Nincs rosszabb ötlet annál, mint a gázai övezetben gyorsételt rendelni

A Gázai övezet évtizedek óta a katonai konfliktusokkal kerül be a világsajtóba, de az alig negyven kilométer hosszan nyújtózó területen lévő településeken és menekülttáborokban élő, bombáktól és fegyverektől tartó közel kétmillió ember mindennapjairól igen kevésszer lehet olvasni. Épp ezért is annyira érdekes a Rest Of World a mindennapok egy szürreális részletét bemutató írása, ami a gyorsétteremből való rendelés módját egy harminckét éves férfi, Mohamed Baraka esetén keresztül mutatja meg.

A férfi egy hosszú nap után, telefon vagy egy dedikált ételkiszállítási oldal helyett Instagram-üzenetben rendelte meg a csirkés szendvicsét, illetve a hozzá tartozó rizst és kólát, amit két nappal később, egy negyven perces sétányira fekvő vízipipázóban vehetett át. Az addigra

persze már rég kihűlt, a dobozok úgy néztek ki, mint amit korábban már kinyitottak, az üdítő pedig szimplán csak hiányzott.

Annak ellenére, hogy mindez közel nyolcezer forintnyi sékelbe került, a férfi mégis boldog volt.

De mi tartott ezen egy teljes napig?

Az étel a nyolcvan kilométernyire, Jeruzsálem közelében fekvő, ciszjordániai Ramálláhból érkezett, de a néhány évvel ezelőtti állapotokkal ellentétben most már nem földalatti, titkos alagutakon át kell becsempészni.

Mára ezeket jórészt elpusztították, ez azonban nem szabott gátat az ételek érkezésének, hiszen az izraeli törvények szerint a palesztinok ugyan ételt nem vihetnek be az ország területére, fordított irányban azonban átléphetik a határt. Ez a változás, illetve a két terület közt mozgó palesztin munkások számának emelkedése egy fiatal gázait arra inspirált tehát, hogy Instagramon elindítsa a saját KFC-házhozszállító vállalkozását, ami az alapító elmondása szerint az első két hónapban máris ötszáz vásárlót szolgált ki.

A koronavírus-járvány miatt az üzlet ugyan felfüggesztette a működését, de a Cheetah Express (Gepárd Expressz) névre hallgató, bár erre egyáltalán nem rászolgáló cég a közeljövőben természetesen újraindul majd, és vállalja a szállítás nehézségeit és a kacskaringós utat.

A folyamatot a cikk is megosztja: eszerint

az Izraelben dolgozó gázaiak a munkanap után Ramallahba indulnak, a Kalandija ellenőrzőponton átlépve a ciszjordániai határt. A rendelt ételek megvásárlása után minibusszal, vagy taxival az Erez ponton hagyják el újra Izraelt, majd lépnek át egy, a Palesztin Nemzeti Hatóság felügyelt ponton. Innen újabb taxit fognak, hogy rövidesen a Hámász is ellenőrizze őket –itt az ételt kézzel vizsgálják –, és végre elérhessenek az utolsó kapuhoz, ahonnan újabb taxi viszi az árut a gázai boltba. Az este hét órás érkezés után a kihűlt falatokra vágyó emberek végre elindulhatnak a várt vacsoráért, aminek némiképp meglepő módon épp úgy tudnak örülni, mintha csak két perccel korábban vásárolták volna egy étteremben.

Mindezt a luxust persze csak kevesen engedhetik meg maguknak, a cikkben említett Baraka és társai azonban úgy érzik, hogy ez minden pénzt megér, hiszen az emberek így a világ egyik legzártabb területén férhetnek hozzá egy ünnepelt amerikai gyorsételhez:

Különlegesnek éreztem magam, mert az ételem hosszú mérföldeket utazott, és több ellenőrzőponton is átlépett

– mesélte a férfi, aki akár házhoz szállítást is kérhetett volna, persze csak egy újabb 70 sékeles (6400 forintos) extra díj mellett, így akár közel tizenötezer forintnyi sékelt is fizethetett volna egy darab szikkadt csirkehúsért és egy kis tál rizsért.