Kultúra

Meghalt Charles Van Doren, a tévétörténet egyik legnagyobb csalásának résztvevője

93 éves korában meghalt Charles Van Doren, a Twenty One című amerikai kvízshow csalási botrányának résztvevője, írja a New York Times. Az NBC 1956-ban futó műveltségi vetélkedő leginkább arról híresült el, hogy alulművelt résztvevői miatt a készítők a második adástól megbundázták a versenyt. Ennek értelmében előírták a játékosoknak, mikor mondjanak jó válaszokat és mikor tévedjenek a játék során.

A probléma akkor merült fel, amikor a vetélkedőbe bekerült egy Herbert Stempel nevű játékos, aki messze többet tudott az összes játékosnál. Kinézet és szórakoztatás szempontjából azonban nem igazán tartották érdekes figurának, így szegényt lecserélték a jóképű, de kisebb tudású Charles Van Dorenre, miután arra kényszerítették, hogy rossz válaszokat adjon.

Stempel később mindent elmondott a rendőrségnek, ám nem sikerült bizonyítani a csalást. A férfiről sokan azt gondolták, csak az irigység szól belőle, mivel Van Doren sikeresebb volt nála. Van Doren azonban később bevallotta, hogy együttműködött a játék készítőivel. A botrányból azért nem lett rendőrségi ügy, mivel hivatalosan egy törvényt sem szegtek meg a vetélkedő készítői és résztvevői. A botrány után Van Doren elvesztette addigi állását, és könyvkiadóknál, valamint lexikonszerkesztőként dolgozott.

Az esetből 1994-ben Robert Redford filmet is készített, Quiz Show (magyarul Kvíz-show) címmel.

Kiemelt kép: Hulton Archive/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik