Tech

Idén már magyar diákok is csatlakozhatnak az EdisonKids kihíváshoz

Idén első alkalommal magyar diákok is részt vehetnek a Samsung támogatásával indított EdisonKids kezdeményezésben: a program az ország leginnovatívabb iskoláit, tanárait, illetve 12 és 18 év közötti diákjait keresi, akik szeretnének a jelen legfontosabb kérdéseire a jövő megoldásaival válaszolni. A kezdeményezés célja, hogy teret adjon a fiatal tehetségeknek és megmutassa, hogyan gondolkodnak a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi alkotásról.

Idén tavasszal a legjobb ötleteké a főszerep, a cél a fiatalok környezetében jelentkező problémák innovatív megoldása és az iskolai feladatok izgalmas kiegészítése, ami mindenki számára értékes tapasztalatokat adhat. A Megoldások a holnapért kihívásra bárhonnan az országból jelentkezhetnek a 12 és 18 év közötti fiatalokból álló csapatok és tanáraik. A legjobb csapatok egy szakértőkből álló zsűri és a nyilvánosság előtt is bemutathatják tehetségüket és gondolataikat.

A kihívásra 2021. február 23-tól, március 15-ig lehet jelentkezni, egyedi problémafelvetéssel, amit a csapatok a következő hónapok során részletesen is kidolgozhatnak. A legjobb 50 projektet online műhelymunkával és képzésekkel segítik a szervezők, elismert szakemberek támogatják a diákok munkáját. A középdöntőbe a nyolc legjobb ötletet ismertető csapat jut be, ők a Samsung munkatársainak és szakértő partnereinek mentorálása mellett dolgozhatnak a megoldásaikon és a tervezői gondolkodást segítő képzéseken vehetnek részt.

A program alapjául a Samsung nemzetközi sikereket elért Solve for Tomorrow, Megoldások a holnapért kezdeményezése szolgált, amelynek célja a kreatív gondolkodás és a problémamegoldó készségek fejlesztése. Hazánkban idén először élhetnek a diákok a lehetőséggel, és fejleszthetik STEM (Science, Technology, Engineering, Maths – természettudományok, technológia, mérnöki ismeretek és matematika) tudásuk mellett az olyan, a 21. században elengedhetetlen szociális készségeiket is, mint a kritikai gondolkodás, a csoportmunka, a kreativitás vagy a strukturálatlan problémák megoldása. Ezekre a képességekre épül számos olyan technológia, mint például az MI, az IoT vagy 5G, amelyek a jövőben meghatározhatják a mindennapokat.

A három hónapos program végén három győztes csapatot választanak ki a zsűri tagjai, akiknek a munkája szélesebb körben is ismertté válik,

a mentorálás és a támogatás mellett pedig értékes nyereményeket is hazavihetnek. Az első helyezett csapat iskolája 1 millió forint értékben, a csapat tagjai pedig 500 000 forint értékben választhatnak maguknak új termékeket a Samsung Megoldások eszközlistából, a második és harmadik helyezett pedig további 1 millió forint értékű nyereményen osztozik.

A zsűriben a fiatal generációt is inspiráló véleményalkotók és szakemberek is helyet kaptak. A kezdeményezés fővédnöke Dr. Meskó Bertalan, Orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője elmondta: „Kisgyerekkorom óta kutató szerettem volna lenni. Most, 30 évvel később, a tudomány iránti szenvedélyem ugyanolyan. Látni ezeket a diákokat a tanárukkal az oldalukon megoldani tudományos kihívásokat, azt jelenti nekem, hogy a science fiction egy kicsit hamarabb válhat valósággá, hogy jobbá tegye az életünket.”

A zsűri tagjaként a Samsung Magyarország képviseletében Kunos Balázs, a vállalat alelnöke, az EdisonKids részéről pedig Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője is részt vesz majd a versenyzők értékelésében. A zsűri tagjai és a programban résztvevő mentorok folyamatosan segítik a csapatok munkáját, hogy a projektek végén olyan megoldások születhessenek, amelyek valóban változást hoznak a fiatalok közvetlen környezetébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik