Nem volt jó hete Orbán Viktornak Brüsszelben. Sőt, igazából különösebben jó éve sem volt a magyar miniszterelnöknek az Európai Unióban. A magyar kormány és az EU csatája nem most kezdődött, már 2011-ben, a médiatörvény elfogadása után elkezdett romlani a viszony, de majdnem egy évtizeden keresztül úgy játszhatott a Fidesz az Európai Unióval, ahogy akart.
Ennek több oka volt. A Brüsszellel szembeni „szabadságharc” jól jött a magyar kormánynak a belpolitikai küzdelmekben, az EU ugyanis kifejezetten jó ellenségkép volt. Leginkább azért, mert az unió arra jött létre, hogy multilaterális együttműködéssel kompromisszumos eredményeket érjen el, így szervezetileg sem értette azt a politikai kultúrát, amelyet a Fidesz Magyarországon és Európában vitt. Emiatt tehát az EU soha nem ütött vissza.
A magyar kormány valószínűleg elkényelmesedhetett ebben az állandó sikerben, ami nagyrészt arról szólt, hogy az Európai Unió közepesen impotens felszólításokat intézett a magyar kormány egyre autoriterebb húzásaival szemben, Orbán Viktor pedig learatta a babérokat azzal, hogy a szervezetnek semmilyen kényszerítő eszköze nem volt, amivel bármilyen változást el tudott érni a tagállamokon belül. Illetve bizonyos területeken volt ilyen eszköz, a gazdasági fegyelmezésben éppen a magyar elnökség alatt sikerült átverni azt a hatos csomagot, amellyel a szervezet meg tudta regulázni a nem elég felelősségteljesen gazdálkodó tagországokat, de ez csak gazdasági kérdésekben működött.
Nem most volt az igazi bukás
Orbán Viktor igazi bukása valójában az előző európai parlamenti választás volt. A magyar miniszterelnök nagyon bízott abban, hogy Magyarországhoz, Nagy-Britanniához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan az EU-ban is populista jobboldali fordulat jön, és a korábbinál sokkal barátságosabb közegben politizálhat majd tovább. Ennek az ellenkezője történt. Mostanra egyértelmű, hogy a brexit és Donald Trump győzelme után a populista erők szinte marginalizálódtak az EU-ban, és ugyan továbbra is megtűrték a Fideszt, egyre erősebb lett a centrista bal- és jobboldal, valamint a liberálisok.
Közben viszont kiéleződött egy olyan konfliktus, amely arról szól, hogy az EU értéksemleges gazdasági közösség, vagy közös értékeken alapuló, ezért a tagállamoktól bizonyos típusú viselkedési normákat elváró szervezet legyen. Ez egyébként kifejezetten nehéz kérdés, már csak azért is, mert a magyar kormánynak sok szempontból igaza van abban, hogy a jogállamot mint az unió morális iránytűjét meghatározó elvárást szubjektívnek nevezi. Valóban az, hiszen sokféle jogállam létezik Európában, ezért talán szerencsésebb lett volna ebben a harcban olyan alapértékekre hivatkozni, amelyeket jogállamiságként azonosítanak az EU alapdokumentumai is, mint a szabadság, demokrácia és társaik.
A jogállamiság körüli konfliktussal párhuzamosan az Európai Unió szervezetei és tagállamai elkezdték végre megérteni azt, hogy milyen módszerekkel politizál a Fidesz Európában. A magyar kormánypárt egyébként egyáltalán nem kiismerhetetlen, politológusként még Karácsony Gergely beszélt arról, hogy körülbelül két ciklus kell ahhoz, hogy a pártok alkalmazkodjanak egy új választási struktúrához. Körülbelül ennyi időbe telt az is, hogy Brüsszelben megértsék, hogyan használja Orbán Viktor az unió ellen a szervezet gyengeségét.
Elaludtak
Ennek a megértése viszont pont akkor történt, amikor a magyar miniszterelnök a legnagyobb tétekben játszott. Régóta vannak pletykák arról, mennyit romlott a korábban kifejezetten erős brüsszeli magyar diplomácia állapota, de most láthatjuk igazán, mit jelent több kulcsember, például Szájer József és Várhelyi Olivér kiesése. A magyar kormány látványosan nem értette meg, hogy a jogállami mechanizmus az első olyan kísérlet az autoriter tagállamok szabályozására, amit tényleg komolyan gondolnak a többiek. Ezt a Fideszben valószínűleg nem hitték el, vagy nem vették elég komolyan, ezért a megállítására is csak akkor tettek komolyabb kísérleteket, amikor már késő volt.
És mivel a mechanizmus nemcsak készen állt, de képesnek is tűnt arra, hogy komoly problémákat okozzon az EU-s pénzekre épülő magyar gazdasági növekedésnek, a válaszreakció is kifejezetten durva volt: Orbán Viktor egyenesen azzal fenyeget, hogy megvétózza az Európai Unió legfontosabb megegyezését, a hétévente elfogadott költségvetési keretet.
