Guatemala nem felejt. És a legkevésbé sem éri be azzal az öt évvel ezelőtti, nyilvános bocsánatkéréssel, amit az Egyesült Államoktól kaptak az 1940-es 50-es években zajlott, amerikai orvosok által elkövetett illegális emberkísérlet miatt. Pedig a bocsánatkérést Hillary Clinton – az akkori külügyminiszter – tolmácsolta Guatemalának, azzal a beismeréssel együtt, hogy a 65 évvel ezelőtti kísérletek minden kétséget kizáróan etikátlanok voltak.
Guatemala nem felejt. Ezt bizonyítja, hogy április elején egy 774 emberből – javarészt érintettekből, hozzátartozókból és leszármazottakból – verbuválódott csoport, egymilliárd dolláros kártérítési pert indított az amerikai Johns Hopkins Egyetem és a Rockefeller Foundation ellen, melyek képviselői a vád szerint mindenféle előzetes tájékoztatás és beleegyezés nélkül, olyan szexuális úton terjedő vírusokkal fertőztek meg guatemalai embereket, mint a szifilisz, vagy épp a gonorrhea.
Mindezt csak azért, hogy kiderítsék, mely gyógyszerek képesek hatékonyan megállítani a már említett vírusokat. A cél érdekében pedig több száz katonát, prostituáltat, árvát és pszichiátriai beteget fertőztek meg. Mivel nem tájékoztatták őket, és egy részüknek még a gyógykezelését is megtagadták a tünetek jelentkezése után, a kísérlet miatt legkevesebb 83-an meghaltak, de sokan még most, 65 évvel az eset után is nyögik a következményeket és most a csillagászati összegű kártérítéstől várják sorsuk jobbra fordulását.
Egy biztos: bocsánatkérés ide, kártérítés oda, az ilyen – és ehhez hasonló – esetek nyomot hagynak nemcsak az érintettek, de az egész emberiség történetében. Sötét fejezetek, melyeket igyekszünk minél gyorsabban elfelejteni. Szerencsére ma már csak a legritkább esetben fordulhat elő ilyesmi, de hogy ez így is maradjon, nem árt emlékezni. Pontosan ezért szedtük most össze mi is a három, valaha volt legkegyetlenebb orvosi kísérletet.
Emma Eckstein csak a menstruációs fájdalmaitól szeretett volna megszabadulni
nem sokkal később mégis ő lett a neves osztrák neurológus-pszichológus, Sigmund Freud legtragikusabb sorsú betege. Az akkor 27 éves, fiatal nő 1882-ben enyhe hasfájásokra és kezdődő depresszióra panaszkodva kereste fel Freudot, aki néhány konzultáció után “túlzott maszturbációs szokással” és lappangó hisztériával diagnosztizálta.
Freud gyógymódot is ajánlott a nő problémáira, egy kollégája, dr. Wilhelm Fliess személyében. A fül-orr-gégész specialistát, aki néhány évvel korábban azzal szerzett hírnevet magának – és nyerte el Freud barátságát –, hogy meggyőződéssel állította, létezik egy speciális összeköttetés az orr és a nemi szervek között. Mindezt megfejelte azzal is, hogy ezt a bizonyos kapcsolatot nevezte meg számtalan mentális betegség, többek között az általa csak “nazális reflex neurózisnak” nevezett tünetegyüttes okaként.
Eckstein Freud győzködésére végül belement abba, hogy Fliess kipróbáljon rajta egy kísérleti eljárást, ami elmélete szerint megszakítja a fennt már említett kapcsolatot orr és nemi szerv között. Vesztére. Az eljárás ugyanis kis híján már a műtőasztalon megölte őt, mikor a fájdalomcsillapításra kapott kokaintól agyvérzést kapott. És mintha ez nem lett volna önmagában elég rossz, a doktor a beavatkozás során orvosi gézt felejtett a nő arcüregében, ami később elfertőződött. Emma a műtét után teljesen lebénult, és élete hátralevő részét ágyhoz kötve, magatehetetlenül töltötte. Végül 59 évesen, agyvérzésben halt meg.
