Boda József, a Codecool ügyvezetője elmondta: jelenleg az osztrák, a szerb és a bolgár piacon való megjelenést vizsgálják, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél.
A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.
A munkaerőhiány még évekig kihívást jelent
Az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44.000 IT-szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal. Az Európai Bizottság adatai alapján 2020-ban uniós szinten pedig már 825.000 fő hiányozhatott az infokummunikációs szektorból.
Az iparági szereplők 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kihívást jelent számára megfelelő képességekkel rendelkező informatikai szakembert találni. A techszektor munkaerőhiánya veszélyeztetheti a vállalatok versenyképességét, és ezáltal a gazdaság fejlődését is. Az IVSZ adatai alapján a digitális gazdaság 2019-ben már a GDP 25%-át adta – írták a közleményben.
Felértékelődött az EdTech
A probléma megoldásának egyik kulcsa a hagyományos, egyetemi képzések mellett az alternatív képzések fejlesztése, támogatása lehet. Az új oktatási formák iránti igényben rejlő lehetőségeket a befektetők is felismerték már. A Dealroom elemzése szerint 2020-ban 94 százalékkal nőtt, és ezzel elérte a 13 milliárd dollárt az EdTech – oktatástechnológiai– szektorba áramló tőkebefektetések értéke.
Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló céget 2014-ben hazai üzletemberek alapították. A társaság 2020-as árbevétele 1,275 milliárd forintot tett ki szemben a 2019-es 1,047 milliárd forinttal. A Codecool tavalyi adózott eredménye még nem ismert, de a cég az MTI-vel azt közölte, hogy nyereségre számítanak. Az adózott eredmény 2019-ben 43,5 millió forint, 2018-ban 140,3 millió volt.