Amióta úgy hét-nyolcévesen elolvastam A két Lottit, első regényélményemet, rendszeres könyvolvasó vagyok. Ha nem is sikerült betagozódnom a könyveket heti kettesével faló, keményvonalas könyvmolyok irigyelt sorába, azért lelkesen és folyamatosan olvasok, főleg regényt, némi ismeretterjesztést, ritkábban novellákat – valamit mindig. És mint minden könyvolvasó sorstárs, én is folyamatosan azt élem meg, hogy bármennyit olvasok, soha nem eleget, mert kevés rá az időm.
Na, de majd most! – gondoltam velük együtt én is a kijárási korlátozások bevezetésekor. Digitális oktatással kínlódó gyerekem nincs, és bár munkám ugyan szerencsére van, de a kijárással járó programok kiesésével rám szakadó szabadidőmben rég halogatott klasszikusok és tornyokban álló újdonságok elolvasását vizionáltam – hogy aztán ne legyen az egészből semmi. Ha rá is szánom magam, hogy könyvet vegyek a kezembe, akkor sem tud berántani még a legfordulatosabb történet sem, de a legtöbbször eleve el sem jutok idáig. És mindezt nem csak én tapasztalom: bár az olvasók nagyjából egyharmada valóban falja a könyveket a járvány kezdete óta, rengetegen szenvednek a jobb híján „olvasási depressziónak” nevezhető jelenségtől.
Általában a könyvekkel kikapcsolódó-feltöltődő barátaim tucatjai panaszkodnak arról, hogy nem bírnak olvasni, és a napokban egy könyves csoportban feltett kérdésemre is számos hasonló sztorit meséltek a tagok. „Elromlott” az olvasásom – mondják, pedig valójában a helyzet nem ennyire drámai: természetesen erről is a covid tehet. A jelenségről mentálhigiénés szakembereket és viselkedéselemzőket kérdeztem.
Az olvasási szokások alapvetően megváltoztak a lezárások alatt. Kutatások szerint kezdetben az emberek több időt kezdtek olvasással tölteni, azonban a koncentrációs nehézségek miatt a szokásosnál lassabban haladtak az olvasmánnyal. Egyeseknek ez a felszabadult idő remek lehetőség volt arra, hogy olyan műfajokba is belekóstoljanak, amikre korábban nem voltak nyitottak, azonban megjelent egy érdekes jelenség is: a megnövekedett igény az újraolvasásra. Ennek a hátterében az állhat, hogy alapvető emberi szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. A jelenlegi helyzet példátlan módon teremtett bizonytalanságot, ami okán nem csoda, ha stresszesebbek vagyunk, szorongunk. Szorongás esetén pedig gyakori tünet, hogy a megszokott, bevált alternatívát keressük, amik ismerősek, kiszámíthatók, mert ezek csökkentik a bizonytalanság érzését, komfortot, megnyugvást adnak
– mesélik a Mélylevegő Projekt alapítói, Pető Dorina és Juhász Bettina viselkedéselemzők. Emellett az „elromlott” olvasás alighanem az ingeréhséggel is összefügg: minthogy rengeteg potenciálisan feltöltő erejű program, esemény, családi, baráti találkozó kiesik, és csak a szigorú rutin marad, az agyunknak kevésbé van igénye az olvasásra, ami szintén egy passzívabb tevékenység.
Ha a pandémiás helyzetben alulingereltek vagyunk, akkor nem biztos, hogy az egyébként hobbinknak számító olvasás lesz a megfelelő feltöltődési tevékenység. És ez teljesen normális, mint ahogy nem mindig vagyunk kreatív, termékeny időszakban, úgy nem biztos, hogy mindig az olvasás a legpihentetőbb, legfeltöltőbb, legizgalmasabb program számunkra
– magyarázza a két szakember. Hézl József mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember hozzáteszi: a jelenlegi koncentrációhiányos állapotunk kialakulása már jóval a járvány előtt elkezdődött, hiszen a fókuszálás képességét gyakorlatilag évtizedek óta rombolja bennünk az internet információ- és ingerdömpingje, a közösségi média és a tömegszórakoztatás felfokozott intenzitása. Erre a járvány kapcsán tapasztalt szorongás csak rátett egy lapáttal.
