátogathatta az egyik falujukat, a tálibok büszkén mutatták, hogy a koronavírus miatt az ő hatósági személyzetük is maszkot hord, a rendelő előtt pedig a másfél méteres távolságot betartva várakoznak a páciensek.
Még ha propagandát is toltak a fundamentalista szervezet sajtósai, ténynek úgy tűnik, hogy ugyanúgy – ha nem jobban – tudnak kormányozni, mint az afgán kormányzat képviselői.
Már Kínával is tárgyaltak a tálibok
A tálibok az elmúlt években „diplomáciai offenzívát” hajtottak végre. Olyan egykori ellenségeikkel, mint Oroszország, Irán vagy Üzbegisztán normalizálták a kapcsolatukat, Pakisztánnal pedig hagyományosan szoros az együttműködésük, Iszlámábád már a szervezet születésekor, 1994-ben ott bábáskodott, és mindig is segítséget – ha kellett, menedéket – nyújtott a táliboknak.
Az amerikai kudarc egyik oka épp az volt, hogy Washington sosem volt képes rákényszeríteni Pakisztánt arra, hogy fejezze be a tálibok támogatását. Omár molla, a szervezet félszemű alapítója 2001 után a pakisztáni Kvettába tette át működösét, és híveivel onnan irányította tovább a szervezetét. A halál is ott érte, békében, kórházi ágyon hunyt el 2013-ban. Szemben Oszáma bin Ládennel az USA sosem hajtott végre ellene vagy társai ellen támadást Pakisztán területén, pedig valószínűleg ismert volt a lakhelye az amerikai hírszerzők előtt.
Pakisztán támogatása biztosította a túlélést a 2001 utáni összeomlást követően egészen addig, míg a 2000-es évek közepére, részben az USA támogatta afgán kormány rossz működése miatt, újjá nem szerveződtek a tálibok. Miután az Obama-korszak alatt kudarcot vallott az első amerikai kivonulási kísérlet, a Talibán nekilátott, hogy átformálja a róla kialakult negatív képet a nemzetközi közösségben. A már említett iráni vagy orosz kapcsolatfelvételt ebben az időben a romló orosz-amerikai, iráni-amerikai kapcsolatok is segítették, és nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, Kínával is felvették már a kapcsolatot. Igen, 2019-ben járt először tálib vezető Pekingben, hogy egyeztessen a mozgalom szándékairól.
Az elmúlt két évben furcsa módon Oroszország szerepe erősödött meg látványosan annak ellenére, hogy egykor megszállóként volt jelen Afganisztánban. Moszkva több alkalommal tartott magas szintű megbeszéléseket, egyeztetéseket a szembenálló afgán delegációk és a nemzetközi közösség képviselőivel közösen. Az USA kezdetben fintorgott, csak alacsony szinten képviseltették magukat, de idővel elfogadták a tényt (amúgy is csak a kivonulásra koncentráltak).
Mi lesz a kivonulás után?
Az egymillió dolláros kérdés természetesen az, hogy mi történik majd az amerikai kivonulás után? Valóban minden amerikai katona elhagyja az országot, vagy Washington talál majd valami kiskaput? Érdemes ismét hangsúlyozni, hogy az amerikai vezetést már csak egy dolog érdekli: a tálibok akadályozzák meg minden olyan szélsőséges csoportnak a jelenlétét, amelynek az USA a célpontja. Betartják-e ezt majd a tálibok? Azt tudjuk, hogy az Iszlám Államot (már ők is ott vannak Afganisztánban) ugyanúgy rühellik, mint az amerikaiak, de az al-Káida maradványai még mindig barátnak számítanak, igaz ők nincsenek sokan. De ez a becslések szerint 200–400 fős kontingens is elég indok lehet arra, hogy az USA visszatérjen egyszer.
Persze a táliboknak is lenne oka felrúgni az egyezséget, hiszen a megállapodás határideje 2021. május 1, nem pedig 2021. szeptember 11. A Talibán idáig korrekt volt abban az értelemben, hogy amerikai vagy NATO-erőket nem támadtak tavaly óta, de nagy kérdés, mi lesz a hivatalos határidő lejárta után. Ma már a NATO-erők jelentősen le vannak csupaszítva, a táboraikat csak nehezen – leginkább helikopterrel – tudják elhagyni, de ha folyamatos támadások alá kerülnének, az egyrészt a vereség ízét hozhatná, másrészt extra katonai erők berendelését jelenthetné. Ezt pedig a tálibok is el akarják kerülni.
Talán ez a logika meggyőzi őket arról, hogy lenyeljék a békát az amerikai határidő-hosszabbítás kapcsán (esetleg egy-két jelképes támadással letudva a durcáskodást), és kivárják, amíg az utolsó nyugati katonai is elhagyja az országot. A konfliktus persze azzal még nem ér véget, de más sokkal kevesebb embert fog érdekelni a világban. A kilátások mindenesetre nem biztatók.
