A magyar hegymászás történetének egyik legszomorúbb hete furcsa, bár az érintettek számára talán nem teljesen meglepő fejleményeket hozott. Először menjünk kicsit vissza az időben. A Horváth Tibor életét követelő Annapurna-csúcstámadásról a tragédia és az azt követő sárdobálás elvonta a figyelmet.
Az Erőss Zoltról szóló könyv írója, Földes András és a hegymászó Mécs László nem eszik egymás tenyeréből, de posztjaikban mindketten megemlítik, hogy más hegymászók le akarták beszélni Erősst és Horváth Tibort a veszélyes vállalkozásról. Mécs azt is leírja, milyen a magashegyi akklimatizáció – amit ők az Annapurnán nem szereztek meg.
| Mécs László blogbejegyzései, részletek |
|
Május 2. „Akklimatizációnk elégtelensége miatt én a magam részéről – reálisan nézve – nem adtam esélyt, arra, hogy mi, magyarok a 3-as vagy a 4-es tábornál magasabbra juthassunk. Már maga az alaptábor is igen alacsonyan (4200 m) fekszik, és afölött objektív okokból csak az 1-es táborban éjszakáztunk 5500 m-en. Más nyolcezresnél az alaptábor van nagyjából ilyen magasan. Oxigénpalack nélküli mászásnál szükséges, hogy a csúcstámadás előtt legalább egy éjszakát eltöltsön a mászó 6500-7000 m magasan az akklimatizációs szakaszban, majd térjen vissza az alaptáborba regenerálódni. Az Annapurnánál ez az egyik kulcsprobléma. A legveszélyesebb, lavinás, jégomlásos rész 5700 és 6400 m között van, az ezen való áthaladás sokszor lehetetlen, s így az akklimatizációval sem lehet előbbre jutni. Az oxigénpalackot használók könnyebb helyzetben vannak, nekik nem szükséges ilyen szintű akklimatizáció…Ráadásul az Annapurna időjárása igen hektikus, rengeteg hó hullik folyamatosan, amikor meg nem, akkor roppant erejű szél fúj a magasban. …Éppen ez a kockázat – aktuálisan szerzett tapasztalatainkkal megerősítve – tartott vissza attól, hogy egy ilyen meglehetősen kétséges és teljességgel esélytelen kísérletbe belevágjak.” Május 4. „Ma délelőtt delegáció érkezett táborunkba a hegyet éppen elhagyóCarlos Soria vezetésével. …figyelmeztették a fentlévőket arra, hogy ma délután, de igazán holnap jelentős havazás várható, s bár a 6-ai nap csalfa módon napsütéses lesz, de utána újra több napos kiadós havazásra van kilátás, mely a lejövetet rendkívül kockázatossá teszi (lavinaveszély). Nem sokkal később megosztottuk ezen értesülést Zsoltékkal, ám ők egyelőre a továbbhaladás mellett döntöttek. Az adóvevő-készülék ma is egész nap hallgatott – miközben 14 órától intenzíven havazni kezdett -, csak délután 5 órakor törte meg Zsolt elhaló hangja a már feszült csöndet: sikerült fölérniük a felső 3-as táborba (6800 m), de igen fáradtak, éppen bivaksátrukat állítják a hóesésben. Az aznapi menet egyébként néhol combig érő hóban vezetett, a nyomot egy nepáli serpa s egy iráni mászó taposta. Értesüléseink szerint a fönt lévők – az időjárási viszonyok függvényében – holnap igyekeznek elérni a 4-es tábort (7100 m), majd a hóviszonyoktól függően onnan éjszaka megindítanák a csúcstámadást. Persze, ezzel jelentős kockázatot vállalnának, hiszen a csúcsról való visszatérés igencsak problémás lehet. Zsolték reggel döntenek az ügyben, mi mindenestre a visszafordulásra fogjuk buzdítani őket, amint kapcsolatba lépnek velünk. Ahogy a 72 éves mászóveterán, Carlos Soria ma délelőtt fogalmazott: lesz még csúcstámadási lehetőség az Annapurnán – jövőre.” Május 5. “Ma reggel 6 óra körül jelentkezett be Zsolt rekedtes hangja a rádión. Mint kiderült egy gleccserhasadékban bivakoltak (éjszakáztak) nem a legideálisabb körülmények között 6800 m-en. Tibit ez némileg meg is viselte, és jelentkezett nála az elégtelen akklimatizáció hiánya is, így ő a lefelé indulásra hajlott, Zsolt viszont a továbbmenetel mellett tette le a voksot, mondván: nem lesz több lehetőség. Végül is elváltak egymástól, mint ágtól a levél: Tibi lefelé, Zsolt fölfelé indult. Közben megérkezett a friss időjárás-előrejelzés, …mely szerint ma jelentős mennyiségű hó fog esni, holnap jó idő várható, majd délutántól újra havazik, holnaputántól pedig többnapos kiadós havazásra van kilátás. Ez azt jelenti, hogy egy ma esti, holnap hajnali csúcstámadás lehet az utolsó esély, a lejövet kockázatának megnövekedésével…” |
Az Annapurna (8091 m) elragadta Horváth Tibort
A kaland szomorú véget ért: Horváth Tibort lavina ragadta el. Erőss Zsolt 7150 méteren visszafordult, és egyedül ereszkedett lefelé, az utolsó szakaszon Földes András segítségével, aki később megírta, hogy Kollár Lajos és Mécs László nem akart Erőss elé menni, aki szerinte kérte, hogy „valaki jöjjön elé, mert alig áll a lábán, ráadásul az expedíció minden hegyen maradt felszerelését is le kell hoznia”. A posztból és az arra alapuló cikkekből aztán óriási botrány kerekedett, ami felszínre hozta az expedíció egyes tagjai között rejlő ellentéteket.
