A rendőrség négy autót kiadott a lefoglalt huszonötből a jogos tulajdonosoknak – erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a 24.hu-t, amikor a Wallisnál történt, általunk nyilvánosságra hozott bűncselekmény felderítésének fejleményeiről érdeklődtünk. Hogy várható-e további lefoglalt gépjárművek kiadása, és így a vevők közül előbb-utóbb mindenki visszakapja-e a februárban lefoglalt járművét, arra a rendőrség nem válaszolt a nyomozás érdekeire hivatkozva.
Még júniusban írta meg a 24.hu, hogy több száz millió forintos visszaélés történt az egyik legnagyobb hazai autókereskedőnél, miután két tucat, használt, de jelentős értékű gépjármű (jellemzően BMW) esetén merült fel a sikkasztás gyanúja. A cég azt állítja, hogy a kocsikat az egyik – februárban aztán előzetes letartóztatásba helyezett – értékesítője lényegében kicsempészte a cég telephelyeiről, és külső helyszínen értékesítette őket, az érte kapott pénzt pedig zsebre tette, meglopva a céget mintegy 300 millió forinttal.
Csakhogy lapunk korábban több érintett tulajdonossal is beszélt, akik rendre normális, de legalább jóhiszemű vásárlásról számoltak, amelyek a szalonban történtek, és amelyek végén a kasszánál, készpénzzel fizettek. A rendőrség nem árulta el a lefoglalás megszüntetésének indokát, de a ténye a vevők állításait látszik erősíteni. Volt, akinél még az eredetvizsgálat is a Wallisnál történt, és akadt, aki tavaly nyáron vásárolta a kocsit, annak hiánya mégis csak bő fél év után tűnt fel a kereskedőnek. A Wallis ugyanis január elején tartott leltárt, állításuk szerint csak ekkor szembesültek a két tucat autó hiányával, ami egy ekkora cégnél minimum gyanús. Az ügy megválaszolatlan kérdéseiről (például arról, hogy hányan állhatnak a visszaélés mögött) ebben a cikkben írtunk részletesen:
A rendőrség februárban gyűjtötte be a gépkocsikat azoktól a tulajdonosoktól, akik a megelőző bő fél évben vásároltak prémium kategóriás, használt BMW-ket a Wallisnál (vagy az eltelt hónapok alatt szereztek be olyantól, aki a Wallisnál vett) – feltehetően azokat, amelyek a leltár alapján hiányozhattak a készletből.
Az elmúlt napokban beszéltünk olyan tulajdonossal, aki július végén visszakapta a kocsit, és olyannal is, akinek hatósági határozata van arról, hogy hamarosan visszakaphatja. De olyannal is, aki nemcsak hogy nem kapta vissza a megvásárolt autóját, de nem is kapott értesítést arról, hogy mikor remélheti ezt.
A különböző kimenetek mellett abban azért teljes egyetértés van, hogy forrásaink egytől egyig vesztesnek érzik magukat, ráadásul igazságtalanul.
Kétmilliós kár
Egyikük azt mondja:
Nekem napi szinten, a munkámhoz is kell az autó. Olyan a munkám, megyek tárgyalni, vannak üzleti ebédek, ott nem lehet kiszállni egy lepattant kocsiból, ezért kellett erre költenem. Az autót még február elején vitte el a rendőrség, július végén kaptam vissza. Addig bérelnem kellett egyet, aminek a díja már másfél millió forintra rúg. És ott vannak az ügyvédi költségek, amik abból az ügyből fakadnak, amelynek során nemrég a rendőrség is belátta, hogy mégiscsak én vagyok a jogszerű tulajdonos. És van még a tréler, merthogy a kocsinak, miután visszakaptam, elszakadt az ékszíja, a Wallis viszont közölte, hogy nem szereli meg, dacára, hogy egyéves garanciát vállaltak rá. A rendőrségi vizsgálat miatt pedig pont kicsúsztam az egy évből. Tehát lesznek még szervizköltségeim is, fizettem a kötelezőt – összességében több mint kétmillió forintomba került az, hogy a Wallis egyik munkatársa valami disznóságot művelt a cégen belül, a rendőrség pedig majdnem fél évig gondolkozott rajta, hogy kié a nevemre jogszerűen átíratott kocsi.