Mindannyian a magunk módján próbálunk megküzdeni a pandémiás helyzet okozta stresszel. A megküzdési stratégiákat alapvetően két részre lehet bontani: lehet érzelemfókuszú és problémafókuszú. Előbbi a stresszes helyzet által előidézett negatív érzelmek kezelésére irányul, mint például a relaxációs technikák alkalmazása, az elvárások tudatos csökkentése, a nézőpontváltás. Utóbbi a stresszt kiváltó helyzet uralására irányul. Ide tartozhatnak a kiváltó ok mihamarabbi megszüntetésére, megoldására tett igyekezetek, az informálódás vagy a szituációból való kilépés. Ám, mivel a járványhelyzetet, mint kiváltó okot nem vagyunk képesek önmagunk megoldani, a helyzetből való kilépés nem lehetséges, a szakszerű informálódás pedig nem könnyű túltelítődés nélkül, így a problémafókuszú megküzdési stratégiákra most nem támaszkodhatunk. Egyfajta „kilépés a helyzetből” azonban lehet a könyvekbe, filmekbe, sorozatokba menekülés – ezért nőtt meg a pandémia elején az igény például a fantasy témák iránt. Mostanra azonban a járványhelyzet elhúzódása a biztonság igénye irányába tolta el a mérleget, ezért tapasztalják sokan, hogy ha le is köti őket az olvasás, akkor is inkább a régi, ismert klasszikusokért nyúlnak
– mondta el Pető Dorina és Juhász Bettina. Felmerül a kérdés, lehet-e kezdeni ezzel a helyzettel valamit, „megjavítható”-e az „elromlott” olvasási kedv? A szakértők hangsúlyozzák, hogy az első lépés annak tudatosítása kellene, hogy legyen, hogy a jelenlegi megváltozott ízlés vagy az olvasás elutasítása normális emberi reakció, és az elvárások helyett – akár a külvilág elvárásairól, akár a sajátjainkról van szó – lássuk meg az aktuális egyéni igényeinket, és szavazzunk azoknak bizalmat. A tudatos jelenlét egyébként is sokat segíthet abban, hogy visszanyerjük a lelki egyensúlyunkat, s ezzel újra tudjunk fókuszálni az olvasásra. A Mélylevegő Projekt alapítói az utóbbi években népszerűvé vált mindfulness elsajátítását ajánlja:
A mindfulness egy olyan készség, amely lehetővé teszi, hogy jelen legyünk az „itt és most” pillanatában, és el tudjunk mélyedni abban, amit éppen csinálunk. A meditáció ezt a készséget segít elsajátítani, a hatása pedig kézzelfogható: befolyásolni képes a pulzusszámot, a vérnyomást, és még az agy struktúrájában is változások figyelhetők meg a rendszeres gyakorlását követően. Ahogy edzés közben az izmaink fejleszthetők, úgy az agy is rugalmas és alakítható. Meditáció közben emelkedik a vérellátás az agy boldogságért és jóllétért felelős területein, így azok a részek tulajdonképpen erősebbé válnak. Továbbá újra meg tud tanítani a fókuszálásra. A gyakorlatok során általában az a feladat, hogy egy úgynevezett horgonyzóra, például a légzésünkre figyeljünk, és amikor elterelődik a figyelmünk – és teljesen természetes, hogy el is fog –, akkor ezt tudatosítani kell, és visszairányítani a horgonyra. Rendszeres meditálást követően pedig a hétköznapi tevékenységek, például az olvasás során is könnyebb lehet visszaterelni a figyelmünket az adott történetre, tanagyagra
– mondták el a Mélylevegő Projekt munkatársai, akik ugyanakkor azt is hangsúlyozzák: az, hogy a pandémia alatt megváltoztak a napi tevékenységeink, a médiafogyasztásunk, illetve az, hogy más dolgokban leljük örömünket, mint korábban, azért nem jelenti, hogy valami végérvényesen és tömegesen változott volna meg az emberekben – csak a jelenlegi, hosszú ideje fennálló bizonytalanságra reagál így az emberi psziché. „Fontos viszont, hogy legyenek megfelelő mentális egészségvédelmi eszközeink, mert ezek nélkül a járvány mentális terhelése depresszióhoz, szorongáshoz vezethet még azoknál is, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik.”
