A XIX. századi felvidéki politikus, Grünwald Béla neve nem hagyott komoly nyomot a magyar történelmi köztudatban, a szlovákban viszont annál inkább, és a legkevésbé sem pozitív értelemben. A kortársak egyenesen emberevő szörnyetegként tekintettek rá, aki egy személyben testesítette meg a nemzetiségek elnyomását. Zólyom vármegye alispánjaként ezt aligha tehette meg a kiegyezés után kiteljesedő magyar államhatalom támogatása nélkül, a vádak mégsem alaptalanok.
Az egyébként német és szlovák felmenőkkel rendelkező politikusról szól Demmel József történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársának új könyve: Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák–magyar kapcsolatok története.
Hogyan jutottak mélypontra a természetesen addig is igen erős meglévő szlovák-magyar konfliktusok 1874–75 folyamán egy képviselő „nőügyeinek” közvetítésével? Erről kérdeztük a történészt.
Keményen egymásnak feszültek
A XIX. század második felében, az európai nacionalizmus fénykorában Magyarország többségében nemzetiségek által lakott tájait nem nevezhetjük a béke szigeteinek. A nemzetiségi társadalom és az országos politikát képviselő helyi magyar elit feszült egymásnak a legkülönbözőbb szinteken, így volt ez Felső-Magyarországon, a magyar nyelvhatártól északra eső területeken is.
A szlovákok azt sérelmezték, hogy az állam elnyom minden politikai, kulturális kezdeményezést, ami nem magyar, míg a másik oldalon a nemzetiségek önállósodásának, ne adj’ Isten, elszakadásának próbáltak gátat vetni. Az erő nyilvánvalóan a hatalom oldalán volt, amely a történész megfogalmazása szerint nem mindig vette figyelembe az adott törvények szellemiségét. A közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor a szlovákságra sem tekinthetünk pusztán „boxzsákként”, szó sincs róla, hogy ezen országrész nemzetiségi lakói kizárólag parasztokból, alsóbb társadalmi csoportok tagjaiból állt. Sőt.
A korabeli magyar statisztikákból is látszik, hogy például Turóc vármegyében összesen 200 magyar anyanyelvű élt, míg a nemesség létszáma 4800 volt. A többiek nagyrészt szlovák anyanyelvű kisnemesek voltak, de még a hivatalt viselő nemesi elit tagjai is sokszor ezen a nyelven tudtak a legjobban
– mondja Demmel József.
A szlovák nemzeti mozgalom és a szlovák vármegyék szlovák nyelvű elitje 1848-ban tovább erősödött, hiszen ekkor a nemesek mellett például a szlovák polgárság és az értelmiség is szavazati jogot kapott. A század második felében a vármegyék egy részében a liberális magyar reformnemesség politikai riválisa nem a konzervatív párt, hanem a megerősödött szlovák nemzeti mozgalom lett. A helyzetet csak bonyolítja, hogy ezekben a színszlovák vármegyékben a magyar vezető réteg tagjainak túlnyomó többsége is szlovák anyanyelvű volt, zömében azon képzettebb fiatalok, akik boldogulásukat a magyarság és Magyarország jövőjéhez kötötték.
Német anyanyelvű kozmopolita
A központi hatalom stratégiája – hazai viszonylatban ilyenről, ugye, csak a dualizmus megszületése után beszélhetünk – nem volt egységes. Volt, ahol a „magyarokat képviselő elit” megpróbált egyezkedni, együttműködni, mint például Turóc vármegyében, ám ennek a vége az lett, hogy mindent a szlovák nemzeti mozgalom irányított. Máshol erővel, és sokszor visszaélések árán igyekeztek elnyomni a nemzetiség törekvéseit.
Ez utóbbi volt jellemző Zólyom vármegyére is, ahol immár két évtizede folyt a kegyetlen harc, amikor Grünwald Béla bekapcsolódott 1867-ben, mint a megye választott főjegyzője.
