Gondolom, kitalálták, ezúttal arról a jogszabályról lesz szó, amely szerint
a gyógyszerészeti államigazgatási szervnek (OGYÉI) a koronavírus feltételezett vagy igazolt terjedésének megakadályozása érdekében ki kell adnia az engedélyt a gyógyszer behozatalára és alkalmazására (…), ha a gyógyszert legalább egymillió személynél már alkalmazták. Ezen feltétel teljesülését a külpolitikáért felelős miniszter állapítja meg.
Persze feltétel az is, hogy hol alkalmazták már a kérdéses oltóanyagot. Elég annyi, hogy akár csak egy európai uniós tagjelölt ország legyen a minta. Ez a szabályozás éppen olyan, mint a Fidesztől már megszokott személyre szabott jogalkotás, csak most a személyt egyetlen ország, nevezetesen Szerbia képviseli, mert ott oltanak már az egyik kínai vakcinával. (De persze jöhet még Montenegró vagy akár Törökország is, hiszen ők is EU-tagjelöltek.)
Vizsgáljuk meg, hogyan sikerült a kormánynak a jogalkotás e valóban alacsony szintjére leküzdenie magát?
Természetesen az ősbűn a veszélyhelyzet alaptörvény-ellenes kihirdetése volt. Csak emlékeztetőül: az Alaptörvény szerint
a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében hirdetheti ki a veszélyhelyzetet.
Arról, hogy a járvány nem tartozik bele egyik említett kategóriába sem, már tavaly márciusban is számos mértékadó jogász fejtette ki részletesen az álláspontját.
A veszélyhelyzet egyúttal különleges jogrendet tesz lehetővé, de az „Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel” írja maga az Alaptörvény. Miként azt is írja, hogy „tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak”. (X. cikk) Abban megegyezhetünk, hogy egy vakcina hatásosságának és biztonságosságának megítélése tudományos kérdés, vagyis erről az állam a saját maga alkotta Alaptörvénye szerint sem jogosult dönteni.
Még mindig az Alaptörvénynél maradva az is benne foglaltatik, hogy a kormány feladat- és hatásköre arra terjed ki, amit az „Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe”. Ha ezt összevetjük azzal, hogy tudományos kérdésben az állam nem jogosult dönteni, akkor szerintem ebből az is következik, hogy a kabinet nem vonhatja el az OGYÉI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ feladat- és hatáskörét.
Az úgynevezett gyógyszertörvény szerint
gyógyszer csak akkor hozható forgalomba, ha forgalomba hozatalát a gyógyszerészeti államigazgatási szerv (OGYÉI) vagy az európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság engedélyezte.
Most persze mondhatnák, az is az Alaptörvényben van, hogy „a kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. De vajon ez lehetővé teszi-e – már ha a veszélyhelyzetet jogszerűen hirdette volna ki –, hogy az Alaptörvény egyéb rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva bármit megtehessen?
Például azt is, hogy a külügyminiszter dönthessen egyes oltóanyagok alkalmazhatóságáról?
Én például nem találtam egyetlen olyan módosítást sem, amely megváltoztatta volna a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletet. Ez a rendelet a külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatáskörét hét paragrafusban és összesen 79 alpontban szabályozza. Az alpontok felsorolásával nem untatnám az olvasót, de a főbb feladatait azért közkinccsé tenném. „A külgazdasági és külügyminiszter a kormány
- külgazdasági ügyekért,
- külpolitikáért,
- polgári hírszerzési tevékenység irányításáért,
- űrkutatásért,
- – a csángó ügyek vonatkozásában – nemzetpolitikáért
felelős tagja.”
Higgyék el nekem, hogy az alpontok egyikében sem szerepel, hogy köze lenne bármiféle gyógyszer, oltóanyag alkalmazhatóságának kérdéséhez. Szijjártó Péter az a cipész, akinek jogszabály írja elő, hogy maradjon a kaptafájánál. Ez már tavasszal sem lett volna baj, mert akkor közgazdászként talán kevesebb horkolásgátló „lélegeztetőgépet” vásárolt volna össze a mi drága pénzünkön. Bár azt még közgazdászként is megszámolhatta volna, hogy hány orvos és hány szakasszisztens van az országban, akik – már persze az igazi lélegeztetőgépeket – működtetni is tudják.
Az a január 28-án hozott kormányrendelet, amely gyakorlatilag Szijjártót hatalmazza fel, hogy döntsön egyes vakcinák alkalmazhatóságáról, nem csak a józan észnek, de a jogalkotási kritériumoknak sem felel meg. A jogalkotásról szóló törvény szerint egy jogszabálynak egyértelműnek, jól előkészítettnek kell lennie, meg kell felelnie a jogalkotás szakmai követelményeinek, biztosítania kell, hogy az alkalmazására való felkészülésre elegendő idő álljon rendelkezésre, és így tovább.
Magyarul: ha Szijjártó azt állítja, hogy egy oltással a kritériumoknak megfelelő országban már beoltottak egymillió embert, akkor az úgy is van. Nincs ugyanis a kormányrendeletben semmiféle lehetőség az ellenőrzésre, a szakmai vizsgálódásra, nem tudjuk, hogy a külügyminiszter honnan vette az adatokat, azok hitelesek-e, megkérdőjelezhetők-e, vagy esetleg lehet-e bárhová jogorvoslattal fordulni a tárcavezető állításával szemben. Mi több, az OGYÉI annak az országnak az engedélye alapján adhatja ki az itthoni engedélyt, amelyet a külügyminiszter megjelölt. Végül is, ki értene hozzá, ha nem egy közgazda?
Félreértés ne essék, ebben a cikkben nem minősítettem egyik vakcinát sem, hiszen ahhoz nem értek (bár lassan már mindenki oltásszakértővé válik ebben a zűrzavarban). De ahhoz talán értek, hogy észrevegyem a jogi abszurditásokat, amelyek között élünk, és amely ezen az életünkre és egészségünkre kiható területen sem kímél meg minket.
Amúgy meg felelőtlenül írtam az elején, hogy nem választhatunk kedvünkre az oltások között. E sorok írása közben hallottam Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, aki megnyugtatott: hogyne választhatnánk. Igaz, annál az orvosnál, ahová majd behívnak, csak egyféle vakcina lesz.
