Alapanyagot termesztünk, amit eladunk, és feldolgozott terméket hozunk be az országba, amit külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncokban megveszünk. Nyugat-Európa ezáltal képes a saját élelmiszeripari szemetét eladni a hódmezővásárhelyi Lidlben vagy Aldiban
– mondta a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek nemrég Lázár János korábbi miniszter, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, emellett a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa, valamint az alapítványosított agráregyetemi monstrum kuratóriumának a tagja.
Az élelmiszer-szemetezés nem új keletű, azt már a szocialista időkben Gráf József agrárminiszter is elsütötte, igaz ő megelégedett egy etikai kódexszel, hogy ne legyen Magyarország „az unió élelmiszerszemetének a lerakóhelye”. A fideszes időkben sem került le a napirendről a kérdés, Lázár az év vége felé indított roadshow-jában azonban rátett egy lapáttal, új agrárpolitikát, az ágazat egészére kiterjedő protekcionista intézkedéseket hirdetett meg, és irtózatos pénzekről beszélt. Arról, hogy a jelenlegi 15 százalékos társfinanszírozás helyett évi 400–450 milliárd forint vidékfejlesztési támogatást kell adnia az államnak 2022 és 2030 között. Szerinte ez teljesen reális, ez a GDP-nek csak töredéke, más ágazatok sokkal többet kapnak.
A Lázár-doktrína így hangzik:
Ez – a mellett, hogy átrendezné a költségvetési kiadásokat – nyílt hadüzenet a multinacionális kiskereskedelmi láncoknak. Lázár Jánosnak egy sor kérdést juttattunk el hetekkel ezelőtt, többek között azt tudakoltuk, kik és milyen forrásból vennék meg a láncokat, illetve az élelmiszeripari gyártóbázisokat. Kérdéseinkre nem reagált, így arra sem, a kormány terveit szondázza éppen vagy saját elképzeléseiről nyilatkozik. A rádióinterjú alapján egyelőre nincs szó kormánytervről, Lázár tett javaslatokat, de úgy véli, ezekre van fogadókészség, és lesznek komoly változások a következő 10 évben,
lesz egy fideszes, polgári kormányhoz illő, komoly új agrárpolitika.
Ami a megvalósulást illeti, az új, összevont alapítványba átvitt agráregyetembe máris ömlenek a költségvetésből a milliárdok, és a kormány a napokban döntött a nemzeti társfinanszírozás 80 százalékra emeléséről. Nagy István agrárminiszter már be is jelentette, hogy 2021 és 2027 között sosem látott méretű forrás, a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 4 265 milliárd forint fordítható mezőgazdasági és élelmiszer-ipari, illetve vidékfejlesztésre.
A Tesco biztos kéne
Egy, a kereskedelmet jól ismerő forrásunk azzal egyetért, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart rendbe kell tenni, a magyar tulajdonú üzemeket pedig meg kell erősíteni, de szerinte nonszensz a multiláncok kiszorítását célzó Lázár-terv. Tíz éve is mondták, hogy kiűzik a multikat, de nem lett belőle semmi – emlegette fel. Persze a Tescót például biztos szívesen megvenné a MOL, az OTP vagy Mészáros Lőrinc, csakhogy nem eladó – tette hozzá. A Trade magazin bolti toplistájából jól látszik, hogy a forgalom java részét a multik realizálják.
Az összesen 1347 üzlettel rendelkező hat multi tavaly több mint 3126 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, míg a majdnem hatszor ennyi, 7753 üzlettel rendelkező három magyar lánc a multik forgalmának kicsivel több, mint felét, 1608 milliárd forintnyit.
Éder Tamás: Ki lehet tűzni egy ilyen nagyra törő célt
Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke úgy nyilatkozott a 24.hu kérdésére, hogy jelentős tőkebevonással, megfontolt fejlesztésekkel megvalósítható a Lázár János által vázolt terv, azaz hogy 80 százalékra emelkedjen a magyar tulajdonú feldolgozóipar tőkerészesedése az ágazaton belül, és hasonló legyen a magyar termelésű élelmiszer aránya a hazai fogyasztásból. Szerinte is fontos ehhez, hogy ahogy már döntés született róla, 80 százalékra emeljék az uniós fejlesztési források nemzeti hozzájárulását.
Az már kicsit nagyobb feladat szerinte, hogy a tisztán magyar tulajdonú feldolgozóipar tőkerészesedének arányát 80 százalékra növeljék – jelenleg ugyanis 50 százalék körüli ez az arány. A cél eléréséhez a magyar tulajdonú szereplők érdemi támogatására van szükség a vidékfejlesztési programból – nagyon optimistán közelítve el lehet érni akár 10 év alatt is a 80 százalékos magyar tőkerészt, mindenesetre ki lehet tűzni egy ilyen nagyra törő célt. Értelmezése szerint ez nem azt jelenti, hogy ki akarnák szorítani az országból a már itt működő külföldi tulajdonú élelmiszer-ipari cégeket, hanem azt, hogy a magyar tulajdonú szereplők jelentősen növekednének, vagyis egy érdemben növekvő tortából jutnának nagyobb szelethez.