Adalbertus Franciscus Josephus Grünwald néven látta meg a napvilágot 1839-ben a Hont megyei Szentantalon, édesapja egy német polgárcsalád sarja volt, édesanyja pedig szlovák kereskedő leánya. Grünwald számára a domináns nyelv, talán anyanyelve is a német lehetett, jól tudott szlovákul, és valószínűleg azért küldték Miskolcra tanulni, hogy ott tökéletesítse magyartudását is. De ne vesszünk el az életrajzi adatokban, jogot tanult Pesten és Bécsben, majd a kor szokása szerint hosszabb nyugat-európai utazást tett, Párizsban és Hollandiában is tanult.
Hazatérése után alighanem az ország legműveltebb fiataljai közé tartozhatott, és érdekes módon, kortársai visszaemlékezései szerint ekkoriban még megvetette a magyarkodó megnyilvánulásokat, büszkén vallotta kozmopolitának magát
– jegyzi meg a történész.
Hamar felvette a fonalat
Zólyomban, mint említettük, évtizedek óta folyt kemény harc a két, párhuzamosan létező társadalom elitje között, itt volt talán országos szinten legerősebb a szlovák nemzeti mozgalom. Grünwald hamar felvette a fonalat, a korábban magát kozmopolitának tartó fiatalember főjegyzőként Radvánszky Antal főispán jobbkeze, bizalmasa lett. Tehetsége folytán pedig a magyar ügy ünnepelt élharcosává vált Besztercebányán, míg szlovák részről egyre nagyobb gyűlölet övezte.
A következő ciklusban már alispánná választották, és ezután vált országosan ismertté, illetve a szlovák nemzeti mozgalom első számú közellenségévé, méghozzá egy szlovák nyelvű politikai lap, a Svornost megalapítása miatt 1873-tól.
Helyesen ismerte fel, hogy a sajtó a nemzeti mozgalmak legfőbb „fegyvere”, és a megyében rengeteg olyan szlovák szavazó él, akiket be lehetne csatornázni a magyar ügy mellé. A kivitelezést is remekül csinálta, a Svornost ugyanis nem a kormány szócsöve volt, nem valamiféle propagandaújság, hanem a kisemberek mindennapi problémáival foglalkozott, miközben próbálta megnyerni őket. Épp ezért válhatott vörös posztóvá országos szinten a szlovák vezetők szemében.
Karaktergyilkosság
A Besztercebányán legolvasottabb, Národné noviny című lapban Spanyol komédia címmel megjelent egy vígjáték, ami egy Bellos Rinaldos nevű aljas, gyáva rablóvezér tisztességtelen szerelmi kalandjairól szólt. A szerző is álnevet viselt, ám a helyi viszonyokat jól ismerő közönség számára teljesen egyértelmű volt: Viliam Pauliny-Tóth, a szlovák mozgalom vezetője írta, a főhős pedig Grünwald Béla.
Az egész történetet Grünwald elfedni kívánt szexuális élete ihlette, ami ezzel napvilágra került, beszédtémává, gúny tárgyává vált széltében-hosszában: az ekkor 35 éves férfi nem volt házas, viszont megannyi kalandja volt különböző nőkkel, jobbára férjes asszonyokkal.
Szexbotrány volt ez annak idején a javából, megszellőztetése pedig a politikai karaktergyilkosság tipikus esete, ami egyébként nem volt jellemző a korra. Itt sem mondta ki soha, senki, hogy ki és miért adta, illetve kapta a pofont, a szóbeszédnek azonban nem lehetett megálljt parancsolni: az alispán presztízse darabokra hullott, ő pedig elmagányosodott, súlyos pszichés és neurotikus panaszok kezdték gyötörni.
Elvesztette a titkos családját
A háttérben azonban súlyosabb tragédia játszódott le annál, mint hogy mindenki a politikus szerelmi kalandjain csámcsogott. Pauliny-Tóth nem tudhatta, hiszen még Grünwald szüleinek sem volt arról tudomása, hogy egy Augustína Slimákova nevű nőnek törvénytelen fia született Grünwaldtól, és feltehetően ő lehetett az apja a 10 hónappal később világra jött kislányának is.