Erőss Zsolt részleges szennyesteregetése
A viszony annyira elmérgesedett, hogy az események központi, de hallgatag figurája, Erőss Zsolt is klaviatúrát ragadott. Facebook-bejegyzése szerint Mécs László megszakította velük a kapcsolatot. Erőss a róla szóló könyv szerzőjének, Földes Andrásnak akaratlanul ellentmond: „Nem kértem segítséget, önálóan is le tudtam volna jönni”.
Mécs Földes András és némiképp Erőss Zsolt felelősségét is felvetette posztjában, Erőss „válaszolt”, amit teljes terjedelmében közlünk.
| Erőss Zsolt, Facebook, május 13. |
|
2012-es Annapurna expedíciónk vége tragédia és sértődés. “Nemcsak a bulvárral, hanem Mécs Laci sértődőtt elvonulásával és egyoldalú támadásával is szembekerültem. Nem fogok megfelelni bulváros félremagyarázós marhaságoknak sem, mint ahogyan eszement kommentelőknek sem. A jelenlegi konfliktus gyökerét Mécs Laci olyan szintű sértődésében látom, amely szerint ő váratlanul és számomra minden magyarázat nélkül megszakított velünk minden kapcsolatott. Hogy miért, arról én csak később értesülhettem, de addigra a blogjában már én is főbűnös voltam, mint “Vétkesek közt cinkos, aki néma”. Nem reagálok minden apró vádra és nem teregetem ki a szenyest teljesen. Sajnos, hogy egyáltalán reagálok, az nagyjából vázolja a helyzetett, ami nem rózsás. 1.Földes András a teljes igazságot irta, semmilyen ferdítés nincs abban, amely szerint Mécs Lacinak nem volt kedve a lejövő expedíciós társa elé menni (elém). Az alaptáborban némi spontaneitással kialakul, hogy ki meddig megy esetleg fel segiteni, lehozni a terheket. Az hogy ez a “nincs kedve” helyzet egy picit utalás szerüen meglett piszkálva, az MTI -ig lökte Mécs Lacit sértettségében, miközben a bulvár félremagyarázását még ki lehetett igazítani. 2. Nem kértem segítséget, önálóan is le tudtam volna jönni. Viszont ettől függetlenül az expedíció végén közös strapa a terhek leszállítása és ebben a lehetőség szerint mindenkinek részt kellene vennie. Ez része az expedíció levonulásának, a lejövők elé nem azért mennek, mert segítséget kértek volna. 3. Földes nagy strapát vállalt be és persze ezzel nagy kontrasztott mutatott Mécs hozzáállása. Évtizedekre visszamenőleg sem emlékszem olyasmire, hogy fele ennyire strapálta volna bárkiért is magát (tehát nem felfele a csúcsért – a sikerért, hanem a levonulásban, ahol csak az alaptábor elérése a cél). Sajnos megszokottá vált, hogy Mécs erejét, gyorsaságát az expedíciók végén a gyors levonulásra úgy használta, hogy másokat hátrányba hozott vele, hiszen több terhet kellett a lemaradóknak leszállitani a hegyről. Így jöttünk le az utóbbi expedíciók csúcsvidékeiről: Cho-Oyu, Lhoce és korábban is volt jó néhány hangsúlyos eset pl: Makalu. Ezek alapján tudtam mennyire lehet Mécsre számitani egy levonulásnál és teljes mértékben humoromnál voltam, amikor a sötét gleccseren rádión tanácsot adott, hogy merre. Ezek után nem érzem arányban Mécs sértettségét és agresszív másokat támadó magyarázkodását, azzal, amin megsértődőtt.” Nagyon sajnálom ezt a véget. Erőss Zsolt |
Az expedíció blogbejegyzéseire érkezett tömeges kommentek jelentős része sajnálja, hogy a történet ilyen véget ért, mások üzleti érdekeket sejtenek a viszály hátterében, ami a hirtelen nagy visszhangot kapott expedíció rovására ment. Van, aki Erőss, van, aki Mécs, sokan pedig Földes András emberi kvalitásait húzzák le.
Sok a kérdőjel az expedíció körül, egyre viszont van a válasz: nehéz a hegymászókat megérteni.