Az eleve kétséges volt, hogy végül tényleg vétó lesz-e a vége ennek a nagy tétekkel játszott pókerjátszmának, hiszen több olyan verzió is létezett, amelyekkel a miniszterelnök úgy léphetett volna vissza a vétótól, hogy közben arcot is ment a belpolitikai csatákban.
A jogállami mechanizmust pedig úgy is el lehet fogadni a tanácsban, hogy a magyarok nem szavazzák meg. Ennek a játéknak valójában nem volt olyan kimenetele, ami jó lett volna a magyar kormánynak. A legjobb verzió is csak mérsékelte volna a jogállami mechanizmus hatásait, de magát a mechanizmust már nem lehetett volna semmissé tenni.
Nagy tétek
Közben a miniszterelnök iszonyatos mennyiségű politikai tőkét játszott el Európában. Ennek egy része a vétóval fenyegetés miatt volt, másik része viszont egy véletlennek köszönhetően: arra ugyanis tényleg nem számított senki, hogy a világsajtó azzal lesz tele, hogy Orbán Viktor legfontosabb brüsszeli embere drogokkal teli hátizsákkal menekült egy orgiáról a koronavírus miatt meghozott lezárások alatt.
Szájer József pénteken ment el a mostanra híressé vált buliba, és egy hét sem kellett hozzá, hogy a magyar kormány legfontosabb szövetségese meggondolja magát. A lengyel miniszterelnök-helyettes csütörtök este bejelentette, hogy elállnak a vétótól, ha az EU meghoz egy jogilag kötelező erejű deklarációt arról, hogy a jogállami mechanizmust csak objektíven és az uniós büdzsé védelmében lehet használni.
Ez több szempontból érdekes. Egyrészt még mindig nem tudjuk, hogy a lengyelek tényleg elállnak-e a vétótól. A miniszterelnök-helyettes a párton belül a centristább vonalhoz tartozik, de a lengyel kormány megosztottabb a magyarnál. A másik szempont pedig, hogy olyan deklaráció, amelyet a lengyelek kérnek, nem létezik.
Ilyen papír nincs
Az Európai Unióban ritkán születnek deklarációk, ezek alapvetően arra szolgálnak, hogy az EU elmagyarázhassa, mit gondol pontosan egy adott kérdésről. De a deklaráció nem jogilag kötelező dokumentum, csak politikai nyilatkozat. Ha meghozzák, az senkit nem fog semmire kötelezni, a jogállami mechanizmus marad ugyanolyan, mint előtte volt. A különbség annyi, hogy az EU azt mondja ki mellé, hogy ez a mechanizmus Magyarország és Lengyelország számára ártalmatlanabb, mint amilyen valójában.
Nagy kérdés, hogy mi lesz most. Orbán péntek reggel ugyan bejelentette, hogy a nem tart a lengyelekkel, és ragaszkodik az álláspontjához, Magyarország egyedül nehezen fogja tudni akadályozni a büdzsé és a mentőcsomag elfogadását, a lengyelek támogatása több szempontból is fontos volt. Egyrészt azért, mert Lengyelország nagy ország, ezért a magyar-lengyel szövetség nemcsak szuverén-konzervatív tagországok szövetsége, de jelentős mennyiségű uniós állampolgár támogatása is volt. Magyarország viszont egyedül nagyon kicsi ország ahhoz, hogy ennyire fontos ügyben eredményt érjen el. Főleg akkor, ha nincs igazán optimális kimenetele, ahogy azt már korábban leírtuk.
Az EU közben egyébként felkészült B-tervekkel is. Az egyik, hogy a segélycsomagot ne a teljes tanács fogadja el, hanem államok közötti megegyezésként 25 tagország. Ez olyan lenne, mint a gazdasági válság után elfogadott Európai Stabilitási Mechanizmus volt. Egy új megoldás azonban időben fontos veszteséget okozhat, hiszen elsősorban a déli államoknak égető szüksége van a pénzre.
Ráadásul a megállapodásnak kifejezetten fontos része lenne a közösen elfogadott segélycsomag. Orbán arról beszél, hogy nem szívesen venne fel hitelt a görögökkel vagy a spanyolokkal, ezért szívességet tesz. De akkor mit mondjanak azok, akik tényleg fizetnék ezt a hitelt és pénzügyi felelősséget vállalnának? A mostani csomag lényege az lenne, hogy a közös kockázatvállalással az uniót szorosabb szövetséggé formázzák, és furcsa, hogy az ez ellen mindig tiltakozó németek és a fukarok meggyőzése után éppen Magyarországon, egy nettó haszonélvezőn bukhat el a dolog.
A mostani hírek szerint alapvetően mindenki abban bízik, hogy a jövő heti uniós csúcson eldől, mi lesz a költségvetés sorsa.