Kinek kellene fizetni?
Megkérdeztük Kovács Krisztián jogászt: lehet-e kárigénye annak, aki jelentős ideig nem tudta használni az általa megvásárolt járművet, és emiatt jelentősnek mondható költsége keletkezett?
A szakember jogosnak tartja a kárigényt, azt viszont, hogy azt miképp lehet „behajtani”, már egy nehezebben megragadható problémának tartja. Elvileg két irányból lehet közelíteni a kárigénnyel: a hatóságnál, illetve a Wallisnál. A rendőrség esetén Kovács azt mondja, ahhoz, hogy kártérítést kapjanak a tulajdonosok, azt kellene bizonyítani, hogy a lefoglalásra nem volt szükség a büntetőeljáráshoz, így az jogellenes volt. „Én erre a bizonyításra nem látok esélyt, ebben a tekintetben megengedő a hatósággal a bírói gyakorlat. Van ugyan mód kártalanítás kérésére jogos károkozás esetén is, de az a feltétele, hogy jogszabály külön előírja. Ilyet a büntetőeljárási törvény nem ír elő, így ez is kiesett. A rendőrséggel szemben tehát véleményem szerint nem tudnak kárigényt érvényesíteni” – magyarázza.
A Wallis viszont más kategória a jogász szerint. „Ez érdekesebb eset, az eredménye nagyban függ a büntetőbíróság által megállapított tényállástól. Ha az lesz a döntés, hogy a vevők rendben vásárolták meg a kocsikat, és az alkalmazott tette el a pénzt, akkor a vevőknek van érvényes szerződésük a Wallisszal. Ehhez jár az úgynevezett jogszavatosság is, illetve több egyéb jogosultság. Ezekkel kapcsolatosan az a lényeges, hogy a vevőt megillette az autó használatának joga – nem beszélve arról, hogy fél évre feleslegesen fizetett kötelező biztosítást, illetve teljesítményadót, ráadásul úgy amortizálódott a kocsi, hogy nem használta –, amivel a kereskedő belső hibája vagy elszámolási vitája miatt nem tudott élni. A Wallis ez esetben három feltétel egyidejű bizonyítása esetén tudna mentesülni a kártérítési kötelezettség alól. Bizonyítania kellene, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta, ez viszont nem igaz, mert ő választja ki a munkatársait, illetve működteti az ellenőrzési rendszereket, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Bizonyítania kellene, hogy a visszaélés a szerződéskötéskor nem volt előrelátható (ez akár igaz is lehet), a harmadik feltétel pedig az, hogy nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje. Ez viszont biztosan nem áll meg, hiszen elvárható egy autókereskedéstől, hogy el tudjon adni egy kocsit úgy, hogy tudjam használni. Ha a Wallis a háromból akár csak az egyiket nem tudja bizonyítani, akkor van kártérítési felelőssége.”
Mégis óvatosságra és átgondoltságra int Kovács Krisztián:
Csak minden körülményt megfelelően mérlegelve javasolnám belevágni egy ilyen eljárásba, és csak a büntetőeljárásban legalább az elsőfokú ítélet megszületése után, úgyis van öt év az igényérvényesítésre. A hasonló, viszonylag kis értékű pereknél az jelenti a problémát, hogy a perköltség irreálisan nagy a követelt összeghez képest, egy ilyen pernél fél-egymillió körüli összeggel is lehet számolni, ráadásul másfél-két év elmegy a pereskedéssel.
A rendőrség azt is közölte lapunkkal, hogy továbbra is egyetlen gyanúsítottja van az esetnek, aki még mindig nem tett vallomást. A meggyanúsított értékesítő jogi képviselőjét többször próbáltuk, de eddig nem tudtuk elérni. A Wallis nem kívánta kommentálni friss értesüléseinket. Azt viszont jelezték, hogy továbbra is az ügy sértettjének tartják magukat.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
