A háromszoros junior világbajnok sportoló pályafutása során kétszer nyert világkupa-versenyt, 2013 januárjában Liberecben egy sprinttávon, majd két hónappal később Szocsiban egy csapatviadalon. Abban az évben érte el legjobb világbajnoki helyezését is (7. lett sprintben), egy évvel később pedig részt vehetett a téli olimpián, ahol a 28. helyen zárt.
Úgy tervezte, hogy visszavonulása után megpróbálkozik az edzősködéssel, illetve megszerzi zenei diplomáját, és harmonikatanár lesz.
2018-ban egy floridai pihenés után ment orvoshoz, mert egész szezonban fáradtnak és erőtlennek érezte magát.
A családjával együtt úgy döntött, hogy a betegséget titokban tartja a nyilvánosság elől, csak a szűk barátok tudták, hogy haldoklik.
Egy éve, 2019. július 29-én, 36 évesen halt meg, de utolsó hónapjaiban Laura Arffman sportújságíróval az önéletrajzi könyvén dolgozott, amely októberben jelenik majd meg.
Mona-Liisa leírta, milyen volt együtt élni a gyógyíthatatlan betegséggel, és arról is beszámolt, hogy már fél évvel a halála előtt a saját temetését tervezte és szervezte.
Számára fontos volt, hogy a hamvai olyan helyen legyenek, ahol szerettei könnyen meglátogathatják. Először a házra és annak közvetlen környezetére gondolt, de felmerült benne a kérdés, mi lesz, ha a házat valaha eladják?
Férje, Ville Nousiainen elmondta, az urna a közeli Valkeala-temetőben van, de a hamvakat olyan helyeken szórták el, ahol Mona-Liisa jól érezte magát élete során.
„Beszélgettünk Ville-rel arról, hogy ez milyen abszurd. Úgy beszéltünk a temetésről, mint egy bevásárló listáról. A ház a számomra a legfontosabb hely. Csak otthon lenni szeretnék szeretteimmel” – írta könyvében.
Megkérdezték tőlem, hogy van-e megoldatlan ügyem valakivel. Azt válaszoltam, hogy nincsen bennem se neheztelés, se keserűség.
Kiemelt fotó: Instagram
