Quiz show vs. game show
Ezt nem tudni?! – alighanem sokan vannak az olvasók között, akiknél szintén gyakran hangzott el a hitetlen felkiáltás egy-egy tévés műveltségi vetélkedő láttán, alighanem egyszerre több családtag szájából. Az én gyerek- és tinédzserkoromban alapvető családi program volt a tévés vetélkedők közös megtekintése, a válaszok bekiabálása, a játékosok minősítése a Kérdezz! Felelek-től a Szerencsekeréken át a Legyen ön is milliomosig, és tinikorom egyik maradandó tévés emléke, hogy tudtam a választ a Jakupcsek Gabriella-féle Multimilliomos utolsó, döntő kérdésére – amit a játékos nem tudott. Ha teljesen őszinte vagyok magamhoz, a mai napig él bennem az ambíció, hogy egyszer majd komoly pénzt szakítok egy ilyen műsorban szerepelve, ám erre, nagyon úgy tűnik, egyre kevesebb az esélyem. Elsősorban azért, mert lassan nem lesz olyan műsor, ahová elvihetném gondosan gyűjtögetett alapműveltségem, hátha sikerül diákhitel-törlesztéssé, lakás-önrésszé, világ körüli utazássá tenni azt. A klasszikus műveltségi vetélkedők ugyanis szép fokozatosan kikoptak a tévéképernyőkről. Hasonló műsorok, persze, ma is akadnak, de azért egyiket sem lehet összehasonlítani azokkal a kőkemény logikai-műveltségi játékokkal, amelyek húsz-harminc éve olyan népszerűek voltak, hogy főműsoridőben üzembiztosan versenybe lehetett küldeni őket.
Mára átestünk egy finom váltáson, amit az angol nyelvű szóhasználattal lehet legjobban érzékeltetni: a quiz show-tól a game show felé tolódott át a hangsúly. De mit is jelent ez a két fogalom? A quiz show, azaz kvízműsor jelentése elég egyértelmű, tudás alapú, általában egyre nehezedő kérdésekre kell választ adni, meghatározott mennyiségben, hogy a játékos elvihesse a nagy pénzt. Általában akad néhány mérföldkő, ameddig eljutva bebiztosítható egy alacsonyabb összeg megnyerése, és az is jellemző, hogy egy-két havi fizetés megnyerni viszonylag könnyen, de egy komolyabb összeget már nagyságrendekkel nehezebben lehet elhozni, a műveltség korlátain túl ezt általában a műsorba álmodott plusz nehezítések is biztosítják. De akárhogy is csűrik-csavarják, a kvízműsorban a műveltség a lényeg: tudni kell a kérdésekre a válaszokat, vagy legalábbis jól tippelni. A game show azonban nem erről szól: a „game” szó játékot jelent, ami jelzi, hogy itt a fókusz azon van, hogy a műsor játékos és szórakoztató legyen – hogy ebbe belefér-e a műveltség, vagy sem, azt műsora válogatja. A két fogalom eredeti jelentését tekintve úgy is fogalmazhatnánk, hogy minden quiz show game show, de nem minden game show quiz show, a rovar-bogár analógiára.