Még ma is használják a sejtjeit
annak a fiatal afroamerikai nőnek, aki az 1940-es évek végén, vérzészavarral és kínzó hasfájással kereste fel háziorvosát. Henrietta Lacksot orvosa először szifiliszre tesztelte, majd a negatív eredményt követően a Johns Hopkins kórházba küldte: az egyetlen intézménybe, ami akkoriban hajlandó volt feketéket gyógyítani.
1951 januárjában Lacksot méhnyakrákkal diagnosztizálták és azonnal megkezdték a kezelését. Eközben kezelőorvosa, Howard W. Jones a nő megkérdezése, és így beleegyezése nélkül sejtmintákat vett tőle: egészséges és rákos méhnyaksejteket távolított el a nő testéből, aki néhány hónappal később Baltimore-ban egy vérátömlesztést követő fertőzésben halt meg, október 4-én.
Csakhogy Henrietta története ezzel nem ért véget. A dr. Jones által levett mintáiból hamar kiderült, hogy a sejtjei különlegesek: vagyis a legtöbb emberi sejttel ellentétben a testen kívül is életben tarthatók, sőt, szaporíthatók is. Dr. George Otto Grey a segítségükkel később létrehozott egy halhatatlan emberi sejtsort (a HeLa sejteket), amit a mai napig használnak például a rák- és AIDS-kutatásban, a géntérképezéshez, sőt, a védőoltások kifejlesztéséhez is.
Minderről az asszony családja semmit sem sejtett. Sőt, sokáig még maguk a kutatók sem tudták pontosan, kit takar a HeLa név. Csak jóval később, valamikor a hetvenes években pattant ki a dolog, amikor Henrietta Lacks gyermekei szembesültek azzal, hogy húsz éve halott anyjuk sejtjeit milliárdszámra használják fel a világ számos pontján.
Saját kisfián tesztelte a találmányát,
de még mielőtt oda jutott volna, a Berkeley-ben praktizáló Edward Jenner, akit a védőoltások atyjaként is emlegetnek, elméletét egy nyolcéves pásztorfiún is kipróbálta. Jenner a nagy himlőjárványok idején figyelte meg, hogy a fejőlányok, akik a tehén tőgyén lévő tehénhimlővel fertőződnek, egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben betegszenek meg későbbiekben.
Jenner azt követően kezdett embereken kísérletezni, hogy az egyik tehenészlány megjegyzése szöget ütött a fejébe. A fiatal nő azzal kérkedett, hogy mivel már átesett a tehénhimlőn, nem kaphatja el a megannyi életet kioltó emberi himlőt. Jenner arra jutott, hogy a kevésbé súlyos fertőzés olyan védettséget alakít ki az emberi szervezetben, amitől ellenállóvá válik egy másik, súlyosabb betegséggel szemben.
James Northcote festménye
Hogy bizonyítsa elméletét, Jenner 1796. május 14-én az egyik fejőasszony testén keletkezett tehénhimlővel “oltott be” egy nyolcéves pásztorfiút, majd ezt követően emberi himlővel is megfertőzte. Még Jennert is meglepte, hogy a megbetegített fiúcska végül túlélte a betegséget. Úgy látszott tehát, hogy az elmélet helyes, de hogy biztosra menjen, Jenner azt saját, 11 hónapos kisfián is kipróbálta.
Mivel másodszor is sikerrel járt, 1798-ban, Londonban nyilvánosságra hozta az eredményeit, de azt nemcsak a Royal Society, de még kollégái is kétkedve fogadták. Végül néhány éves elszánt küzdelem kellett ahhoz, hogy Jenner meg tudjon győzni mindenkit a maga igazáról.