A magyar élelmiszergazdaság külkereskedelmében jelenleg meghatározó az alapanyagexport, és bár az elsődlegesen és másodlagosan feldolgozott termékek aránya folyamatosan nő a kivitelen belül, de még messze a mintának tekinthető országok szintje alatt van. Az lenne a cél, hogy a mezőgazdasági termékek minél nagyobb részét dolgozzák fel itthon, és csak végtermékként kerüljenek exportra. Önellátó képességünk nem kérdéses a meghatározó élelmiszerekből, de az export és az import szerkezetén, méretén változtatni kellene. Elgondolkodtató például, hogy rengeteg nyerstejet viszünk ki, és nagy mennyiségű sajtot hozunk be.
Az élelmiszeripar szereplői annak örültek, hogy a legutolsó hétéves EU-s költségvetési ciklusban már érdemi, 300 milliárd forint körüli összeget szánt a kormány az élelmiszer-előállítás fejlesztésére. A hatékony felhasználással kapcsolatban azonban vannak erős kérdőjelek, főleg mert a középvállalati kör nehezen, a nagyvállalati kör pedig alig jutott forráshoz. A mikro- és kisvállalkozások kapták a fejlesztési támogatások zömét (több mint 200 milliárd forintot), és a hasznosulást még nemigen látni, mert részben még zajlik a nyertes pályázatok megvalósítása. A magyar élelmiszer-ipari termelés 50 százalékát adják a nagyvállalatok, mintegy 30 százalékát a közepes cégek és 20-at a többi vállalkozás. Valahogy hasonló arányban kellene Éder Tamás szerint a fejlesztési forrásokat is elosztani, teret adva a közepes és nagyvállalatok fejlesztéseinek, mert zömében ezek látják el áruval a kiskereskedelmi áruházláncokat. Mielőtt azonban beindulna az erőteljes támogatás, mérleget kellene készítenie a kormánynak arról, hogyan hasznosultak az elmúlt 15 év pályázatai, melyek azok, amelyek üzleti megalapozottságát igazolta az idő és melyeket nem. A tanulságok figyelembevételével csak a várhatóan jól hasznosuló pályázatokra kellene irányítani a forrásokat – tette hozzá.
Kiviszik a magyar állatot, itthon gyártanak külföldi nyesedékből
Kicsit annál is rosszabb a helyzet, mint amit Lázár mond: a magyar sertést exportálják, dán nyesedéket importálunk, és az abból készült terméket esszük meg itthon – ecsetelte a drámai helyzetet Máhr András, a mezőgazdasági termelőket tömörítő MOSZ főtitkárhelyettese, egykori államtitkár. Úgy véli, minden támogatást meg kellene adni, de értelme akkor van, ha a beruházások hatékonyságát növelik. Lázár arról beszélt, hogy 80 százalékra kell emelni a támogatásokhoz a hazai hozzájárulást, ami nagy ugrást jelent a jelenlegi 15 százalékos arányról. Máhr András azért megjegyezte, hogy Lázár korábbi pozíciójában, a Miniszterelnökséget vezető miniszterként felügyelte a vidékfejlesztési támogatások elosztását, döntéshozó pozícióban azonban nem harcolt azért, hogy az akkori kötelező minimumról, 15 százalékról emeljék a társfinanszírozási arányt, tudomásul vette a kormány döntését. A fejlesztésekért sokat tehetett volna, ehelyett elhúzódó és számtalanszor módosított pályázati kiírások, 1–1,5 évig tartó elbírálások, késlekedő támogatáskifizetések hátráltatták a fejlesztéseket. A támogatások átcsoportosítása 80 százalékban a kistermelők javára pedig Máhr szerint rossz döntés volt, az eredmény lemérhető például a kocaállományon: az elmúlt években hiába töltöttek bele közel 200 milliárd forintot, az állomány egyre fogy.
A főtitkárhelyettes úgy véli, hogy a versenyképesség javításának, a növekvő zöld követelményeknek csak fejlesztésekkel lehet megfelelni. A jövő a precíziós gazdálkodásé, de ezt cseppnyi birtokokon aligha lehet jövedelmezően megoldani. Egyetért azzal is, hogy komoly fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a mezőgazdaság alkalmazkodjon az új uniós finanszírozási rendszerhez, amelyben még nagyobb szerepet kap a környezetkímélés. 2030-ig felére kell csökkenteni a növényvédőszerek felhasználását és vissza kell szorítani a műtrágyahasználatot, illetve a szarvasmarha-tenyésztés metánkibocsátását. Ez nem megy másképpen csak a precíziós gazdálkodás felfuttatásával, automatizálással, a kötött tartás növelésével. Mindehhez komoly beruházásokra van szükség.