Hogy a kvízműsorok csillagának leáldozott, annak több oka van, az egyik pedig kétségkívül az, hogy egy idő után túl problémás lett a kvízformátum, éspedig az egyre-másra felbukkanó botrányok miatt. A hazai televíziózásban ugyan nem tudunk hasonló példáról, de a nemzetközi tévés piacon több olyan botrány történt, amikor az elvileg fair versenybe a producerek beavatkoztak némi plusz nézettség reményében. Az egyik leghíresebb megbundázott kvízműsoros botrány a Twenty-one című kvízműsorhoz fűződik, melyben egy Herbert Stempel nevű férfi, akiről úgy tűnt, nagyot nyerhet, a csatorna kényszerítésére megrendezetten elhibázott egy kérdést, átadva helyét a producerek választottjának, bizonyos Charles Van Dorennek, akitől magasabb népszerűséget és nézettséget reméltek. Erről a botrányról szólt egyébként Robert Redford 1994-es, négyszeres Oscar-jelölt filmje, a Kvíz-show, melyben Ralph Fiennes alakította a tavaly elhunyt Van Dorent. Ez a botrány 1956-ben történt, amikor Magyarországon még alig volt televíziósugárzás, miközben a világ többi részén már megrogyni kezdett a kvízek népszerűsége. Így egy másik, újabb kvízes botrányról (melyben a játékosok foghattak össze a nyereményért, egymást segítve) pedig idén a brit ITV forgatott remek minisorozatot, és az emberek egy idő után egyszerűen nem hitték el, hogy nincs manipulálva a játék, így a formátumokat elkezdték a szerencse irányába tolni, hátha abban kevesebb az ilyen jellegű kockázat. Ez persze a magyar piacon nem éreztette a hatását, legalábbis nem közvetlenül – közvetve ugyanakkor nagyon is: ha ugyanis az amerikai műsorformátumok megváltoznak, az a világon mindenütt érezteti a hatását, és, még ha lassan is, de a szórakoztatás, a szerencsejáték-jelleg felfokozása szép lassan a magyar vetélkedőkben is egyre jellemzőbb lett.
A másik fő oka a műveltségi vetélkedők háttérbe szorulásának a nézői igényekben keresendő: ahogy a tömegszórakoztatás egyre intenzívebben ingerelte a nézők tudatát, úgy kopott meg az elmejátékok fénye. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója így foglalta össze ezt a változást:
Régen csak egy vagy igen kevés tévécsatorna volt, és az emberek nagy csodálattal nézték a műveltségi vetélkedőket, jó érzés volt okos embereket látni és versengeni velük. Ma már több csatorna adott, több az alternatíva műsorokból is, ráadásul az emberek egyszerre néznek tévét, telefonálnak és interneteznek. Így az, ami régen jellemző volt, hogy akár tíz percet is el lehetett tölteni egyetlen kérdéssel, ma már unalmas a nézők számára, így egy főműsoridős tartalomban nem állja meg a helyét.
A telefonom is tudja
Fischer ellenpéldaként az olyan műsorokat említett, mint a Bezár a Bazár, ahol a tudás alapú kérdések mellett az ügyesség, a gyorsaság is fontos szerepet kap, a nézők ugyanis a sokkal pörgősebb tempóhoz és eseménydúsabb tévéműsorokhoz szoktak. Ebben egyébként a konkurens RTL Klub vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Kolosi Péter is egyetért.
Lassacskán úgy alakultak át a műveltségi vetélkedők, hogy egyre fontosabb szerepet kapott bennük a show meg a szerencse, és kevesebb tudás kellett hozzá: nagyot nyerni csak tudással nem lehetett, hanem a szerencse is mindig fontos faktor volt, ez a fajta hibriditás pedig máig megmaradt, ahogy az is, hogy egy tisztán tudás alapú vetélkedőnek nincsen már nagyobb létjogosultsága, a nagyobb televíziós csatornákon legalábbis biztosan nem
– mondta. Az okokat is sejteni véli a folyamat mögött, ám nem televíziós vagy szórakoztatóipari trendekben látja a választ, hanem társadalmi, értékrendi változásokban: az információ korában a műveltségnek meglehetősen lecsökkent az értéke.
