Belföld

Orbán: már látjuk az alagút végét, 90 nap múlva lehet vakcinánk

Az operatív törzs reggeli üléséről érkezett Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióba. Itt előbb arról kezdett beszélni, hogy „a mi elemzésünk szerint november 21-én 2240 intenzív ágyra lesz szükség, amihez van lélegeztetőgép.” December közepén azonban már 4480 intenzív ágyra lesz szükség az előrejelzések szerint, és ekkor 30-32 ezer ember lesz kórházban.

Itt van a magyar egészségügy teljesítésének határa

– tette hozzá. Azt is mondta Orbán, hogy „órákon belül döntenek a halasztható műtétek átütemezéséről”.

A járvány elérte a családokat, rokonokat, ezért szerinte ne tévesszen meg senkit, hogy esetleg a fiatalok könnyebben átesnek a fertőzésen. „76,1 év az elhunytak átlagéletkora: ezért ne keverjék össze a fiatalok a maguk egészségügyi helyzetét a szüleik, nagyszüleik helyzetével”.

Megemlékezett a koronavírusban elhunyt főtanácsadójáról:

Isten nyugosztalja, Szőcs Gézát.

Üllő és kalapács között – Szőcs Géza emlékére
A költő, politikus két interjújából próbáljuk összemozaikozni, sajátos jogosítványai birtokában hogyan közlekedett a hipertóniás magyar közéletben.

Konkrét számokat is ismertetett a kormányfő:

  • a közel 3300 közül már csak 700 településen nincs jelen a járvány Magyarországon
  • eddig 97 óvodát kellett bezárni
  • 23 iskolában távoktatás, 78 iskolában vegyes oktatás zajlik.

„Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat”, 7 hét van hátra a téli szünetig, „addig kellene kibírni”. Ha a diákok „nincsenek benn az iskolában, az nem azt jelenti, hogy otthon fognak maradni. A biológia működik, az ember ilyenkor megy” – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért jobb, ha diákok bejárnak az iskolába, és nem maradnak otthon.

Általánosságban azt mondta: szerinte nem kell a magyarokat ijesztgetni a járvány súlyosságával: „Jól kezeljük a helyzetet. Ha betartjuk a szabályokat, akkor együtt sikerülni fog.” A hétfőtől érvényes kötelező maszkviseléssel kapcsolatban azt mondja: „Jobb az arány, mint amire számítottam.” De ha az üzletek, vendéglátóhelyek, mozik, „nem tartják be ezt az előírást, akkor egy választásunk van: be fogjuk zárni”.

A magyar hozzáállásról azt mondta: „Van egy kis slendriánság Magyarországon, hogy nem mindent kell komolyan venni, amit az állam mond. Most azt kérem, hogy ezt tegyék félre.”

A 90 napos rendkívüli jogrendről jelezte: nem azért lett ennyi, mert az ellenzék kérte. Hanem mert ennyire lesz szükség.

Látjuk az alagút végét, egyre jobb híreink vannak a vakcináról. Valamilyen vakcina rendelkezésre áll majd, erre a 90 nap elegendő lesz.

Szerinte a bécsi terrortámadás azt mutatta meg, hogy a veszély „itt van a hónunk alatt. Ezek a merényletek a figyelmeztető lövések. A járványon kívül más is veszélyezteti az európai emberek életét”. Hozzátette: az a hozzáállás, ahogy a migrációt kezeli sok ország, az öngyilkos. „A bevándorlás semmit nem old meg, maga lesz a baj forrása.”

Uniós léptékben az a legfőbb feladat, hogy „minél gyorsabban juttassuk el a szükséges forrásokat oda, ahova legnagyobb a szükség”. Ezalatt pedig a déli országokat értette.

Az amerikai választásról pedig azt mondta: „Ha olyasmik történnének Magyarországon, mint most ott, akkor leszakadt volna az ég.”

Az a helyzet, hogy Trump elnök, Magyarország barátja. A magyar külpolitika barátokat gyűjt a világban, nem ellenségek. A magyar-amerikai kapcsolatok a valaha mutatott legjobb formájukat futják.

Ez alatt azt értette, hogy nőtt a kereskedelmi forgalom, sok amerikai cég itt végzett munkát.

A jó kapcsolatokat fenn kell tartani. Az az amerikaiak dolga, hogy ki és hogy kormányozza Amerikát. Az meg a magyaroké, hogy Magyarországot kik.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik