Amióta nem ön vezeti az orvoskamarát, főállásban mentőzik, ami azt jelenti, hogy a járvány idején a tűzvonalban van. Ön szerint is apokaliptikussá válhat a helyzet?
Nem, szerintem már most apokaliptikus. A mindennapi munkám során komoly fennakadásokat tapasztalok, és hallom a kollégák kétségbeesett jelzéseit is. A mentés legtöbbször a kórházban végződik, de azt látjuk, hogy a kapacitások kezdenek kimerülni. A betegekkel az intézményekbe érkezve rendkívüli túlterheltséget tapasztalunk. És a pénteken ismertetett számok, amiket a miniszterelnök jelentett be, rémisztőek.
A túlterheltség hogyan néz ki gyakorlatban? Megérkeznek az ellátásra szoruló beteggel, akinek órákat kell várnia, mire sorra kerül?
Ó, hát az már a jobbik eset. Az ország nyugati szélén dolgozom egy nagyvárosban, és számos esetben tapasztalom, hogy a kórházak egyáltalán nem tudják fogadni a betegeket. Aránytalanul hosszú transzportokat kell végeznünk…
Ez akár több tucat plusz kilométert is jelent egy ellátásra szoruló beteggel?
Tehát amikor arról szólnak a hírek, hogy egyre többet kell várni a mentőre, az nem azért van, mert kevés a mentős?
Ha több lenne, akkor sem tudnánk hová vinni a betegeket.
Pénteken azt is lehetett hallani, hogy míg a WHO 15 százalékos átlagfertőzöttségről beszél az egészségügyi dolgozók esetében, nálunk ez a szám csupán 3 százalék. Ez azt sugallja, hogy a magyar orvosok és ápolók az európai átlagnál nagyobb biztonságban vannak.
Az ellátás nem számtani, hanem szakmai kérdés. A három százalékos arány, amit büszkén emleget a tiszti főorvos asszony, rendkívül bizonytalan és átmeneti állapot: látom, hogy a kollégák közül egyre többen betegszenek meg, vagy a közvetlen környezetükben betegszik meg valaki, ami az egészségügyi dolgozóra karanténkötelezettséget ró. Lehet, hogy két hét múlva az lesz nálunk is, mint Belgiumban, hogy akár Covid-fertőzöttként is be kell menni dolgozni, ha az ember épp nincs rosszul. De itt még szerencsére nem tartunk, bár már lazítottak az eljárásrenden.
Viszont ha hihetünk a hivatalosan közzétett adatoknak, és miért ne hihetnénk, akkor a lélegeztetőgépen levő betegek száma négy hét múlva a tízszeresére emelkedik. És ezt nem én mondom, hanem például a Kossuth Rádió.
A miniszterelnök ugyanott azt is mondta, hogy a lélegeztetőgépek számában világelsők vagyunk.
Csakhogy nincs elegendő szakszemélyzet, márpedig nagyon nem mindegy, ki és hogyan nyúl egy ilyen készülékhez. A gépi lélegeztetés külön szakma, a lélegeztetőgépek avatatlan kezekben ölni is tudnak.
Ráadásul azt a betegséget, amivel szemben állunk, a mai napig sem ismerjük igazán – most tanuljuk a sajátosságait, a lefolyását. Közösen tanulunk, a saját bőrünkön és a betegeink bőrén. Ez azt jelenti, hogy még a szakavatott aneszteziológus is komoly kérdésekkel, dilemmákkal néz szembe, és nem azért, mert nem tud lélegeztetni, hanem azért, mert a betegség, amit le kéne győznünk, nemrég még nem is létezett.
Orbán Viktor a járványügyi intézkedések sorában említette az orvosok fizetésemelését. Ezt az ön által vezetett kamarának nem sikerült elérnie.