Nem tudni, hogy terveztek-e együtt bármit is, amiben a nő alacsony származása – egy megyei hajdú lánya volt – vagy más tényező akadályozta őket, de a botrány hatására a „titkolt” család atomjaira hullott. A négy- és ötéves gyermeket külön-külön nevelőszülőkhöz adták, Demmel József a fiú sorsáról talált némi adatot: Grünwald egykori gimnáziumi osztálytársa vette magához Egerbe, még egy fotót is sikerült róla felkutatni.
Személyes reputációja, informális kapcsolati hálója romjain, családja elvesztése után az alispánban érthető módon forrt a bosszúvágy, de személyesen nem vághatott vissza. Neve kimondatlan maradt, ha elégtételt követel, úgy maga ismeri el „bűnösségét”. Politikai karrierje viszont töretlen maradt, így ezen a fronton indított támadást Pauliny-Tóth ellen.
Erős állam
Mivel pedig ellenfele a szlovák nemzeti mozgalom egyik vezetője volt, ezért minden olyan intézmény ellen támadást intézett, amihez Pauliny-Tóthnak köze volt: a Matica slovenska, gimnáziumok, kulturális egyesületek. Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy csak a személyes sértődöttség vezette, sőt. Pontosan látta, hogy a nemzetiségi mozgalmak könnyen átvehetik a hatalmat (fontos igazgatási és politikai pozíciókat, a helyi oktatás irányítását, a helyi sajtót, pénzintézeteket stb.) az érintett vármegyékben.
Abban viszont láthatunk személyes indíttatást, amilyen vehemenciával 1874-től egészen halálig szorgalmazta, hogy az állam vegye ki a hatalmat a megyei elitek kezéből, és központilag képzett, lojális hivatalnokokkal működtesse a magyar közigazgatást. Ahogy fogalmazott:
a jövő nemzedék jobban fogja magasztalni politikai bölcsességünket, ha egy compact, erős magyar államot fog tőlünk örökölni, nehány, nekünk szabadelvűnek látszó intézmény nélkül, mintha szabadelvüségünk hirét hagyjuk rá — a magyar állam nélkül.
A szörnyeteg
Alispánként a gyakorlatban nem sokat tehetett, de erős támadásokat intézett, lobbizott, nyomást gyakorolt a kormányra, hogy keményen lépjen fel minden szlovák nemzeti kezdeményezéssel szemben. A történelem pedig úgy hozta, hogy Grünwald személyes sértettsége erősen rezonált a gazdasági és ezernyi belpolitikai nehézséggel küzdő Bittó-kormány törekvéseivel, amely az 1870-es évek elején egyre inkább igyekezett a nemzetiségi törekvéseket visszanyesni. Sorra tiltották be a kulturális egyesületeket és az iskolákat.
Az már egy más kérdés, hogy a szlovákok szemében mindezért a hangosan érvelő alispán vált a fő felelősök egyikévé, innentől vált „szörnyeteggé”.
Ő maga 1878-ig viselte az alispáni hivatalt Zólyomban, majd végleg elhagyta Besztercebányát, hogy parlamenti képviselő legyen Budapesten. Nagy sikerű, elismert könyvet írt A régi Magyarország címmel a vármegyerendszer elavultságát bemutatva és a centralizáció mellett érvelve, az MTA tagjává választotta. A botrány miatt megroppant mentális egészsége azonban folyamatosan romlott, miközben be kellett látnia, a radikális közigazgatási reformokra nincs esély: egyre inkább erőt vett rajta az elkeseredés, hogy se hazájának, se neki magának nincs jövője.
Már az 1870-es évek közepétől foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, talán ez elől menekült Franciaországba. Fél év után, 1891. május 4-én táviratot küldött pártja vezetőjének, Apponyi Albertnek: „Grünwald Béla Párizsban meghalt”. Majd a Szajna partján főbe lőtte magát.