Megváltozott a világ, a társadalom és főleg a kultúrafogyasztás: gondoljunk bele, amikor ezek a műsorok nagy sikerrel futottak, akkor még nem volt általános az, hogy bárki bármilyen információra kíváncsi, leül a gép elé vagy előkapja a telefonját, és megnézi a neten. A lexikális tudás és az alapműveltség szerepe teljesen más volt akkoriban: ha nem olvastad azokat a könyveket, nem láttad azokat a filmeket, színdarabokat, ha nem érdekelt a történelem, akkor egyszerűen nem tudhattad ezekre a kérdésekre a válaszokat. Viszont ma, mivel könnyen-gyorsan elérhető, a lexikális tudás nem annyira érdekes. Ma már nem érdemes olyan vetélkedővel próbálkozni, ahol a szerencse, a kiszámíthatatlanság nem tölt be nagyon fontos szerepet: akár tud, akár nem tud valaki valamit, a nézőt az is érdekli, hogy mennyire lesz vagy nem lesz szerencséje
– emelte ki Kolosi, hozzátéve, hogy összességében sem a vetélkedők aranykora ez a mostani: célcsoportját az idősebb korosztály alkotja, ami kívül esik a kereskedelmi szempontból legfontosabb korcsoporton. Ráadásul a vetélkedő mint műsortípus sem ismétlésben, sem digitálisan újranézve nem igazán működőképes, Kolosi Péter elmondása szerint még azok sem nagyon választják ezeket a műsorokat online, akik egyébként jellemzően ott követik a csatorna tartalmait. Az RTL Klubon ezért nincs is most ilyen műsor, és Fischer Gábor is arról beszélt lapunknak, hogy a TV2 műsorstruktúrájában sincsen most fókuszban ez a formátum.
A némileg csökkenő nézettségi adatok hatására kicsit most mi is háttérbe szorítottuk ezt a műsortípust. Ezzel együtt azért folyamatosan figyelemmel követjük a világszintű televíziós tendenciákat, hátha találkozunk egy érdekes ötlettel, egy figyelemre méltó formátummal. A jelenleg nemzetközi trenddel az a fenntartásunk, hogy jellemzően egyetlen gegre építenek, többnyire egy nagyon látványos, akciódús elemre, ami viszont gyakran ismétlődő, így a néző feltételezhetően nagyon gyorsan megunná. Amennyiben ezen változtatni szeretnénk, néhány hetente, vagy pár tíz részenként új verziót kellene készítenünk, ami viszont nem lenne gazdaságos, ezért egyelőre nem készülnek új game show-k
– mondta a TV2 programigazgatója. Vetélkedőket, pláne tudás alapúakat, még a szórakoztató adalékokkal együtt sem igazán éri meg most készíteni.
Ezért sem nagyon vannak. Pedig a vetélkedő tulajdonképpen az olcsóbb műsorok közé tartozna – ha csak a gyártási költségekről beszélnénk. De arra mindig rájön a nyeremény, ami nagyon megemeli a költségeket. Ráadásul ezt az összeget aztán egyetlen sugárzással kellene visszahozni
– teszi hozzá Kolosi Péter, kiemelve, hogy persze mindez egyáltalán nincsen kőbe vésve: tévés trendek jönnek-mennek, és egy-egy jól sikerült új formátum villámgyorsan fordíthat a széljáráson.
Attól nem tartok, hogy teljesen eltűnne ez a műfaj: elég egyetlen nagyon érdekes ötlet, egyetlen nagyon sikeres új vetélkedő – azért az általában feltétel szokott lenni, hogy ez Amerikából érkezzen –, hogy elkezdjünk a vetélkedők reneszánszáról beszélni. Miközben nem az egész műfaj reneszánsza zajlik, csak jött egy nagy sikerű példa. Az persze igaz, hogy amikor ilyen történik, akkor aztán a világban mindenütt elkezdenek a csatornavezetők hasonló vetélkedőket keresni, vagy rosszabb esetben lemásolni azt a nagy sikerű példát, azaz megnő a kereslet, és így végül is igaz lesz a reneszánsz kifejezés. Ilyen pedig biztosan lesz még, már csak a véletlenek természetéből adódóan is
– foglalta össze Kolosi Péter, ami mindenképpen reményre ad okot a kvízrajongók körében. Már ha egyáltalán még vannak ilyenek.