Itt azért összecsúsznak dolgok. A megállapodás, amit most törvénnyel ratifikálnak, aláírásra készen volt már egy évvel ezelőtt, és a tervezetnek azt a részét, ami a bérek mértékét illeti, a kamara korábbi elnöksége közel tízéves munkával küzdötte ki.
De aláíratni az új vezetésnek sikerült.
A kamara végül is egy kezdeti optimizmus után csalódottan fogadta a törvényt.
A törvény szerintem alapelveiben és az az irányát tekintve jó, bár vannak hibái. A legnagyobb pozitívuma, hogy tisztességesen rendezi végre az orvosok bérezését, és bevezeti a paraszolvencia tilalmát, ráadásul ezt kiterjeszti mindkét félre, tehát hálapénzt nemcsak kapni, hanem adni is tilos. Rendkívül rossz viszont a törvény kommunikációja, ezért a kollégák, érthetően, rosszul fogadják. De már nem az én dolgom ezt magyarázgatni, hiszen csupán egy vidéki, nyugdíjas kivonuló mentőorvos vagyok.
Azért e minőségében is elmondhatja, hogy mit tart a legnagyobb hibának a törvényben.
Például azt, hogy sok helyen hagyja nyitva az alacsonyabb szintű rendeletalkotás lehetőségét, a munkáltatók jövőbeni szerepétől a másodállások engedélyezésén át a kirendelésig. És még az sem látható, hogy volnának törekvések a kétségek eloszlatására. Az, hogy engedélyeztetni kell a másodállásokat, szerintem nem baj, sőt tisztább helyzetet teremt, mert most teljes a káosz.
De ezt sokan úgy értelmezik, hogy a munkáltatók nem fogják engedélyezni a másodállásokat.
Pedig ilyet nem mondott senki. A bizalmatlanságot nem csodálom, hiszen az egészségügyi rendszer fenntartói részéről a mellébeszélés szomorú szokás már évtizedek óta. De azért az is tarthatatlan, hogy nem tudjuk, hol hányan dolgoznak. A 2003 óta meglévő minimumfeltétel-rendelet elvben előírja, hogy milyen ellátóhelyeken milyen személyi kapacitásnak kell lennie, de ennek nem lehet érvényt szerezni, mert minden szakorvos le van jelentve egyszerre három, de akár öt helyre is. Ez tervezhetetlenné és bizonytalanná teszi a rendszert.
Amikor azt mondja a jogalkotó, hogy mindenkinek engedélyeztetnie kell a melléktevékenységeit, attól az egész átlátható lesz, másrészt gátat szab annak, hogy egy fenékkel több lovat üljünk meg. Tehát az orvos a pénzért, amit kap, a munkahelyi feladataira tud teljes erőből koncentrálni ahelyett, hogy loholna egyik állomáshelyéről a másikra.
De ha ezt bevezetik, az sok helyütt fájdalmat fog okozni. Gondolom, az orvos a munkaideje lejártával olyan állomáshelyekre lohol, ahol szintén szükség van rá.
Ez már ne az orvosok gondja legyen, hanem azoké, akik tizenöt éve nem rendezik a helyzetet.
A béremeléstől lehet azt várni, hogy mondjuk a kórházi orvosok bevállalnak még egy műszakot?
Dehogy, így is majd’ összeroskadnak a fáradtságtól. Senki nem fog többet dolgozni, csak az orvosok emberfeletti erőfeszítését jobban meg fogja becsülni az állam.
Milyen konkrét további szigorításokat tartana jónak?
Például azokat, amiket a Magyar Orvosi Kamara jelenlegi elnöksége javasolt. A lényeg, hogy a személyes kontaktusok számát a legszükségesebbekre kell leszorítani. Mindenáron el kell laposítani a járványgörbét, hogy versenyt tudjunk futni a vírussal. Ha ugyanis az aktuális beteglétszám és a rendelkezésre álló egészségügyi kapacitás közül az előbbi nagyobb, akkor bekövetkezik a tragédia. És jelenleg ennek óriási a veszélye. Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