„Rettenetesen el lett rontva ez Magyarországon”
A GKI kutatója, Némethné Dr. Pál Katalin úgy véli, tűzijátékot pufogtatott Lázár János. Európai uniós tagállamként nincs lehetőségünk kimazsolázni a kereskedelmi láncokat, melyik maradhat, melyik nem. Egyebekben a külföldi tulajdonban lévő élelmiszerláncok is elég sok magyar élelmiszert forgalmaznak, főleg zöldségből, gyümölcsből és szó nincs arról, hogy csak a külföldi „szemetet” zúdítanák ránk. Szerinte sem a kereskedelmi cégeket kellene vegzálni, hanem foglalkozni azzal, miért nem tudnak a magyar termelők jobban teljesíteni.
2004 előtt azt hitte, hogy nagy felvirágzás jöhet a magyar mezőgazdaságban az európai piac kinyílásával, és rettentően csalódott, hogy elszúrtuk. Az élelmiszer-ipari cégek ma főleg importalapanyagból tudnak jó termékeket készíteni. Amit exportálunk, annak zöme kevés hozzáadott értéket tartalmazó nagyüzemi szántóföldi termény, búza, kukorica, olajos magvak. Ez véges lehetőség, de zöldségből, gyümölcsből, húsból, tejből lehetne többet termelni, jó minőségben.
A legfontosabb mégis az lenne Némethné Dr. Pál Katalin szerint, hogy a magyar fogyasztó érdekeit tartsák szem előtt. Mert a kormánynak elsősorban nem a termelőket, hanem az ország lakóit kellene szolgálnia. A magyar lakosság érdeke pedig az, hogy minél olcsóbban jusson megfelelő minőségű élelmiszerhez, különösen most, amikor sokan maradtak jövedelem nélkül, vagy kénytelenek jövedelemcsökkenéssel szembesülni a járvány miatt, miközben az élelmiszerárak kiemelkedően nőttek. Persze kell az is, hogy a gazdálkodóknak legyen elég jövedelmük, de azt úgy kellene megszerezni, hogy jól szolgálják ki mind a magyar, mind az európai vevőket.
A magyar agrárium jó adottságai dacára azért maradt le például a lengyeltől, mert míg ők felkészültek és helyt álltak a versenyben, addig attól nálunk mindig megvédték a gazdákat, amivel elérték, hogy nem alkalmazkodtak a versenyhez. A másik, hogy mint a GKI-KPMG közös kutatása is kimutatta, nálunk egyszerű jövedelem-kiegészítésként tekintettek a kisebb gazdák az uniós normatív támogatásokra, nem forgatták be ezeket a pénzeket a termelésbe, míg a lengyelek igen. A fejlesztésekre biztosított külön forrásokból pedig mindig csak arra költöttek nálunk, amire éppen pénzt lehetett kapni. Egységes koncepció híján pedig a fejlesztések révén sem sikerült optimalizálni a termelést.
Zömében magas támogatással és költséggel, alacsony hatékonysággal, nem a legjobb minőségben termelünk – ebből nincs profit.
Be kéne szüntetni az államilag szervezett kartelleket
Az agrárkutatási vezető azt mondja, be kéne szüntetni az államilag szervezett kartelleket, a piacvédelmi intézkedéseket, és tisztázni, hogy a gazdáknak hatékonyan kell felhasználni a forrásokat, kimondani, hogy aki erre nem hajlandó, annak nincs helye a piacon. A kisbirtokokon csak nagyon intenzív kertészeti tevékenységet, például dísznövény-, gyógynövény-, zöldség-, gyümölcstermelést érdemes folytatni, megfelelő mennyiségben, öntözéssel, magas fokon gépesítve, automatizálva. Az a világ elmúlt már, amikor olcsó kézi munkával el lehetett végeztetni az idényszerű tevékenységeket. Olyan robotok vannak már, amelyek elejétől a végéig, egészen a csomagolásig elvégzik a munka nagyját. Lehet, hogy a mai gazdák ezt nem képesek befogadni, de a gyerekeik talán igen, ha képezik magukat, és átveszik a családi gazdaságot.
Lázár részéről az jó ötlet szerinte, hogy a szövetkezéseket jól építsék fel, és erősítsék meg. De hogy ez hatékonyan működjön, ki kell szűrni a korábbi visszaéléseket, meg kell erősíteni a kölcsönös bizalmat. Ahhoz ugyanis, hogy valaki rengeteg pénzt fektessen be, erősen bíznia kell abban, hogy kiszámítható viszonyok között tud majd értékesíteni.
Ha nem térnek át mihamarabb az intenzív öntözésre, a precíziós, gépesített termelésre, akkor szerinte nem lesz kivel termeltetni, és nem lesz kinek eladni, amit a régi módszerekkel előállítanak.
